Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1937. január-december (35. évfolyam, 1-35. szám)
1937-10-15 / 25. szám
ft — 305 — megyei közös erdőőrzési szervezetbe Borozott összes erdők birtokosait azzal értesítjük, hogy jelen véghatározatunk ellen a vármegye hivatalos lapjában a közzétételtől számított 15 napon belül a m. kir. Földmívelésügyi Miniszter Úrhoz cimzendő és bizottságunknál benyújtandó felebbe- zéssel élhetnek, mely felebbezés azonban jelen véghatározatunk végrehajtását nem akadályozza. A vármegyei közös erdőőrzési alapnak az 1938. évi bevételeit a mellékelt a m. kir. belügyminiszter alá rendelt vármegyei számvevőségtől felülvizsgált költségelőirányzatban megállapított 9358. 1 kát. hold erdőterület után kát. hol- dankit 1 P-t számítva 9358 pengőben, kiadásait pedig ugyancsak 9358 pengő összegben állapítjuk meg, stb. stb. Kelt Vasvármegye közigazgatási bizottsága gazdasági albizottságának 1937. évi szeptember hó 9-én tartott ülésében. Dr. HORVÁTH KÁLMÁN s. k., alispán. a kib. h. elnöke. Vasvármegye Alispánjától. 10529—1937. szám. Valamennyi járási Főszolgabíró és Polgármester Urnák! Valamennyi községi Elöljáróságnak! (Külön is kiadatott.) Vasvármegye közigazgatási bizottsága gazdasági albizottságának fenti véghatározatában foglaltakat íudomásvétel és ahhoz való alkalmazkodás végett kiadom. Egyúttal felhívom a községi elöljáróságokat, hogy a véghatározatban foglaltakat tétessék közhírré és a közhirrétételre az, érdekelt erdőbirtokosok figyelmét a maguk részéről külön is hívják fel. A közhirrététel és a közlés megtörténtét a községi elöljáróságok a járási főszolgabirák utján, polgármester urak közvetlenül jelentsék hozzám legkésőbb f. évi október hó 20-áig. . Szombathely, 1937. szeptember 30. Dr. HORVÁTH KÁLMÁN s. k., alispán. Vasvármegye Alispánja. 9461—1937. számTárgy: Külföldi követségek részére belföldön felvett jegyzőkönyvek tartalma. Valamennyi Főszolgabíró Urnák ! (Külön is kiadatott) Felhívom Cimet intézkedjék aziránt, hogy a külföldi követségek felkérésére felekkel belföldön felvett jegyzőkönyvekben az elcsatolt községek nevei, — amennyiben oly ténnyel kapcsolatban említtetik, amely a Trianoni szerződés előtt történt, a megfelelő hivatalos magyar alakjukban írassanak. (Pl. »fél született 1883-ban Lőcsén«) Intézkedjék egyúttal aziránt is, hogy a »csehszlovák« kifejezés hivatalos Írásmódjának megfelelően »csehszlovák« -nak irasséb- Szombathely, 1937. szept. 25. Dr. HORVÁTH KÁLMÁN s. k., alispán. Vasvármegye Alispánja. 9672.—1937. szám. Tárgy: A m. kir. földmívelésügyi miniszter 49000—1937. F. M. sz. rendelete a méz forgalmának szabályozásáról. Valamennyi járási Főszolgabíró és Polgármester Urnák (Külön is kiadatott.) A m. kir. földmívelésügyi miniszter urnák a tárgyban jelzett rendeletére, amely a Belügyi Köz löny f. évi 35. számában is megjelent a figyelmét tudomásvétel, megfelelő ellenőrzés gyakorlása,, alárendelt közegeinek, valamint a rendőri bünte- tőbíráknak megfelelő utasítása és a rendeletnek legszélesebb körben való közhirrététele céljából felhívom. Szombathely, 1937. október 1. Dr. HORVÁTH KÁLMÁN s. k., alispán. III. Általános jellegűt de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Vasvármegye Alispánjától. 10225—1937. szám. Tárgy: Pillitz Mihály polgárdii lakos mun - kástoborzási engedélye. Valamennyi járási Főszolgabíró és Polgármestw Urnák! Valamennyi községi Elöljáróságnak! Tudomásvétel és a szükséges ellenőrzés foganatosítása céljából közlöm, hogy a székesfehérvári járás főszolgabírája 6839—1937. számú véghatározatával Pillitz Mihály polgárdii lakosnak engedélyt adott arra, hogy a Bleyer gazdaság részére Vasvármegye területén 15—20 férfi és női munkást toborozhasson.