Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1932. január-december (30. évfolyam, 1-53. szám)
1932-05-05 / 18. szám
120 — III. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Másolat: Magyar királyi Kereskedelemügyi Miniszter. 58947/I/a. 1931. Körrendelet. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság közönségének (Budapest székesfőváros kivételével). Az érdekelt közönség köréből panaszok merüllek fel amiatt, hogy az ut- illetve kövezetvámokat beszedő Vasutak az élőállat szállítmányokat nem az állatok tényleges súlya szerint Vámolják el, hanem a mázsálást mellőzve, illetőleg a szállíttató felek által a fuvarlevélbe esetleg bejegyzett súlyokat figyelmen kívül hagyva, a Vasúti árudijszabásban feltüntetett darabonkénti egysógsulyok alapján rójják ki aZ élőállatok után az ut-, illetve kövezetvámot. Tekintettel arra, hogy a fuvaroztató felek által a fuvarlevélbe bevezetett sulyok ulánmérés nélkül nem fogadhatók el az elvámolás alapjául, viszont a mázsálás — amit a vasutak csak a Bzálliltatő fél kívánságára és költségére eszközölnek, költséggel és időveszteséggel jár, amivel tehát nem volna célszerű a szállíttató közönséget minden esetben megterhelni, — helyesebbnek látszik az élőállatok megvámolásánál a tényleges súlyt megközelítő átlagsulyo- kat alapul venni. Fentiekhez képest elrendelem, tehát, hogy az élőállatokat (a baromfi szállit- mányok kivételével) jelen rendeletem kézhezvételétől kezdve az állatok faja és fejlettségi fókának megfelelő alábbi egtységsulyok alapján kell a Vámjegyzékekben megállapított vámdijakkal megvámolni. És pedig1: Ló 490 kg. Csikó 90 kg. Ponny 190 kg. öszvér 190 kg. Szamár 110 kg. Bika, ökör, tehén 550 % M, Kir, Bábaképző Intézet igazgatósága Szombathely, Ad. 183—1932. szám FELVÉTELI ÉRTESÍTŐ, A szombathelyi m. kir. bábaképző intézetben 1932. szeptember 1-én 10 hónapos babátanfolyam veszi kezdetét, A felvételt kérők sajátkezüleg megírt, az igazgató-tanárhoz címzett, bélyegmentes kérvényüket f. évi junius hó 10-ig tartoznak beküldeni. A kérvényhez melléklendő: a) születési anyakönyvi kivonat, N öVendékm arha 170 kg. Borjú 70 kg. Malac 20 kg. Süldő ( v 30 kg. Sovány ser lés 60 kg. Hízott sertés 170 kg. Juh (bárány, kos, ürü) 30 kg. Kecske (gödölye kecskebak) 30 kg. Kutya 20 kg. A baromfiszállilmányoknál viszont minden) elfoglalt kocsi-emelet után 500 kgl-ot kell a meg- Vámolásnál alapul venni. Felhívom a közönségei, hogy jelen rendelem hivatalos másolatát a vármegye területén lévő kövezelvámszedési joggal biró megyei Városoknak és községeknek tudomás és miheztartás Végeit küldje meg azzal, 'hogy azt a vámszedésre vonatkozó Enjgte- délyokiralukhoz fűzzék hozzá. Egyben felhívom a közönséget is, hogy ezt a maga részéről is tegye meg’. Budapest, 1932. évi március hó 17-én. A miniszter rendeletéből: Vécsey s. k., miniszteri tanácsos. Vasvármegye Alispánjától. /1508—1—1932. szám. Valamennyi Fcszolgabivó. Polglármesler, Községi s Körjegyző Urnák! Tudomásulvétel s közhirrététel végeit közlöm. Szombathely, 1932. május 1. Dr. Horváth Kálmán s. k., alispán. b) községi erkölcsi és ileltőségi bizonyítvány, c) orvosi bizonyítvány, d) lehetőleg 6 (de legalább 4) elemiről szóló v égb iz ony i t v ány, e) ha férjezett, házassági anyakönyvi kivonat, f) férje beleegyező nyilatkozata. 20 évnél fiatalabb és 35 évnél idősebb tanulók csak kivételesen vehetők fel. Akik kérvényüket személyesen elhozzák, azonnal vizsgának lesznek alávetve annak megítélésére, vájjon a bábahivatásra úgy testi mint szellemi tekintetben alkalmasak-e. Akik postán küldik kérvényüket, azok a vizsgára behívást kapnak. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözések.