Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1936. január-december (34. évfolyam, 1-33. szám)
1936-09-30 / 26. szám
- 230 — ezek díjazására a vármegyei háztartási alap 1937. évi költségvetésének terhére 3.515 P-t megszavaz s ezen összeget az átmeneti kiadások rovatába beállítani rendeli. így határozott a törvényhatósági bizottság, mert a m. kir. kormány intencióinak is megfelel, hogy közhivataloknál arra minősített kisegítő munkaerők az állástalan ifjúság elhelyezkedése lehetőségének előmozdítása céljából alkalmaztassanak, miként a magánüzemek is lehetővé teszik az érettségizett, illetve diplomás fiatalság, bár ideiglenesen váló elhelyezkedését, ezen foglalkoztatást előmozdítva akkor is, ha arra mulhat- lanul szükség nincs is. Ezen véghatározat Vasvármegye Hivatalos Lapjában szabályszerűen közzéteendő, a közzétételt követő 8. napon kihirdetettnek tekintendő, Jnely kihirdetéstől számított 15 napon belül ellene a vármegye alispánjánál beadandó feleb- bezésnek van helye. Miről megfelelő további eljárás végett a vármegye alispánját és Vasvármegye Hivatalos Lapjának szerkesztőjét értesíti. [ Jegyezte és kiadta: Vidos Árpád s. k. vm. főjegyző. KIVONAT. i Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen, 1936. évi szeptember hó 2l-én tartott évnegyedes rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 9160 ai. 150 kgy.—1936. szám. Tárgy: A celldömölki közkórház 1937. évi költségvetése. Jelenti a vármegye alispánja, hogy Vasvár- megyének Felsőbüki Nagy Sándor alapította Kemenesaljái közkórházának 1937. évi költségvetése elkészíttetett, azt a közkórházi bizottság letárgyalta s a vármegyei számvevőség felülvizsgálta. Javasolja a törvényhatósági kisgyülés, hogy, ai törvényhatósági bizottság a közkórház 1937. évi költségvetését a vármegyei számvevőség által javasolt változtatások figyelembevételévlel állapítsa meg. VÉGHATAROZAT. Vasvármegye törvényhatósági bizottsága a kisgyülés javaslatának elfogadásával elhatározza, hogy »Vasvármegyének felső'büki Nagy Sándor alapította Kemenesaljái Kö zk ó r h ázá «-nak 1937. évi költségvetését 79.294 P szükséglettel, 3.720 P fedezettel, 75.574 P hiánnyal állapítja meg s ezen hiány fedezésére 21.000 ápolási nap számításba vétele mellett a III. osztályon a napi ápolási dijat 3.60 P-bíen, a II. osztályon 4.20 P- ben, az I. osztályon 6.-— P-ben állapítja meg. MEGOKOLÁS. így határozott a törvényhatósági bizottság, mert a közkórházi bizottság által letárgyalt költségvetést a törvényhatósági kisgyülés jayaslata alapján a következőkben tartott szükségesnek módosítani. I. Fedezeti részben a vegyes bevételek 2000 P-vel felemeltetnek, miután kötszer, röntgen dijak, valamint egyes anyagok eladásából több bevétel várható. A személyi járandóságoknál egy orvosgyar k-ornok díjazására 720 P és időközii irodai kisegítőnek 600 P előiranyzatbfa vétetett. II. Kiadási részbén az élelmezési összeg 2500 P-vel apasztható, mert az előző évi tényleges eredmény, úgyszintén az ápolási napok Figyelembevételével a megmaradó összeg (17.366 P) is elegendő lesz. A részlatezésb(en a II. osztályú betegek ápolási napjai egyszerre leszá,Hittatnak, mivel ennél több nem várható. A felszereléseknél a vászonniemüek összege 1200 pengővel, a takarók 800 pengővel, ágyneműé k (matrac) 800 pengővel és a konyhai felszerelés 500 pengővel felemelhető volt, mert a nagyobb pótlás szükségességét a legutóbbi általános kórházi vizsgálat is megállapította. Fentieken kívül uj tételként egy mosógép beszerzésére 2000 P lett előirányzatba véve, mivel a kézi mosás egyrészt nem megfelelő, másrészt pedig a kórház forgalma a gyorsabb pótlást teszi szükségessé. A gyógyszerek stb'. összege 3000 pengővel lapasztható, miután a számításba vett rövid hullámú villamosgép időközben a megtakarításokból már beszereztetett, tehát az eddigi tapasztalát szerint 7000 pengő elegendő lesz. Az épületek fenntartása rovaton előirányzott hitelösszegek, mint feltétlenül szükségesek, meghagyhatok voltak, kivétel az utolsó — előre nem látott javítások 800 P összege helyett csupán 400 P fogadható el a felvételi irodahelyiség rendezésére. A vegyes kiadásoknál a betegszállítás céljaira 1200 P helyett 900 P meghagyható. E rovaton az udvar rendezésére és parkosításába 1000 P — uj sertésólak építésére 2000 P és a kórházi terület kerítésére 2000 P felveendő volt. Ezen uj tételek beállítás át indokolttá teszi azon körülmény, hogy a. kórház területe fedezet hiányában elhanyagolt állapotba jutott, a sertésól pedig nagyon közel van az utóbbi időben belgyógyászati célokra berendezett épülethez, tehát az ól távolabbi elhelyezése feltétlenül szükséges. c Az orvosgyakornokok díjazására vonatkozólag a m. kir. Belügyminiszter Ur a m. kir. Pénzügyminiszter Úrral egyetértőleg rendeletét fog kibocsátani, s azon esetre, ha ezen, rendelet alapján a orvosgyakornok készpénz javadalmazásban is lesz részesíthető, a szükséges fedezet