Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1926. január-december (24. évfolyam, 1-53. szám)

1926-02-18 / 7. szám

— 34 ­tési terhekből 9 és fél milliárdot vállal, végül a kórház kiegészítéséhez szükséges Gaál-féle telek megvételének kérdését is tárgyalás alá vevén, hosszas megfontolás után alábbi javaslatot terjeszti a törvényhatósági bizott­ság elé. Véghatározat. Vasvármegye törvényhatósági bizottsága ez ügyben kiküldött szükebbkörü bizottság és az állandó vá­lasztmány javaslatakép elhatározza, hogy az alispáni előterjesztést, valamint Szombathely város azon elhatáro­zását, hogy a törvényhatóságot és Szombathely várost terhelő a közkórház felépítéséhez szükséges 25 milliárd- ból 9 és fél milliárd koronát magára vállal, tudomásul veszi, egyben vonatkozó célra maga részéről 15 és fél milliárd koronát szavaz meg. Utasítja a vármegye alispánját, hogy ezen 25 milliárdos kölcsön felvétele iránt a megfelelő tárgyalásokat indítsa meg, megjegyezvén, hogy a vármegyét terhelő 15 és fél milliárdos amortizációs kölcsön fedezetéül elsősorban a kórházépítési alapba befolyó közegészségügyi ebadó-alap 2/s része szolgál, az így még előálló hiányt a várm. kórházépítési alap költségelőirányzatába évenként beállítandó hozzájárulással kell fedezni. Utasítja a vármegye alispánját, hogy az építkezési teher másik 25 milliárdjának államsegély utján való bieszközlése végett a további lépéseket tegye meg. Elhatározza a törvényhatósági bizottság, hogy mig a tervezett 580 ágyas közkórház fel nem épül, a kórházfenntartó továbbra is Vasvármegye törvényhatósága marad, az e célra szolgáló kórház-alap, mint tör­vényhatósági alap kezelésében. Utasítja a törvényhatósági bizottság a vármegye alispánját, hogy a kórház telek kiegészítése céljából szükséges Gaál féle rét vételárául négyszögölenként 5 aranykoronát ajánljon fel, s ameny- nyiben ilyen módon a vétel nem sikerülne, az 1881. évi 41 t.-c. értelmében járjon el. Utasítja a törvényható­sági bizottság a vármegye alispánját, hogy Szombathely várossal történt megegyezés után a közkórházi sza­bályrendeletnek megfelelő módosítása iránt terjesszen annak idején javaslatot a törvényhatósági bizottság elé. Végül azon esetre, ha a tervezett államsegély kieszközlése sikerrel nem járna, kimondja a törvényható­sági bizottság, hogy a most megszavazott 15 és fél milliárd, illetőleg Szombathely város által megajánlott 9 és fél milliárd korona felhasználásával építi fel az eredetileg tervezett keretek közt a közkórházat. Ilyen érte- emben való határozathozatalra megkeresi Szombathely város képviselőtestületét is. Indokolás: A törvényhatósági bizottság, amikor a mai időkben ilyen terhet vállal magára, ezt azon szemponttól vezéreltetve teszi, hogy ilyen módon látja egyedül biztosítva az általa oly régen tervezett közkórház felépítését. A törvényhatósági bizottság tudatában van annak, hogy az az előny, amit az uj kórház tulajdonostársának a közel jövőben önálló törvényhatósággá fejlődő Szombathely városnak jelent, a vármegyével össze nem hason­lítható, de tudatában van annak is, hogy az ilyen kérdés egyedül gazdasági szempontból nézve soha sem volna megoldható. Oly kérdés ez, amelyet nem tehet alkudozás tárgyává sem a törvényhatóság, sem Szombat­hely város és mindkét érdekelt felet álláspontjának összeegyeztetésére az a megismerés kell hogy vezesse, hogy a végcél csak közös erővel és közös együttműködéssel valósítható meg. Ilyen szellemben cselekedett a törvényhatósági bizottság, amidőn pár évvel ezelőtt a gazdasági válsággal küzdő Fehér-Kereszt Gyermekkór­házat kezelésébe átvette akkor, amikor azt sem az állam, sem a közvetlenül érdekelt Szombathely város nem tették. Ezen tettével megyebeli fontos egészségügyi intézményt mentett meg továbbra is humánus rendeltetésé­nek. Ez a szellem, ez a megértés, hagyományok és tradíciók vezetik a törvényhatósági bizottságot jelen vég­határozata meghozatalában is Amely véghatározat ellen a kihirdetéstői számított 15 napon belül a népjóléti miniszter úrhoz felebbe- zésnek van helye. Miről felterjesztésileg a m. kir. Belügyminiszter ur, a m. kir. Népjóléti miniszter ur, a vármegye al­ispánja, a várm. t. főorvos, Szombathely város képviselőtestülete, a belügyminisztérium alá rendelt vármegyei számvevőség, Vasvármegye és Szombathely város közkórháza, végül a Vármegyei Hivatalos Lap szerkesztője értesittetnek. Jegyezte és kiadta: (P. H.) Dr. Szűcs István s. k., vm. tb. II. főjegyző. Kivonat Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen 1926. évi február hó 15-én s folytatva tartott évnegye­des rendes közgyűlési jegyzőkönyvéből. 13- kgy—751. ai. 1926 szám. Tárgy. O’vastatott a m. kir. Belügyminiszter Urnák 1926 január 6 án kelt, 275.999—1925 XI. számú leirata, amelyben közli, hogy a vármegye törvényhatósági bizottságának 1925 május 18-án tartott közgyűlésében „Vasvármegye egyes községeinek belterületén levő útvonalaknak a teherforgalommal szemben való megvédéséről“ szóló 5582—1925. számú szabályrendelete csak a felmerült észrevételeknek megfelelő átdolgozás és újból való letárgyalás után válik elfogadhatóvá. Jelenti ezzel kapcsolatban az alispán, hogy a szabályrendelettervezetet a kivánalmaknak megfelelően átdolgozta, s javaslatot tesz a szabályrendelet szövegének ilyen módon értelemben való megállapítása iránt.

Next

/
Thumbnails
Contents