Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1925. január-december (23. évfolyam, 1-54. szám)

1925-04-23 / 17. szám

*- 96 — Ugyanezzel kapcsolatban intézkedjenek, hogy az 1000 lakossal vagy többel biró községekben a jár* vány kórház készenlétbe helyeztessék a kisebb községekben pedig a kórszobák biztosítva legyenek. A járványkőrházak, kőrszobák, a kijelölt ápolók járásonként összeirandők s annak egy példánya a főszolgabíró és polgármester urak által hozzám a fenti határidőre beterjesztendő. Hullaszállító kocsi, hordágy beszerzéséről, illetve jókarba helyezéséről gondoskodjanak, a temetők hullakamrái a szükséges felszerelésekkel (boncasztal, korsók, szappan, törülköző) ellátandók. Ragályos megbetegedések fellépte esetén úgy a bejelentés, mint az elkülönítés tekintetében a fennálló rendelkezések szerint járjanak el. Ezen rendelkezés végrehajtásának ellenőrzésére a várm. t. főorvost utasítom, főszolgabíró és polgár mester uraktól pedig elvárom, hogy ügybuzgalmukkal oda fognak hatni miszerint ezen és hivatkozott rendeletek pontosan és lelkiismeretesen foganatosíthassanak, aminek megtörténtét a fentebb említett kórházak és körszobák és ápoló személyzetre vonatkozó kimutatás beterjesztése mellett fenti határidőre jelentsék. Szombathely, 1925. április 16. Dr. Horváth Kálmán s. k., alispán. III. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rende­letek, értesítések és más közlemények. Másolat. Magyar királyi belügyminiszter 190438—1925.—VII. szám. Tárgy: A Bécsben megjelenő „Reichspost“ cimü napilap kitiltásának hatályon kívül helyezése. A m. kir. állami rendőrség budapesti és va­lamennyi kerületi Főkapitányának valamennyi vármegye Alispánjának, valamennyi m. kir. csendőrkerületi Pa­rancsnokságnak. — Megfelelő eljárás végett közlöm, hogy a Wienben megjelenő „Reichspost“ cimü napilap terjesztési tilalma hatályon kívül helyeztetvén, a magyar királyi kereskedelemügyi miniszten ur nevezett sajtó­termék szállítását újból megengedte. Budapest, 1925. évi március hó 16án. A miniszter rendeletéből: aláírás olvashatatlan, minisztsri o. tanácsos. 5279—1925. szám. Valamennyi főszolgabíró urnák! Utalással 848—1925. sz. a. f. évi február 18-án kelt és 27. expediáit rendeletemre és az azzal máso­latban kiadott 186043—1924. VII. B. M. sz. rendeletre tudomás és miheztartás végett kiadom. Szombathely, 1925. április 6. _________ Dr. Horváth Kálmán s. k. alispán. M ásolat. M. kir. földmivelésügyi Miniszter 34179—1925. III. 1. szám. Valamennyi vármegye Alispán­jának és valamennyi thjf. város Tanácsának! Múlt évi január hó 14-én kelt 124862—1923. számú rendeletemmel — a marhalevelek kiállítása, ke­zelése stb. tárgyában kiadott 80600—1921. F. M. számú rendelet 26. §. 1—3. bekezdéseiben foglalt idevo­natkozó határozmányok hatályon kívül helyezése mellett — az iránt utasítottam a marhalevél kezelőket és a husvizsgálókat, hogy az uj marhalevelek kiállítása alkalmával bevont alapmarhaleveleknek, továbbá az elhullás levágás stb. folytán érvénytelenné vált s e2 okból bevont marhaleveleknek az állampénztárhoz való rendszeres beszállítását mellőzzék, hanem azokat a bevonásuktól számított egy éven túl is tovább őrizzék meg és csak a szükséghez képest bocsássák a pénzügyi ellenőrzés rendelkezésére. Ezt a rendeletet — am. kir. pénzügyminister úrral egyetértőleg — azzal egészítem ki, hogy a szó­ban levő marhalevelek az állatforgalmi adó szempontjából való rendelkezésre bocsájtás végett a bevonásuktól számított 5 (öt) évig örizendők meg. Felhívom Cimet, hogy erről a marhalevél kezelőket illetőleg a husvizs­gálókat értesítse. Budapest, 1925. évi március hó 23 án. A miniszter rendeletéből (aláírás olvashatatlan) s. k. miniszteri tanácsos. 5866—1925. szám. Valamennyi járási Főszolgabíró és városi Polgármester Urnák. Tudomásvétel valamint a marhalevél kezelőkkel és husvizsgálókkal leendő közlés végett kiadom. Szombathely, 1925. évi április hó 11-én. Dr. Horváth Kálmán s. k. alispán. IV. Személyi hírek. Dr. Sztojka Viktor járásorvos, szentgotthárdi lakos 1925. évi április 4-től 1925, évi május 15 ig ter­jedő időre szabadságon van. A szabadságidő tartamára helyettesítésével Dr. Székely Ernő körorvos, ennek szabadsága tartamára pedig Dr Fehér Samu körorvos, szentgotthárdi lakosok bízattak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents