Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (27. évfolyam, 1-59. szám)

1929-12-05 / 55. szám

— 452 — 26313/1929. szám. Valamennyi Főszolgabíró úrnak! (Külö{i is kiadatott.) Tudomásulvétel és további eljárás végett kiadom. Szombathely, 1929 november 16. Alispán helyett: Vidos Árpád sk., vm. főjegyző. Másolat. Magyar kir. belügyminiszter. Szám: 194.535/1929. VII. Valamennyi vármegye alis- pánjának, m. kir. állami rendőrség budapesti és valamennyi kerületi főkapitányának, valamennyi csendőr kerületi parancsnokságnak és a révfőkapitánynak. Megfelelő eljárás végett közlöm, hogy a Berlinben E. Laubsche Verlagsbuchhandlung kiadásában megjelent Leo Trotzki, „Die internationale Revolution und die Kommunistische Internationale“ című könyv, Jenában kiadott „Uránia“ című folyóirat 1928—1929. évfolyambeli 6. számú füzete, továbbá a Wiener Volksbuchhandlung kiadásában Wienben megjelent Junius Romanus „Mussolini und sein Gefolge“ című könyv, végül az ugyanezen cég kiadásában ugyancsak Wienben megjelent Julius Deutsch „Der Faschismus in Europa“ című fü­zet terjesztését a m. kir. minisztérium az 1914. évi XIV. t.-c. 10. §-a 3. bekezdése alapján eltiltatván, a kereskedelemügyi miniszter úr e sajtótermékek postai szállítási jogát is megvonta. E sajtótermék bárhol található példányai elkobzandók és terjesztői ellen eljárás indítandó. Budapest, 1929 október 28-án. A miniszter rendeletéből: Issekutz Aurél sk., helyettes államtitkár. 26068/1929. szám. Valamennyi járási Főszolgabíró Ürnak! (Külön is kiadatott.) Tudomásulvétel és megfelelő eljárás végett kiadom. Szombathely, 1929 november 13. Alispán helyett: Vidos Árpád sk„ vm. főjegyző. Másolat. Magyar királyi belügyminiszter. Szám: 194.835/1929. VII. M. kir. állami rendőrség budapesti és valamennyi kerületi főkapitánynak, valamennyi vármegye alispánjának, valamennyi csendőrkerületi parancsnokságnak és a révfőkapitánynak. Megfelelő eljárás végett közlöm, hogy a romániai famunkások szövetségének kiadásában Cluj (Kolozsvár)-ban folyó évben megjelent „Pro­letárok szervezkedjetek“ című sajtótermék terjesztését az 1914. évi XIV. t.-c. 10. §-a 3. bekezdése alapján a m. kir. minisztérium eltiltván, a kereskedelemügyi miniszter úr e sajtótermék postai szál­lítási jogát is megvonta. E sajtótermék bárhol található példányai elkobzandók és terjesztői ellen eljárás indítandó. Budapest, 1929 október 31. A miniszter rendeletéből: Issekutz Aurél sk., helyet­tes államtitkár. 26069/1929. szám. Valamennyi járási főszolgabíró úrnak! (Külön is kiadatott.) Tudomásulvétel és megfelelő eljárás végett kiadom. Szombathely, 1929 novembr 13. Alispán helyett: Vidos Árpád sk., vm. főjegyző. Másolat. Magyar királyi belügyminiszter. Szám: 194.811 1929. VII. Tárgy: Röpirat lefogla lása. A m. kir. állami rendőrség budapesti és valamennyi kerületi főkapitányának, valamennyi vár­megye alispánjának, valamennyi csendőrkerületi parancsnokságnak. — A miskolci kir. törvényszék vizsgálóbírája 1929. évi október hó 22-én kelt B. 7635 1929. számú végzésével ifj. Ludwig István miskolci nyomdájában előállított „Uj utakon, Uj Magyarországért — Uj Magyarországot“ című röpirat lefoglalását rendelte el. Erről Címet tudomás és a lefoglalás foganatosítása végett értesítem. Budapest, 1929. évi október hó 31-én. A miniszter rendeletéből: issekutz Aurél sk„ helyettes állam­titkár. 26071/1929. szám. Valamennyi járási Főszolgabíró Ürnak! (Külön is kiadatott.) Tudomásvétel és megfelelő eljárás végett kiadom. Szombathely, 1929 november 13. Alispán helyett: Vidos Árpád sk., vm. főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents