Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1923. január-december (21. évfolyam, 1-51. szám)

1923-03-15 / 11. szám

— 69 — Másolat. M. kir. belügyminiszter. 14917—1923. B. M. számú körrendelet. — A Dél-Amerikai kiván­dorlás tárgyában. (Valamennyi utlevélkiállitó hatóságnak.) Mióta az Észak-Amerikai Egyesült Államok a be­vándorlást nagy mértékben korlátozták, az országban egy erős kivándorlási mozgalom észlelhető a Délameri- rikai államokba, főleg Argentina és Brazília felé. Mind sűrűbben érkeznek hozzám kérvények, melyekben a Dél-Amerikába való kivándorlás engedélyezését kérik a folyamodók, azonban ottani létfentartásukat és elhelyez­kedésüket igazolni rendszerint nem tudják. Legtöbb esetben ezen mozgalom nem egyéb kalandos vállalkozásnál, amit megerősíteni látszik az is, hogy a mai Dél-Amerikában lévő honosaink közül tudomásom szerint nagyon sokan kellő megélhetést maguknak biztosítani nem tudtak és szánalmas helyzetbee vannak. Nem kívánok gátat vetni annnak, hogy az, aki bármi okból elhatározta magát, hogy hazájából kivándorol, ezen tervét — feltéve, hogy törvényes rendelkezés ebben nem gátolja — meg ne valósíthassa, de épen az 1909. II. t. c. értelmében kötelességem lévén a kivándorolni szándékozók védelméről is gondoskodni, nem járulhatok hozzá ahhoz, hogy valaki ügynöki rábeszélés vagy az ottani viszonyok kellő ismerete hiányában oly helyre vándoroljon ki, hol megélhetése biztosítva nincsen vagy ahol csak a legnehezebb munka árán tud nyomorúságosán megélni. A célból, hogy ily esetek be ne következhessenek, szükségesnek tartottam a Kivándorlási Főosztály vezetőjét kiküldeni Dél-Amerikába, hogy ott a helyszínén tegye tanulmány tárgyává az ottani megélhetési, kereseti kli­matikus stb. viszonyokat és ez alapon állapítsa meg, hogy Dél-Amerika mely államai, illetve azok mely részei azok, melyekbe honosaink kivándorlását engedélyezhetjük és mely államok, illetve vidékek azok, amelyekbe a kivándorlás az illetők jól felfogott érdekében nem engedélyezhető. Mindaddig, mig kiküldöttem ezen útjáról vissza nem tér, a Dél-AmerikáL>a való kivándorlás iránt előterjesztett kérelmek elbírálását függőben kell tar­tanom, addig oda szóló útlevelek kiállítását nem engedélyezhetem, miért is felhívom Alispán urat, hogy az érdeklődőket erről kellőkép tájékoztassa és ily irányú útlevél iránti kérelmeket további rendelkezésemig ne ter­jesszen fel. Budapest, 1923. évi január hó 26 án. A minister helyett: aláírás olvashatatlan, államtitkár. 3990—1923. szám. Valamennyi Főszolgabíró Urnák, szombathelyi, czelldömölki, szentgotthárdi, kőszegi államrendörkapitányságoknak! Közhirrététel és miheztartás végett közlöm. Szombathely, 1923. március 1. Herbst Géza s. k., alispán. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözések. 26&9| 1923. ált. szám. Magyar kir. államrendőrség szombathelyi kapitánysága. Körözés. Folyó évi II|22-én Szombathely város területén 1 drb fekete sál, ll|23-án imakönyv és pénz, ll|24-én pénz és asztal­állvány találtatott, igazolt tulajdonosa a hivatalos órák alatt a magyar királyi államrendőrkapitányságnál átveheti. Szombathely 1923. évi Il|28. lövök s. k., rfőtanácsos. 86511923. Körözés. Sipőcz Ferencz molnaszecsődi laksnak f. évi február 2-án egy darab 1922. évbeli kese emse és egy darab 1922. évbeli fekete árlány sertése az ottani csordából Döröske és Döbörhegy község irányába elszaladt. Körözendő feltalálás esetén hivatalom értesítendő. Dr. Tulok Lajos s. k.. főszolgabíró. Másolat. A m. kir. államrendőrség csóttábori kirendeltsége. 615| 1923. szám. Körözés. A wieni fogadóbizottság előtt 1922. év rovember hó 22-én magát Müdler Jánosnak nevező hadifogoly, dacára, hogy Csótra irányittatott, meg nem érkezett és a leszerelés alól magát kivonta. Felkérem a hatóságokat, hogy nevezettet hatóságuk területén nyomoztatni és feltalálás esetén fedezettel Csóttáborba szállítani szíveskedjenek. Közelebbi adatok nevezettről nincsenek. Csóttábor, 1923. február hó 9-én. — Győrffy s. k, m. kir. rendőrtanácsos, a kirendeltség vezetője, 3590|1923. szám. Valamennyi főszolgabíró urnák. Körözés végett kiadom. * Szombathely, 1923. febr. 26. Hebst Géza s. k, alispán. 1533-923. Körözés. Bödő Franciska 17 éves pinkamindszenti születésű ugyanottani lakos 1823. február 25-én a szülői háztól eltávozott» azóta vissza nem tért, rokonok és ismerősöknél tartott nyomozás eredményre nem vezetett. Sz emélyleirása a következő: Termete alacsony, köpcös, arca kerek, orra, szája rendes, szemei szürkék, haja szőke. Eltáv ozásakor fekete hosszú télikabátot, kávészinü szoknyát, hosszuszáru fekete fűzős cipőt és fején zöldszinü kendőt viselt. Körözendő, feltalálás esetén a hivatal erről értesítendő. Körmend, 1923. március 16. Dr. Tulok Lajos s. k'., főszolgabíró. 1206-1923. sz. Körözés. Zsoldos János kovácssegéd senyeházai lakos 2—1910. szára alatt nyert munkakönyvét elvesztette. Körözését s eredmény esetén hivatalom értesítését kérem. Szentgotthárd, 1923. március 9. Dr. Kiss Elemér s. k., főszolgabíró.

Next

/
Thumbnails
Contents