Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1926. január-december (24. évfolyam, 1-53. szám)

1926-02-11 / 6. szám

- 30 ­Másolat. Magyar kir. kereskedelmtigyi miniszter. 63857—1925. III. szám. Körrendelet. Valamennyi m. kir. államépitészeti hivatalnak és a m. kir. államépitészeti hivatali kirendeltségnek. A súlyos gazdasági viszonyok folytán az építkezésekhez felhasználandó anyagokkal való takarékosság elsőrendű állami és gazdasági érdek. Ez azonban csak akkor érhető el, ha az anyagok minősége is, a feltételeknek mindenben megfelel és a meg­felelő minőség az előirt próbák ulján ellenőriztetik. Ezzel szemben előfordult egyes építkezéseknél kétes szár­mazású, raktárról beszerzett építési anyagok felhasználása, másrészt azt is tapasztaltam, hogy az építkezéseknél felhasznált anyagok minőségi megvizsgálását nagymértékben elhanyagolják, sőt egyáltalán nem eszközük. Felhívom ennekfolytán a hivatalt (kirendeltséget), hogy jövőben szigorúan alkalmazkodjék az anyagok meg vizsgálására vonatkozólag a középitkezési munkákra 28.735—1911. K. M.*sz. alatt kiadott Általános és Részletes feltételekben foglalt határozmányokhoz. E tekintetben még a következőkre hívom fel a hivatal (kirendeltség) figyelmét. 1.) A hivatal (kirendeltségi felügyelete alatt folyó ut,- hid, és magasépiíkezésekhez felhasználandó cement minőségi megvizsgálására a IX. jelű, a kőmives munkákra vonatkozó részletes feltételek 12.) és 13.) pontjában foglaltak mértékadók. Külön is kiemelem, hogy oly építkezéseknél, melyekhez 100 q (1 vagon) cementnél nagyobb mennyiségre lesz szükség, tartozik a vállalkozó a cementet a felhasználás előtt valamely állami, hatósági vagy áilamvasuti kísérleti állomáson megvizsgáltatni. Ilyen építkezésnél a cement anyagszükségletet a felhasználásnak megkezdésére megállapított időpont előtt 6 héttel az építkezés helyszínén megfelelő védett helyiségben szakszerű módon raktározni kell. Ha azonban nagyobb építményeknél, az összes cementszükséglet nem egyszerre, hanem több részletben és ugyanazon gyárból szállittatik, s az első két szállittmány 28 napos próbája kedvező eredményt adott, ez esetben osak az első két szállittmány raktározandó 6 héttel a felhasználás előtt, a többi szállilmány felhasználása pedig már a hétnapos próbák kedvező eredménye esetében meg­kezdhető. A kísérleti állomáshoz a különböző gyári eredetű, vagy fajtájú cementnek mindegyikéből, illetve minden részletszállitmányból az építésvezetőség a feltételekben előirt 5-5 kg. helyett, ezentúl 10—10 kg. ot küldjön el, ami végből az építésvezetőség minden 5—10.-ik zsákból vagy hordóból kissebb mennyiséget vesz ki, az igy összegyűjtött cementet gondosan jól ősszekeverteti és ebből veendő a próbához szükséges cement­mennyiség. 2.) A betonpróbák iránt a XI. jelű, a vasbeton mintákra vonatkozó részletes feltételek 20. és 21. pontja intézkedik. Elrendelem, hogy minden vasbeton munkáknál, kivéve a teljesen alárendelt jelentőségű és csekély vesztávu szerkezeteket, — legalább egy betonpróba, nagyobb terjedelmű és jelentőségű építkezéseknél minden fontosabb szerkezeti rész betonjából egy egy próba veendő. Egy próba rendszerint 5 drb., de legalább 4 drb. 20 cm. élhosszuságu beton kockából áljon s ezeket 3 hetes korban gondosan (homok vagy fürészpor közé ládába) csomogalva, a kísérleti állomásra kell beküldeni avégből, hogy a kísérletek a próbatestek 6 hetes korában végrehajthatók legyenek. A próbakockák a vizsgálati költségek csökkentése végeit gondosan és pontos méretekkel készítendők, mert a kísérleti állomás a meg nem felelően készített u>ánmunkálási költségeit külön felszámítja. Abban a tekintetben, hogy egyes fontosabb esetekben, nagy ob építkezéseknél, az alap- felmenő­falak betonjából is vétessenek a próbák, esetenkint fogok a főfelügyeletet gyakorló szakközegem utján intéz­kedni, amennyiben pedig ily nagyobb szabású építkezés főfelügyelet gyakorlása nélkül folynék, úgy esetről esetre a hivatal (kirendeltség) az építmény fontosságához képest intézkedjék. 3. A vasbeton munkákhoz szükséges vasbetétek minőségi megvizsgálása tekintetében szintén a XI. jelű, a vasbetétes betonmunkákra vonatkozó részletes feltételek 22. pontja intézkedik. Ezzel kapcsolatban elrendelem, hogy az építésvezetőségek a vasbeté­tek származását és minőségét igazoltassák. Minden középitkezésnél, amelyekre nézve a munkák engedélyezé­sénél, vagy a kivitel közben esetleg a főfelügyelet utján máskép nem intézkedem, a felhasználandó vasbelétek hajlító próbáit az építésvezetőségek a XIV. jelű, a vas és acélmunkákra vonatkozó részletes feltételek 16 pont­jában előirt módon ejtsék meg. Amennyiben a vasbetétek származására és minőségére vonatkozó bizonyítvá­nyok és a hajlító próbák eredményei megfelelők, a vasbetétek felhasználása minden további nélkül megenged­hető. Amennyiben azonban a hajlító próbák nem teljesen sikerültek, vagy az egyéb adatokból a vasbetétek minősége iránt kételyek merülnek fel, a főbb szerkezetű vasakból szakitó próbák veendők és azok a megsza­kítás és az azzal kapcsolatos hajlitás megejtése végett a kísérleti állomáshoz felkündendők. Minden egyes egyenlő átmérőjű vasbetétből a próba céljára 3-3 drb. hosszú ruddarab vágandó le. Nagyobb és fontosabb munkáknál már a munkák engedélyezésénél, vagy a kivitel közben a főfelügyeletet gyakorló szakközegek utján fogok intézkedni az iránt, hogy a szükséges vasbetétek minőségi megvizsgálása és átvétele miként történjék, azaz hogy a vasbetétek minőségi és átvételi feltételek kikötése mellett rendeltessenek-e meg, mely esetben a szakitó és hajlító próbák a vasműben ejtetnek meg, avagy a megrendelés csupán a minőségi feliételek kikö­tése mellett történjék, amely esetben a hajlító próbák, mint fentebb elrendeltem, a helyszínén, a szakitó és kapcsolatos hajlító próbák pedig a kísérleti állomás utján ejtetnének meg. 4. Az építkezéshez felhasználandó kövek minősége és esetleges megvizsgálása tekintetében a IX. jelű, a kőmivesmunkákra vonatkozó részletes feltételek 1—4., továbbá a II. jelű (kőhányások) részletes feltételek 1., a III. jelű (kőrakat) 1. a VI. jelű (bur­kolatok) 2. VII. jelű (kavicsolt utak építése és fenntartása), 3, a Vili. jelű (útburkolatok), 2. a X.jelü (kőfaragó munkák) 1—4. pontjai intézkednek. Elrendelem azonban, hogy amennyiben a kő minőségét igazoló bizonyítványok egy évnél idősebbek, tartozik azokat a hivatal (kirendeltség) hozzám esetleges javaslatával együtt felterjeszteni és fenntartom magamnak annak eldöntését, hogy az ilyen bizonyítvány elfogadható-e s annak adatai megfelelnek-e az illető kőbánya mai helyzetének vagy pedig időközben a kőbánya termelésében, illetve a termelt kő minőségében változások nem teszik-e szükségessé uj próbák megejtését? 5. A próbák, ha csak erre valami kényszerítő ok nincs, vagy más intézkedés nem történt, — rendszerint a kir. József műegyetem műszaki mechanikai labora­tóriumával kapcsolatos kísérleti állomáson ejtendők meg. Az egyes próbák költségei a nevezett intézetnek a vallás és közoktatásügyi miniszternek hivatali elődömmel egyetértőén 1138—894. ein. számú rendeletével jóvá­hagyott szervezeti szabályzatában foglaltatnak. Az ott meg nem jelölt kísérleti költségek nagyságát esetenkint a kísérleti állomás vezetője fogja a hivatallal (kirendeltséggel) közölni. 1925. évi november hó 14 én 'A mi­niszter helyett: Aláírás, államtitkár.

Next

/
Thumbnails
Contents