Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1933. január-december (31. évfolyam, 1-54. szám)
1933-02-02 / 5. szám
— 42 9. §-a éneimében a megyei tiszti főorvos! által felülvizsgálandó vények felülvizsgálásának megkönnyítése céljából egy okleveles gyógyszerész- alkalmazását szükségesnek tartja az igénybe veendő gyógyszerésznek díjazására a közegészségügyi ebadó alapnál mutatkozó megtakaritár sok terhére a m. kir. Belügyminiszter ur jóváhagyásától feltételezetten havi 30 pengő munkadijat 1932 .évi október 1-től kezdődőleg egy évre megszavaz. MEGOKOLÁS. így határozott a törvényhatósági közgyűlés, mert az egész vármegyéből beérkező vények felülvizsgálata oly; sok időt vesz igénybe, hogy azt a tiszti főorvos más irányú hivatalos elfoglal Isága miatt elvégezni képtelen, viszont a vényeknek pontos és szakértői felülvizsgálata a vármegye közönségének is érdeke, mert a vényeknek szakértői felülvizsgálata rendjén már több esetben nyert megállapítást, hogy a rendelésre feljogosított orvosok drágább gyógyszert rendeltek, mint amilyen a közgyógyszerellátás terhére rendelhető lelt Volna, s a különbözei visszafizetésére a rendelő orvosok minden esetben kötelezve lesznek. Ezen véghatározatot a Vármegye Hivatalos Lapjában közzétenni rendeli azzal, hogy az a közzétételtől számított 8-ik napon kihirdetettnek tekintendő, mely kihirdetéstől számított 15 napon belül ellene a vármegye Alispánjánál benyújtandó s a m. kir. Belügyminiszter úrhoz eimzendő feiebbezésnek van helye, egyben azt is elrendeli, hogy1 a véghatározat a jogorvoslati batáridő letelte után jogorvoslatra való tekintet nélkül jóváhagyás céljából a m. kir. Belügyminiszter úrhoz felterjesztessék. Miről a m. kir. Belügyminiszter urat ja véghatái ozat jogerőre emelkedése után felter- jesztésileg, továbbá a vármegye Alispánját, a vármegyei tiszti főorvost, a m. kir. belügyminisztérium alá rendelt számvevőséget s végül Vasvármegye Hivaíalos Lapja szerkesztőjét értesíti. Jegyezte és kiadta: Dr. Márton László tb. vm. főjegyzői, ff. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. i Vasvármegye Alispánja. 924—1933 szám. Tárgy: Az egynegyed kg-os csomagolású Kuffler-féle kétszérsült Diétás liszt készítménynek a »közgyőgvszerellátás és az »államkincstár* terhére rendelhelése. Valamennyi Járási Főszolgabíró és Polgármester Urnák és a kőszegi szolgabirói kirendeltségnek! (Külön is kiadatott) Utalással a Belügyi Közlöny folyó évi január hó 22-én. megjelent 4-ik számában fenjti tárgyú és 226.572—1932. B, M. számú körrendeletre ifelh ivóin Címedet, hogy ezt a járásuk illetve hatói águk területén levő és a közgyógy- szerellátás terhére rendelésre feljogosított orvosokkal közölje. Szombathely, 1933. január 28. Dr» Horváth Kálmán s. k., alispán* Másolat a másolat után: A m. kir. föld- mivelésügyi miniszternek 11.000—1933. VII. 2. F. M. számú rendeleté a lucerna és. lóiherevető- magvak forgalmúi szabályozó 77.300—1930 F. M. számú rendelet módosítása és kiegészítése tárgyában. A mezőgazdasági termények, termékek és cikkek hamisításának tilalmazásáról szóló 1895: XLVI. t.-c. 1. §-ában kapott felhatalmazás alapján a hazai lucernatermesztés biztonságának s ezzel a lucerna vetőmag minőségének fokozottabb megóvása céljából a kereskedelemügyi és belügyminiszterrel egyetértve a következőket rendelem: 1. §• A 77,300—1930. F. M. szám alatt kibocsátott (a Budapesti Közlöny 1930. október 11-én megjelent 232. számában kihirdetett) rendelet 3 §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezéseket a luoernavetőmagvak tekintetében