Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1923. január-december (21. évfolyam, 1-51. szám)

1923-03-08 / 10. szám

II. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. Másolat. Magyar királyi Belügyminiszter. 11720—1923. XII. B. M. számú körrendelet (Valamennyi engedélyezett gőzhajóstársaság magyarországi helyettesének). Budapest. — Tudomásomra jutott, hogy egyes engedélyezett hajóstársaságok itteni helyettesei oly értelmű értesítést küldöttek feleiknek, hogy az 1923—24 évi quótába való itteni előjegyzés folyó évi január 13-ától kezdetét vette. Miután a valóságnak meg nem fe­lelő ilyen közlések nagy mértékben aíkalmasák, egyrészt a felek félrevezetésére és az illetőknek hiábavaló utazási költségeket és egyéb kiadásokat okozhatnak, másrészt pedig ezen téves információk folytán a kiván­dorolni szándékozók az utlevélkiállitó hatóságokat feleslegesen zaklatják, figyelmeztetem Helyettes urat, hogy a feleknek ilyen alaptalan informálásától annyival inkább tartózkodjék, mert a jövő évi quótába való felvétel, vagy az ebbe való besorozás tekintetében ezidőszerint még egyáltalán nem történt intézkedés. — Felhívom tehát arra, hogy az érdeklődő feleknek csakis olyan értelmű felvilágosítást adjon, hogy 1923. évi julius hó 1-éig a quóta betelte folytán az Észak-Amerikai-Egyesült-Államokba kivándorolni egyáltalán nem lehet és hogy út­levél megszerzése végett az 1923. évi április hó 1-e előtt az utlevélkiállitó hatóságokhoz ne forduljanak, mert az útlevelek kiadását a hatóságok az általam idejekorán kiadandó rendelkezések alapján csakis április hó 1-e után fogják megkezdeni. Végül a felek megnyugtatása végett értesítem Helyettes urat, hogy mindazok, akik a múlt évben már kaptak útlevelet a quóta betelte folytán azonban már ki nem vándorolhattak, a jövő évi quóta terhére, mint legelsők lesznek elszállitandók és egyuttat felhívom Helyettes urat arra is, hogy ezeknek minden egyéb kivándorlót megelőző kiszállítása iránt az intézkedéseket idejekorán tegye meg. Budapest, 1923. . évi február hó 3-án. A miniszter rendeletéből: Fiáth s. k., miniszteri osztálytanácsos. Másolat: Magyar királyi Belügyminiszter. 11720—1923. XII. B. M. számú körrendelet. (Valamennyi utlevélkiállitó hatóságnak.) Az 1922. évi 240742 számú körrendeletemre való utalással tudomás végett azzal közlöm, hogy az 1923—24. évi kivándorlási kvóta terhére való útlevél iránti engedélyek, valamint a kiván­dorlási quótába való besorozásra irányuló kérvényeknek felterjesztésétől kivétel nélkül annyival inkább tartóz­kodjék, mert ezen felterjesztéseit ez időszerint figyelembe nem veszem. Budapest, 1923. évi február hó 3-án. A miniszter rendeletéből: Fiáth sk., min. osztálytanácsos. 3810—1923. sz. Valamennyi főszolgabíró urnák, szombathelyi, czelldömölki, szentgotthárdi és kőszegi államrendőrkapitányságoknak. (Kőnyomatos példányban is kiadatott.) A m. kir. Belügyminiszter urnák az Észak-Amerikába való kivándorlás tárgyában kiadott 11720-923. sz. körrendeletét azzal közlöm, hogy az összes községi és körjegyző urak utján az érdekelteknek újólag tudo­másukra hozassék, hogy az 1923—24. évi kivándorlási kvóta még mindig nincs megállapítva és csak f. év julius 1-étől kezdve lehet majd kivándorolni. Ily irányú kérelem (akár előjegyzés iránt stb.) a hatóságoktól el nem fogadható és hivatalomhoz vagy közvetlenül a m. kir. Belügyminiszter úrhoz, (mint ahogy ez némely esetben szabálytalanul már megtörtént,) elő nem terjeszthető. A hajóstársaságok a m. kir. Belügyminiszter úrtól egyidejűleg megfelelően már utasítva lettek, miért is a felek figyelmeztetendők, hogy a hajóstársaságok téves információinak hitelt ne adjanak. Szombathely, 1923. febr. 27. Herbst s. k., alispán. — 63 — • III. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rende­letek, értesítések és más közlemények. 13864-1923. II.—2. szám. Hirdetmény. Felhívom a tenyésztőket, kiknek sajátnevelésü, jószármazásu, korukhoz képest jól fejlett, erőscsontozatu, szabályos testalkatú, 1—3 éves eladó méncsikóik, illetve 3—10 éves ménjeik vannak, hogy azokat legkésőbben folyó évi március hó 15-éig hozzám jelentsék be. A beadvány szabályszerű okmánybélyeggel látandó el. (Jelenleg húsz korona, illetve együttes bejelen­tések esetén annyiszor húsz korona ahány a bejelentők száma). A beadványban pontosan feltüntetendő: 1. a hely (város, község, puszta, utolsó pósta, vármegye, ahol a méncsikók állanak, 2. a csikó faitája, 3. származása (apa-anya), 4. kora, 5. színe, 6. magassága, 7. eladási ára. Ezen feltételeknek meg nem felelő bejelentések figyelembe nem vétetnek. Budapest, 1923. évi február hó 10-én. M. Kir. Földmivelésiigyi Minister.

Next

/
Thumbnails
Contents