Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1928. január-december (26. évfolyam, 1-55. szám)
1928-04-12 / 15. szám
A vármegyei aljegyzői állással járó illetmények a 7000—925. M. E. sz. illetve 9000—927. M. E. sz. kormányrendeletekben megállapított fizetés és a II. lakbérosztály szerinti lakbér. Felhívom pályázni óhajtókat, hogy az 1883. évi I. t e. szerint minősítésüket okmányilag igazolt pályázati kérvényüket a vármegye főispánjához mint a kijelölő választmány elnökéhez címezve nálam folyó évi május hó 10-én déli 12 órájáig annál is inkább nyújtsák be, mert az elkésve beérkezett kérvények figyelembe nem vehetők. Szombathely, 1928. évi április hó 4-én. Dr. Horváth Kálmán sk., alispán. 1402—1928. szám. Árverési hirdetmény. Gyöngyösszőllős község elöljárósága. Gyöngyösszőllős község képviselőtestületének 1928. évi március hó 29-én. kelt és jogerőre emelkedett határozata alapján ezennel közhírré tétetik, hogy említett község vadászati joga 1928. évi február hó 1-én kezdődő tiz egymásutáni évekre alulirt hivatalban fekvő és ott betekinthető feltételek mellett Gyöngyösszőllős község házánál a legtöbbet Ígérőnek 100 pengő kikiáltási ár mellett 1928. évi április hó 15-én délután 3 órakor fog árverés utján bérbe adatni. Körjegyzői hivatal Szombathely, 1928. évi április hó 7-én. (P. H.) Simon József sk., körjegyző. 893-1928. m. szám. Versenyíárgyaiási hirdetmény. Alulírott hivatal a Vasszen!mihály — fehringi th. ut 4 5 km. szakaszán lévő 13 számú 2X17+1X20=54'0 m. szabadnyilásu (csörötneki három nyílású Rábahid} O’OO m. szélességű hidnak beton hídfőkkel és a közúti hidszabályren- deletben előirt I. rendű teherbírásra méretezett vasbetótes betonfelszerkezettel történő újjáépítési munkáinak biztosítása céljából versenytárgyalást hirdet. Az építés helyszínéhez legközelebb eső vasúti állomás Alsó-Rőnök. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy „Ajánlat a vasszentmihály—fehringi th. utón újjáépülő 13 számú Rábaiadnak építési munkáira“ felírással ellátott^ pecséttel lezárt borítékba helyezett ajánlataikat 1928. évi május hó 7. napjának d. e. 10 órájáig alulírott hivatalhoz közvetlenül, vagy posta utján nyújtsák be. Az ajánlat az előirt ajánlati minta, ajánlati költségvetés, műszaki leírás és szerződésminta felhasználásával teendő, az ajánlati költségvetésbe az egységárakat és az ajánlati végösszegeket nemcsak számokkal, hanem betűkkel is be kell írni. Az ajánlathoz az ajánlati ö.szeg 2%-át kitevő bánatpénz letételéről szóló nyugta, vagy ennek közjegyzőileg hitelesített másolata csatolandó. " -v. Amennyiben a bánatpénz készpénzből áll, akkor ez az összeg az 5524G. számú postatakarékpénztári cseRkszám- lára fizetendő be és a befizetési lap csatolandó az ajánlathoz. Az értékpapír és takarékkönyvekből álló biztosítékok a szombathelyi adóhivatalnál a fél által előzetesen szabályszerűen kiállított ellennyugta mellett teendők le közigazgatási letétbe. Az ellennyugtán feltüntetendő a letét célja, a letett értékek összege és a letevő neve a pontos lakcímmel. Azok az ajánlattevők, akik a munkálat teljesítésére törvényes képesítéssel, illetve jogosítvánnyal nem bírnak, kötelesek ajánlatukban képesitéssel biró meabizottat megnevezni. Azok az ajánlattevők, akik az alulírott államépitészeti hivatal felügyelete alatt munkát nem végeztek, illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak megbízhatóságukat az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonyítványával igazolni Az építtető fenntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül, tekintet nélkül az ajánlott árakra, szabadon választhasson, vagy, hogy a benyújtott ajánlatokat egészen mellőzze. Az ajánlatok alulírott hivatalban 1928. évi május hó 7 én d. e. 10 órakor fognak felbontatni A versenytárgyaláson az ajánlattevők vagy képviselőik jelen lehetnek. A művelet és feltételek a hivatalos órák alatt az alulírott hivatalban megtekinthetők és ott az azokra vonatkozó esetleg szükséges felvilágosítások is megadatnak. Az alulírott hivatalnál az ajánlati minta díjtalanul, az ajánlati költségvetési űrlap és az ajánlathoz csatolandó műszaki leirás összesen 11 •— P, azaz Tizenegy pengőért megszerezhetők. Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától számított 60 napig maradnak kötelezettségben. M. kir. államépitészeti hivatal. Szombathely, 1928. április hó 7-én. A hivatal főnöke: Huszár Kálmán sk , műszaki tanácsos. Körözések. Másolat., Csanád—Arad —Torontói vármegye alispánjától. 6119—1928. al. Tárgy: Araczky István körözése. Valamennyi vármegye alispánjának és a m. kir. állami rendőrség valamennyi kerületi főkapitányának. A torontáli járás főszolgabírója által kibocsátott körözést-, annak foganatosítását kérve, másolatban közlöm. „A torontáli járás főszolga- birájától 298—1928. kig. szám. Körözés. Araczky István kunágostai születésű, 21 éves, róm. kath. vallásu, nőtlen, föíd- mives foglalkozású, rendőri felügyelet alá helyezett oláh katonaszökevény, a tartózkodási helyéül kijelölt Oszentiván községből engedély nélkül ismeretlen helyre távozott. Felkérem a társhatóságokat, hogy nevezettet hatóságuk területén nyomoztatni és feltalálása esetén hivatalomhoz Kiszomborra elővezet,tetni szíveskedjenek. Kiszomboron, 1928. évi március hó 3-án. Kászonyi sk., főszolgabíró.* Makó, 1928. mácius 6. Tarnay sk., alispán. 5270 — 1928. szám. Valamennyi közigazgatási hatóságnak. Nyomozás és feltalálás esetén további intézkedés végett, kiadom. Szombathely, 1928 március 28. Dr. Horváth Kálmán sk., alispán. Másolat. Csanád—Arad—Torontói vármegye alispánja. 6967—1928. al. Valamennyi vármegye alispánjának, a m. kir. állami rendőrség budapesti és valamennyi kerületi főkapitányának. Utlovélügyi kihágás miatt elitéit Makra György 48 éves, róm. kath. vallásu, özvegy, vagyontalan, büntetlen, mázoló foglalkozású legutóbb budapesti X. kér. Füzér utca 52 szám alatti lakós, oláh állampolgár, az Ítélet végrehajtása elől ismeretlen helyre távozott. Kérem, hogy nevezettnek lakcímét a torontáli járás főszolgabirájával közölni szíveskedjék. Makó, 1928. március 17. Tarnay sk., alispán. 5891—1928. szám. Valamennyi közigazgatási hatóságnak Nyomozás és feltalálás esetén további eljárás végett kiadom. Szombathely, 1928 március 29. Dr. Horváth Kálmán sk., alispán. Másolat. Nógrád és Hont közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék alispánjától. 4454—1928. szám. Tárgy: Kk. Tomcsik Erzsébet illetősége. Tomcsik Anna 36 éves evangélikus vallásu házi cseléd illetőségi ügyben volna kihallgatandó. Miután nevezett Palotás községből ismeretlen helyre távozott, megkeresem a hatóságokat, hogy tartózkodási helyét nyomoztatni s feltalálás esetén illetőségi viszonyaira a szokásos jegyzőkönyvi űrlapon részletesen kihallgattatni