Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1928. január-december (26. évfolyam, 1-55. szám)

1928-03-29 / 13. szám

71 ­2. és 3. pontjában körülirt és a munkaadó által kiállítandó bizonyítványban, úgy a munka megkezdése és befejezése, mint a munkaszüneteltetés alkalmával szükséges utazásoknál az utazó földmunkásokat nóv- szevint fel kell sorolni. 3. A földmunkásvállalkozó szövetkezetek által magánosoktól vállalt földmunkák teljesítésére szerződött munkások kedvezményes utazási igényjogosultságát igazoló bizonyítványt minden esetben a munkát elvállalt földmunkásvállalkozó szövetkezet köteles kiállítani A magánosok által kiállított bizonyítvány alapján a kedvezmény nem vehető igénybe. Felhívom t. Cimet, hogy ezt a rendeletet alá­rendelt hatóságaival haladéktalanul közölje és törvényhatósága területén azonnal a legszélesebb körben tegye közhírré azzal a figyelmeztetéssel, hogy az érdekeltek a kedvezmény igénybevételénél kellő gon­dossággal járjanak el, nehogy a kedvezmény arra jogosulatlanok részéről igónybevétessók, amely szabály­talanság esetleg a kedvezmény teljes megszűnését vonná maga után. Budapest, 1928. évi február 4. A miniszter rendeletéből: Dr. Horváth sk., minisztezi tanácsos. 3189 —1928. szám. Valamennyi járási főszolgabíró r. t. városi polgármester urnák, községi elöljáróságnak! (Főszolgabiró és polgármester uraknak külön is kiadatott.) Tudomásvétel és megfelelő eljárás céljából. Megjegyzem a hivatkozót rendeletet 10011—1928. sz. alatt múlt év junius 18-án adtam ki Címeteknek. Szombathely, 1928. jnárcius 10. _________ Dr. Horváth Kálmán sk., alispán. Másolat. M. kir. Földmivelésügyi Miniszter. 31762—1928. VI. 4. sz. Valamennyi vármegye Köz- igazgatási Bizottsága gazdasági albizottságának, Székhelyeiken. Az osztatlan közös legelőkről szóló 1913. évi X. t. c. végrehajtása során több esetben észleltem, hogy a legeltetési társulatok alakítását az is hát­ráltatja, hogy az ehhez szükséges telekkönyvi adatokat a telekkönyvi hatóságok késedelmesen szolgál­tatják. Ezért az igazságügyi miniszter urat oly irányú intézkedésre kerestem meg, hogy a társulatok alakításához szükséges adatokat a telekkönyvi hatóságok lehetőleg soron kívül szolgáltassák és kértem, tegye lehetővé, hogy ezek az adatok az eljáró hatóságoknak és érdekelteknek eziránti megkereséseikre lehetőleg rövid időn belül rendelkezésére állhassanak. Az igazságügyi miniszter Ur arról értesített, hogy a fennálló akadályok elhárításával a telekkönyvi hatóságok adatszolgáltatását meggyorsítani szándékozza. Amidőn erről a vármegye Közigazgatási Bizottság gazdasági albizottságát értesítem, egyidejűleg felhívom, hogy a társulatok alakítása során jövőben esetleg előforduló egyes esetekben a telekkönyvi adatok szolgáltatása körül fennforgó akadályok elhárítása céljából késedelem elkerülése végett közvetlenül a m. kir. Igazságügyi Miniszter Úrhoz tegyen felterjesztést. Budapest, 1928. március 5. A miniszter rendeletéből: Aláírás miniszteri tanácsos. 674—1928. kib. gazd. alb. szám. fi ' ~ Valamennyi járási Főszolgabiró és Polgármester Urnák! (Külön is kiadatott.) Földmivelésügyi Miniszter Ur fenti rendeletét tudomás és miheztartás végett közlöm. Szombathely, 1928. március 17. Dr. Horváth Kálmán sk., alispán, a kib. h. elnöke. Másolat. 206—1928. gazd. alb. szám. Tárgy: A m. kir. Földmivelésügyi Miniszter Ur f. ó. január hó 7-ón kelt 98528—1927. számú leiratával módosítva újabb szabályszerű tárgyalás végett leküldi a járási erdőőröknek jóváhagyás végett a 4917 —1921. alispáni szám alatt felterjesztett nyugdijszabályzatát. Határozat. Bizottságunk fenti leirattal leküldött és egyes részeiben a m. kir. földmivelésügyi minisztérium által módosított szabályrendeletet újabb tárgyalás alá vevőn, azt a m. kir. erdőfelügyelővel egyetértőleg a m. kir. földmivelésügyi minisztérium által módosított formában elfogadja és annak értelmében kimondja, hogy ezen a közös erdőőri szervezetbe tartozó járási erdőőrök és azok özvegyei, illetve árváinak nyug­ellátását szabályozó módosított szabályrendelet értelmében a nyugdíjalap alaptőkéje és bevételei a követ­kezők lesznek: I. alaptőke lesz a) a vármegye törvényhatósági bizottsága által létesített és a m. kir. földmivelésügyi miniszter ur 37058 —1902. és 15543—1903. számú rendeletéivel jóváhagyott, de ezen nyugdíjalap szabályrendelet életbelépésével egyidőben megszűnő „erdőőrzési segélyalap“ pénzkészlete, b) a nyugdíjalapnak a számadások szerint mutatkozó előző évi pénzmaradványa és végül c) esetleges adományok. II. Bevételei pedig: a) a nyugdíjalap alaptőkéjének évi kamatai, b)' a vármegyei erdőőrzési alapnak az évi zárszámadások szerint mutatkozó mindenkori pénzmaradványa, c) a vármegyei erdőőrzési alap évi hozzájárulása, mely a kivetett évi erdőőrzési költsógjárulék végösszegének öt (5) %-ában álla- pittatik meg s az erdőőrzési költségjárulékokkal együtt fog kivettetni és behajtatni, d) a közös járási erdőőri szervezetbe tartozó erdőbirtokon nyilvános árverésen történő rendes faeladásoknál az erdőbirtokos által az eladási feltételekben megállapítandó és a vevő által fizetendő százalékos hozzájárulás, e) a közös járási erdőőrzósi szervezetbe tartozó erdőbirtokokon engedélyezett rendkívüli fa és egyéb használatoknál, az eladási árnak egy (1) %-át kitevő s a vevő által az eladási áron felül fizetendő hozzájárulás, végül f) a járási erdőőrök évi hozzájárulása (nyugdijjárulók) és pedig a szabályrendelet 19. §-a értelmében beszámítható javadalmának 2%-a. Abban az esetben, ha előre nem látható nagyobb kiadások miatt az igényjogosultak a nyugdíjalap rendelkezésére álló bevételeiből esetleg kielégíthetők nem lennének, a mutatkozó hiányt mindaddig amig az alap fizető képessége helyreáll, esetenként és évenként az erdőőrzósi

Next

/
Thumbnails
Contents