Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1932. január-december (30. évfolyam, 1-53. szám)

1932-03-03 / 9. szám

— 49 ­sek eredményéről 1932. évi március hó 31-ig tegyen hozzám jelentést és ez alkatommal köz- s égen kén li részletezéssel jelentse azt is, hogjy mennyi férfi és nő (külön-kiüjön feltüntetve) maradt munkanélkül és ezek közül előrelátható­lag mennyi lesz azoknak a száma, akik helyben aratási és cséplési munkálatoknál kereseti.alkal­mat nem remélhetnek, de akik az ország más Vidékére bármilyen gazdasági vagy esetleg más munka vállalására hajlandók. Ezen adatok alap­ján és az időközi elhelyezkedések figyelembe­vételével pedig legkésőbb 1932. évi j u 1 i u s hó 1-ére jelentse azt is, hogy mennyi közsé­genként az aratási és cséplési munkanélküliek, illetve keresethez nem jutott férfi és női mun­kások száma. 11. Végül felhívom t. Cimet, tegye közhírré azt is, hogy a lakóhelyükön elhelyez­kedni nem tudó gazdasági munkások elhelye­zésük végett, a munkaadók pedig munkásokkal való ellátásuk Végett a községi hatósági gazda­sági munkaközvetitő utján elsősorban a Vár­megyei hatósági gazdasági munkaközvetítőt (Vármegyei magyar [királyi gazdasági fiej- ügyel őséget) vegyék igénybe s ameny- nyiben a vármegye hatósági gazdasági munkaközvetítő utján sem volna a munkaerő- kinálat kielégíthető, illetőleg a munkaerő szük­séglet biztosítható, forduljanak közvetlenül a vezetésem alatt álló minisztériumban működő Országos Gazdasági Munkaközvetitő Irodához (Budapest, V., Kossuth Lajos-tér II. emelet 207 szám. Távirati cim: Földin un kak özveti t és. Buda­pest). Budapest, 1932 január 19. A miniszter helyett: Dr. Mayer s. k., államtitkár. Vasvarmegye Alispánjától. 1866-1932. szám. Határidő: március 20, junius 20, augusztus 20. Tárgy: Az 1932. évi mezőgazdasági munkák­nak, különösen pedig az aratási és cséplési mun­káknak. kellő időben és zavartalan módon való elvégzése, úgyszintén a hivatásos mezőgazdasági munkásoknak a mezőgazdasági termelés keretén belül lehetőleg teljes számban való elhelyez­kedésének biztosítása. Valamennyi Járási Főszolgabiró és Polgármester Urnák. (Külön is kiadatott.) A m. kir. földmivelésügyi miniszter urnák a tárgyban jelzett ügyben kiadott fenti 93000— 1931. VI.—1 F. M. számú rendeletét, amidőn tudomásulvétel, ahhoz leendő szigorú alkalmaz­kodás, alárendelt közegeinek megfelelő utasítása, s a rendeletnek minél szélesebb körben leendő, közhírré tétele, s a nagyobb munkaadóknak külön-külön is leendő tudomására leendő hoza­tala végett kiadom, felhívom Címeteket, hogy a miniszteri rendelet közhírré tételének megtörő téntéről f. hó 20-ig hozzám sürgetés nélkül te­gyenek jelentést. Felhívom Címeteket, hogy ez alkalommal — csak főszolgabirák részére — községenkénti részletezéssel — valamennyinek — jelentsék azt is, hogy mennyi férfi és női mun­kás (külön-külön feltüntetve) maradt munk'a- nélkül és ezek közül előreláthatólag mennyi lesz azoknak a száma, akik helyben aratási és cséplési munkálatoknál kereseti alkalmat nem remélhetnek, de akik az ország más vúdtékére bármilyen gazdasági vagy esetleg más munka Vállalására hajlandók. Ezen adatok alapján és az időközi elhe­lyezkedések figyelembevételével pedig legkésőbb f. évi junius 20-ig hozzám jelentsék azt is, hogy mennyi — csak főszolgabirák részére — községenként — valamennyinek — az aratási és cséplési munkanélküliek, illetve keresethez nem jutott férfi és női munkások száma. FeihiVom Címeteket, hogy a hatóságuk terü­letén levő gazdaságokban (ur ódáimakban) a gaz­dasági munkások állal használt szállás (lakó) helyeket is állandóan kisérjék figyelemmel, s amennyiben azt tapasztalnák, hogy azok nem felelnek meg az előirt követelményeknek, saját hatáskörükben azonnal megfelelően járjanak el, s az e tekintetben szerzett tapasztalataikról az észlelt hiányokról és esetleges javaslataikról f. évi augusztus 20-ig1 tegyenek hozzám kimerítő jelentést. — csak főszolgabirák részére — Miután kívánatosnak látszik, hogy a fenti miniszteri rendelet mindén rendélkezése, s aimak irányelvei a nagyobb gazdaságoknak (uro- dalmaknak) a községi elöljáróságok utján küfön- küLötn is tudomására hozasséik, utasítsák a köz­ségi elöljáróságokat, hogy a miniszteri rendele­tét, — amely Vasvármegye Hivatalos Lapjában is közzé lesz téve, — a nagyobb gazdaságokkal (uradalmakkal) a rendeletnek helyben szokásos közhírré télelén kívül külön-külön is közöljék, s utasítsák a községi elöljáróságokat, hogy a munkásszerződések megkötésénél az 1898: évi II. t.-c. rendelkezéseihez szigorúan alkalmaz­kodjanak, munkástoborzási és gazdasági munka- vállalkozói engedélyekre csak olyan egyéneket hozzanak javaslatba, akik teljesen megbízhatóik', s kiknél meg van a garancia arra, hogy a mun­kások érdekei ellen nem Vétenek. — valamennyinek — Felhívom Címeteket, hogy a miniszteri ren­delet pontonkint felsorolt Valamennyi rendél- kezéseinék. betartását állandóan tartsák figyelem­mel s amennyiben azt iapasztalnák, hogy a ren­delkezéseket egyesek a munkások érdekeinek

Next

/
Thumbnails
Contents