Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1933. január-december (31. évfolyam, 1-54. szám)

1933-01-28 / 4. szám

- 26 ­a gazdasági munkásoknak a közegészség és közerkölcsi ség kívánalmainak megfelelő elhe­lyezését biztosítsa. A munkások elhelyezésiét illetőleg az 1921. évi - genfi nemzetközi munkaügyi konferencián a me­zőgazdasági munkások szállásai és fekhelye tár­gyalján hozott és országos határozattal elfoga­dott elvek alapján a munkaadónak a gazda­sági munkások elhelyezéséről a következőképen kell gondoskodni: A munkások szállásai (lakóhelyei) hideg időben fűlhetek legyenek. Minden munkásnak külön fekhelye (ágya) legyen és oly elhelyezése, mely által lehetővé válik, hogy a munkás kel­lőkép lisztálkodhassék. A fekvés céljaira hasz­nált szalma törek stb. állandóan cserélendő., A munkások szállásai (lakóhelyei) nemek sze­rint elkülönítendő. A munkáscsaládok részére kijelölt lakóhelyek a gyermekek elhelyezésére megfelelő berendezéssel látandók el. Istállók, akiok, pajták a munkások által szállásul, lakó­helyül megfelelő átalakítás és berendezés nél­kül nem használhatók fel. Felhivom Címeteket, hogy a miniszteri ren- hatóságokat hogy állandóan Kisérjék figyelem­mel és ellenőrizzék azt, hogy a hatóságok terü­letén levő gazdaságokban (urodalmakban) a gazdasági munkások által szállás (lakó) helyül használt helyiségek az előirt követelményeknek megfelelnek-e s amennyiben e tekintetben, hiá­nyokat észlelnének saját hatáskörükben meg­felelően azonnal járjanak el. Az e lekinjtetben szerzett tapasztalatokról s az észlelt hiányokról cf> esetleges javaslatokról pedig legkésőbb 1933. évi szeptember h p 1-ig Címed utján tegyenek hozzám kimeritőjelentést. 4. Fjgyeimezietendők a munkaadók, hogy az 1927: II. t.-c. 2. §-ának 1. pontja értelmében mezőgazdasági munkára iskoláztatási kötelezett­ség alatt álló gyermeket (1921: XXX. t.-c.'í. §-a)t csak az iskola látogatására megszabott időn (ok­tatási órákon) kívül lehet alkalmazni s ez a munka a gyermeket tanulmányainak végzésében, hátrányosan nem befolyásolhatja. Köteles a munkaadó (gazda) módot és lehetőséget nyúj­tani arra, hogy a szolgálatában álló tanköte­lesek a fennálló törvényeknek és rendéletekniek megfelelően rendesen járhassanak iskolába. — (1907: XLV. tt-c. ’32. §.) Ulasitsa Címed az alárendelt hatóságokat, hogy a hatóságuk területén az idézett 1927: II. t.-c. 2. §-ának 1. pontjában foglalt rendel­kezések betartásiéi állandóan ellenőrizzék és az e tekintetben esetleg észlelt mulasztásokról és lett intézkedéseikről Címed utján hozzám ese­tenként azonnal tegyenek jelentést. 5. Őrködjön a t. Cim c's hasonló eljárásra ulasitsa az alsófoku hatóságokat, hogy hatósá­guk területén a gazdasági munkálatok rendje és zavartalansága a munkaadók és munjkások érdekeinek kölcsönös szem előtt tartásával biz- tosittassek. Ebből a szempontból az aratással együtt a tavaszi és őszi kapás mivelési munkákat, Va­lamint a szálas takarmány művelési és betaka- rilási munkákat előzetes szerződésekkel lekötő munkaadók figyelme nyomatékosan felhívandó az 1923: XXV. t.-c.-nek az arányos munkabé­rek bizlositásál célzó rendelkezéseire, különö­sen arra, hogy aránytalanul alacsony bérek elleniben teljesíteti munkák esetében a mun­kás a megfelelő bért a munka megszűnésié után is követelheti. (1923: XXV. t.-c. 1. és 2. §-ai). Nem lehet tehát az aratási és cséplési munkák címén a lekötött egyéb munkák bérét arányta­lanul megállapítani és ellenszolgáltatás nélkül munkát követelni Ezekre való tekintettel és a munkáltatás rendjét is zavaró bérviták elkerülése érdeké­ben feladatává teszem a munkaadók és mun­kavállalók törvényes helyi képviseletének, (az 1920:XVIII. t.-c. alapján szervezett mezőgaz­dasági bizottságoknak), hogy az 1933. évi gaz­dasági munkáltatás módjára, rendjébe és fel­tételeire nézve a fentebb idézetlek szem előtt, tartása mellett, legalább a főbb munkanemekre Vonatkozólag a szerződői óhajtó felek részére irányt adóul szolgáló megállapodások létre­hozására tülekedjenek. 6. Felhívandó a gazdasági munkások fi­gyelme arra, hogy olt, ahol a gazdasági mun­kások részére készpénzben vagy terményben fizetett napszám bérek annyira alacsonyak, hogy, a fizetett bérek az adott gazdasági viszonyok közölt a gazdasági munkás és családja meg­élhetését nem biztosítják, bárki kérheti a leg­kisebb napszámbérek megállapításának elren­delését. A kérelem az illetékes községi elöljáró­ságokhoz, járási j őszolgabi pókhoz vagy: pedig a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőséghez, akár pedig közvetlenül hozzám is benyújtható. ©

Next

/
Thumbnails
Contents