Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1931. január-december (29. évfolyam, 1-53. szám)
1931-02-05 / 6. szám
41 — 1. A járásuk, illetve hatóságuk területén jelöljék ki az oltóköröket és az oltóorvosokat s ez utóbbiakat utasítsák, hogy az anyakönyvvezetőktől beszerzendő 11.100—1896. számú B. M. rendeletben előírt születési kimutatás alapján az oltásra kötelezettek névlajstromát készítsék el, aminek megtörténtével az oltási eljárás keresztülvitelére nézve a helyi viszonyok figyelembevételével oltási tervezeteket készítsenek, amelyek is az oltási napok és szemle pontos feltüntetésével átvizsgálás és jóváhagyás végett két példányban hozzám a fenti határidőre beterjesztetendők lesznek. 2. Intézkedjenek aziránt, hogy az illetékes elöljáróságok és hatósági közegek az oltandó- kat a kitűzött időre és helyre berendeljék. 3. Minthogy az oltásoknak az érvényben álló szabályzat szerint bizottság előtt kell történnie, gondoskodjanak, arról is, hogy az a 40180—887. évi B. M. szabályzat 6. §-a szerint megalakíttassék és hogy a bizottságban kijelölt tagok az oltás helyéről és idejéről idejekorán értesítve legyenek, nehogy feladatuk teljesítését mellőzhessék. 4. Az oltásokkal egyidejűleg a beoltottak a jegyzőkönyvbe veendők fel és a vonatkozó rovatok kitöltendők. 5. Az oltások alkalmával a gyermekek szülői vagy gondozói figyelmeztetendők, hogy a beoltottakra felügyeljenek, azokat kellő gondozásban részesítsék és hogy az ellenőrzési szemlén, melynek határideje velük közlendő — bemutassák. Ahol az oltóorvosok részéről e tekintetben panasz merülne fel, úgy azok a hatóságok részéről erélyes támogatásban részesítendők. 6. Mindazok, kik gyermeküket magánorvos által óhajtják beoltatni, kötelesek ezen körülményt az oltási bizottságnál bejelenteni, ennek megtörténtét az oltási ciklus lejárata előtt igazolni. Amennyiben ennek nem feleltek meg, a mulasztók ellen a törvényszerű eljárás megindítandó. A magánorvosok által beoltottak jegyzékbe veendők és ezen jegyzék a jegyzőkönyvek kapcsán hozzám beterjesztendő. 7. A kijelölt oltási napok alakalmával az egyéni indokból (betegség, gyengeség) be nem oltották, a főszolgabíró és polgármester uraknak bejelentendők, akik is azokat még az oltási ciklus (okt. 1.) lejárata előtt újból a bizottság elé rendelni tartoznak s csak amennyiben a beoltásukat akadályozó ok még akkor is fenn áll, lesznek jegyzékbe veendők, ami ugyancsak az oltási jegyzőkönyvek beterjesztése alkalmával csatolandó. Ügy az indok nélkül, mint az egyéni indokból oltatlanul maradtak jegyzékét a fenti eljáráson kívül az oltóorvosok is őrizzék meg s a következő oltási ciklus alkalmával az oltatlanul maradtak beoltását a hatóságnál ennek alapján szorgalmzzák. 8. Figyelmüket felhívom a vándorcigányokra, akik köztudomás szerint a himlőra- gáiynak jelentős terjesztői, miért is azokat — ha náluk az előrement oltás ki nem mutatható — a legközelebbi hatósági orvos által be- ohatni el ne mulasszák. Ugyancsak figyelembe részesítendők a kültelkek, cigánytelepek is, ahol az oltások nem egy ízben hiányosan hajtatnak végre. 9. A törvény által előírt újraoltások végrehajtására nézve nevezetesen az újraoltási eljárás (tervezet) idejének és helyének megállapítása a fentebbi módozatok szerint esz- közlendő és e célból az újraoltandók névjegyzéke az iparos és népiskolák, intézetektől beszerzendő adatok alapján állítandó össze. 10. Az oltások és újraoltások az. 51123— 894. sz. B. M. rendelet értelmében csakis állati nyirkkal eszközlendők. A szükséges himlőnyirkot engedéllyel bíró és megbízható himlőnyirok termelő intézettől szereztessék be. E célból úgy a himlőoltási, mint az újraoltási tervezetek elkészítéséhez is szükséges születési kimutatás, illetve újraoltási lajstrom alapján az oltóorvosok az oltandók számarányának megfelelő mennyiségű oltóanyagot az illető községek részére megrendelni tartoznak. A megrendelések úgy eszközlendők, hogy az oltás mindenkor friss anyaggal történjék. Az oltóanyag ára az oltóorvosnak megtérítendő és az elhasznált anyag ára is a beoltottak számától függő kulcs szerint a szülőktől beszedendő, aminek teljesítésére az elöljárókat kötelezzék. Az állampénztár által nyújtandó díjazást illetőleg úgy az újra-, mint az első oltásoknál egyaránt és egyenkint a 45522—1927, sz. N. M. M. körrendelet értelmében 14 fillér számítható fel. 11. Az oltóorvosoknak az oltásoknál és újraoltásoknál felmerülő fuvarköltségei a körorvosi fuvarátalányróí szóló 22.788. ai—1927. számú vármegyei szabályrendelet utolsó bekezdése értelmében utiátalányukból fedezen- dők. 12. A himlőoltáshoz és újraoltáshoz szükséges nyomtatványokat megküldöm azzal, hogy azokat az oltóorvosok közt mielőbb osz- szák szét. Az oltási jegyzőkönyv összeállítására nézve nyomatékosan figyelmeztessék az oltó- orvosokat, hogy azokat rendszeresen és oltókörönként egybe összefűzve, a járás, az oltókör és oltóorvos nevét feltüntető felzettel ellátva, a himlőoltási jegyzőkönyvek rovatait pontosan kitöltve községenkint összesítve az oltóorvos és a bizottság tagjainak (elöljárók)