Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1934. január-december (32. évfolyam, 1-30. szám)

1934-11-30 / 27. szám

316 — 9 órától délután 1 óráig, városokban reggel 9 órától esje 8 óráig megszakítás nélkül kell megtartani, mely határidőn túl szavazatot el­fogadni nem szabad. A választást az egyes választókerületekben a kijelölt választási elnök, illetve helyettes el­nök vezeti. A szavazás titkosan, a hivatalból rendelke­zésre bocsátott egyenlő szavazólapokkal az or­szággyűlési képviselőválasztásokra megállapító! szavazókörökben történik!. A szavazókörökben a szavazás a Választási elnök által kijelölt szavazatszedő küldöttségek előtt folyik. A szavazatszedő küldöttség elnökének a já­rási főszolgabíró, illetve polgármester legalább kétszer annyi szavazólapot ad át, mint ahány választó a szavazókörben van. A küldöttségi elnök vagy helyettese a választás napját meg­előző utolsó munkaszüneti napon előre közhir- rétett helyiségben délelőtt 9 óra és; délután 6 óra között köteles az előtte megjelenő és magát igazoló választónak 1—1 szavazólapot kiadni. Utóbb már csak a szavazás alkalmából igé­nyelhető szavazólap. A kitöltött szavazólapot a választó megfe­lelően összehajtva (nevek belül) sajátkezüleg dobja az e célból elhelyezett urnába. Helyiség és urna kiállítása iránt a szavazat- szedő küldöttség elnökével egyetértőleg; a pol­gármester, illetőleg a községi elöljáróság köte­les gondoskodni. A szavazók személyazonosságának ellenőr­zése céljából a választásnál a községbirók és jegyzők, illetve a hatóság közegei hivatalból kötelesek jelen leírni. A bizalmi férfiakat a választók, illetve a szavazatszedő küldöttség elnöke jelöli ki (T. 16. §.). . Az egyes választók által történt leszava­zást az elnök a névjegyzékben megfelelően (y vagy x jellel) megjelöli. A szavazás befejezése után a küldöttségi elnök vagy helyettese a jegyző és az esetleg! je­len lévő bizalmi férfiak előtt összeszámlálja a szavazatokat. Ha valaki a rendes, és póttagok számánál több személyre szavazott, a névsor végén fö­lös számú személyre esett szavazatot nem sza­bad figyelembe venni. A szavazatok összeszámlálása befejeztével a szavazatszedő küldöttség elnöke az e célra szánt nyomtatványon 3 példányban jegyző­könyvet vesz fel, melynek egyik' példányát a szavazólapokkal és a választók névjegyzékével felszerelten, haladéktalanul a választókerület székhelyére, a választási elnökhöz kell külde­nie. másik példányát Vasvármegye igazoló vá­lasztmányának elnöke Szombathely megyeház címre postára kell adnia; harmadik példánya az elnöknél marad. A választási elnökhöz küldött iratokat tar­talmazó borítékot a küldöttség elnöke és jegy­zője, esetleg a bizalmi férfiak valamelyike is pecsétjével lezárja. A választási elnök valamennyi szavazatsze- dő küldöttség jegyzőkönyvének beérkezése után a törvény 17. §-ában előirt választási jegyző­könyvet az e célra szánt nyomtatványon egy példányban felveszi és az eredményt kihirdeti. Itt utalok a törvény 13. §. 8. bekezdésének rendelkezésidre, mi szerint azok, akikre több szavazat esett, lesznek a rendes, a többiek a szavazatok sorrendjében a póttagok. Szavazat­egyenlőség esetén a magasabb iskolai képzett­ség, esetleg sorshúzás dönt. A választási jegyzőkönyvet a szavazatsze­dő küldöttségek jegyzőkönyveivel, a választók névjegyzékével és. a szavazólapokkal együtt Vasvármegye igazoló választmánya elnökéhez (Szombathely Megyeháza) haladéktalanul el kell küldeni. A törvény 17. §. első bekezdésében jelzett jegyzőkönyvvezetői teendőkre a Választási el­nök által a járástokban legcélszerűbben a szék­helyen lévő községi illetve körjegyző jelölendő ki, aki különben is a választási elnököt eljárá­sában mindenben támogassa. A választást szabályozó 1929. évi XXX. t. c. nek és a miniszteri rendeleteknek kivonatát megfelelő mennyiségben a választási elnök és a szavazatszedő küldöttségek részére leendő kéz- besités céljából Főszolgabíró és Polgármester Uraknak rövidesén ld fogom adni a fentebb említett jegyzőkönyvi nyomtatványokká! együtt. A választáshoz szükséges választói névjegy­zéket 2 példányban mellékelem. Az egyik) pél­dányt a választási elnökök, a másik példányt a szavazatszedő küldöttségi elnökök kapják kézhez. ‘ . A külön e célra készített, hivatalos pecsét­tel ellátott szavazólapokat megfelelő mennyi­ségben ugyancsak Főszolgabíró és Polgármester Uraknak adtam, illetve adom ki a szavazatsze­dő küldöttségek elnökéinek való átadás céljá­ból. Megjegyzem, hogy a nem hivatalos! szavazó­lapon leadott szavazat az összeszámlál áskor ér­vénytelennek nyilvánítandó és: ez a jegyzőkönyv­be feltüntetendő. Főszolgabíró és Polgármester Urak az itt közölteket a választási és szavazatszedő küldött­ségi elnök urakkal közöljiék, a Főszolgabíró Urak ezenkivül a községi és körjegyző uraknak miheztartás céljából adják ki. Szombathely, 1934. november 28. Dr. Horváth Kálmán sk. alispán.

Next

/
Thumbnails
Contents