Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (27. évfolyam, 1-59. szám)

1929-12-12 / 56. szám

463 — 18. §. Az 1., 2., 3., 4., 6., és 16. §-ban foglalt tilalmak megszegése 200 pengőig terjedhető birsággal büntettetik, mely az 1901: XX. t.-c.-bew megállapított célokra fordítandó, elzárásra át nem változtat­ható, s amely malomrendtartási ügyekben elsőfokulag a főszolgabíró, illetve polgármester, másodfo- kulag az alispán, harmadfokulag a m. kir. Belügyminiszter határoz. 19. §. Ezen szabályrendelet végrehajtásával főszolgabírók és polgármesterek bízatnak meg, kik is kötelesek járásuk, városuk területén levő malmokat minden, évben legalább is egyszer hivatalból megvizsgálni s a tapasztalt hiányok érdemében azonnal intézkedni. Ezenkívül joga van az ellenőrzést gyakorolni a vasmegyei molnár sző vétségnek erre kijelölt közegei útján, akik kötelesek, amennyiben szabályrendeletbe ütköző szabálytalanságot, mulasztást, vagy hiányt tapasztalnának, erről az illetékes főszolgabírónak vagy polgármesternek azonnal jelentést tenni. 20. §. Ezen szabályrendelet határozmányai tárgyában az engedélyezési ügyekben elsőfokulag az alis­pán, másodfokulag a földmivelésügyi miniszter, vízrendőri kihágás! ügyekben elsőfokulag a főszolga­bíró (polgármester), másodfokulag az alispán, harmadfokulag a földmivelésügyi miniszter határoz. MEGOKOLÁS. A Vasvármegyei Molnár-Szövetségnek az őrlési vám felemelése tárgyában előterjesztett ké­relmét el kellett utasítani annak dacára, hogy a molnároknak a gabonaárak lecsökkenése, a malom üzemi anyagok árának emelkedése következtében beállott rossz anyagi helyzete közismert, mert az őrlési vámnak a Vasmegyei Molnár-Szövetség kérelmében előterjesztett emelése a fogyasztóközön­ségnek, főleg a mezőgazdasági munkások és cselédeknek lényeges megterhelést jelentené. A szabályrendelet idejétmúlt rendelkezéseinek megváltoztatása törvényes rendelkezések alapján történt. Ezen véghatározatot a Vármegyei Hivatalos Lapban közzétenni rendeli azzal, hogy az a ki­hirdetéstől számított 8 nap alatt kihirdetettnek tekintendő, amitől számított 15 nap alatt ellene a m. kir. belügyminiszter úrhoz címzendő, s Vasvármegye Alispánjához beadandó felebbezésnek van helye. Miről a m. kir. belügyminiszter urat felterjesztésileg, a vármegye alispánját további megfe­lelő eljárás végett, mégis a Vasmegyei Molnár-Szövetséget és végül a Vármegyei Hivatalos Lap szer­kesztőjét értesíti. Jegyezte és kiadta: (P. H.) Dr. Márton László sk., vm. tb. főjegyző. II. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. 28942/1929. szám. Tárgy: A malomrendtartási szabályrendeletnek az őrlési vám és elporlás százalékra vonat­kozó részének módosítása. Valamennyi Főszolgabíró és Polgármester Ürnak! (Külön is kiadatott.) Hivatkozással a molnárok által szedhető őrlési vám és elporlási százalék megállapítása tár­gyában f. év október 16-án kiadott 22953/1929. számú rendeletemre, tudomásulvétel s azonnali köz- hírrététel végett közlöm, hogy a hivatkozott rendeletemet — arra való tekintettel, mert a törvényha­tósági bizottság a Vasmegyei Molnár-Szövetséget az őrlési vám és elporlási százalék felemelése iránti kérelmével elutasította s az őrlési és elporlási százalékot a rendeletemben megállapított szá­zaléktól eltérően állapította meg, — visszavonom. Hozza tudtára azért a hatósága területén működő molnároknak, hogy malomrendtartási sza­bályrendelet kormányhatósági jóváhagyásig az ez idő szerint érvényben levő szabályrendeletben megállapított őrlési vám és elporlási százalék szedhető. Szombathely, 1929 december 12. Dr. Horváth Kálmán sk., alispán. Másolat. A m. kir. kereskedelemügyi miniszternek 1929. évi 151142/XI. számú rendelete a nyílt árusítási üzleteknek a folyó évi december hó 4-től 24-ig terjedő időben köznapokon és a folyó

Next

/
Thumbnails
Contents