Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1921. január-december (19. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-27 / 4. szám
— 30 — évi aug. hó 1-től kezdve jár. 4. Azok részére, akik ellátást ezidőszerint már élveznek s akiknél most csak a havi drágasági segély megállapításáról van szó, a jelen rendelet alapján járó havi drágasági segélyeket kivatal- ból — minden külön kérés nélkül — fogom megállapítani és kiutalványozni. Azok részére, akik a jövőben fognak a jelen rendelet szerint járó havi drágasági segélyben részesülni, a havi drágasági segélyt az állandó ellátás megállapításakor fogom kiutalványozni. A havi drágasági segélyek az erre a célra nyitott külön alrovaton, a községi és körorvosok országos nyugdíjalapjánál nyernek adott előlegként elszámolást. 5. A Magyarországnak ezidőszerint nem magyar közigazgatás alatt álló területéről magyar közigazgatás alatt álló területre átjött és az ellátásuknak megfelelő összegű havi segélyben részesülő nyugdíjas községi és körvosok, özvegyek és árvák a havi drágasági segély szempontjából egy tekintet alá esnek a jelen rendeletben említett nyugalomba helyezett községi és körorvosokkal, valamint ezak özvegyeivel és árváival. 6. A havi drágasági segélyre való igényt nem lehet átruházni vagy elzálogosítani és ezt a segélyt nem lehet sem magán, sem pedig állami követelések vagy tartozások fejében lefoglalni. A havi drágasági segély minden állami, törvényhatósági és községi adó alól mentes, tehát jövedelmi adó alá sem esik. II. Családi pótlékok. 7. Az 1912. XXXV. törvénycikknek, az 1917. évi IX. törvénycikk 14. §-ának és az 1918. évi 6700 M. E. számú rendelet XIII., XIV., XV., XVI. és XVII. pontjának a családi pótlékra vonatkozó rendelkezései, 1921. évi január hó 1-től kezdődő hatállyal kitér jesztetnek az 1913. évi 147000 B. M. számú szabály- rendelet alapján nyugalomba helyezett községi és körorvosokra. 8. Családi pótlék szempontjából a nyugalomba helyezett községi és körorvosok is az 1917. IX. t.-c. 14. §-ának Ii. pontjában említett első csoportba tartoznak. 9. A jelen rendelet alapján élvezett családi pótlék az 1912: XXXV. t.-c. 12. § ában felsorolt megszűnési okokon kívül — akkor is megszűnik, ha a nyugdíjas meghal, vagy ha a nyugdíjasnak nyugellátása bármely más okból teljesen beszüntettetik. 10. A gyermek után az 1912 : XXXV. t. c. 3. és 4. §-ai, illetőleg a törvényes feleség után az 1918. évi 6700. M. E. számú rendetet XVI. pont alapján járó családi pótlékra való igényét, valamint az egyeb családtagok után az 1912. XXXV. t. c.- nek az 1918. évi 6700. M. E. sz. rendelete XVII. pontjával módositott 9. §-a alapján engedélyezhető családi pótlékban való részesítésére irányú ó kérését a nyugalomba helyezett községi és körorvos közvetlenül hozzám. tartozik benyújtani és pedig azok, akiknek erre való igényük már 1921. évi január hó 1 én fenn áll — legkésőbb 1921. évi március hó 31-ig. — Azok a már nyugalomba helyezett községi és körorvosok pedig, akiknek családi pótlékra valé igényük 1921. évi január hó 1-je után fog megnyílni, legkésőbb annak a naptári évnegyed végéig, tartoznak kérvényüket benyújtani, melyben az erre való igényük megnyílik. A gyermek és a törvényes feleség után igényelt családi pótlék iránti bejelentésekhez — a születési, ilietőleg, a házassági anyakönyvi kivonaton kivül — csatolni kell a (városokban a polgármester, községekben az elöljáróság által kiállított) helyhatósági bizonyitványt, mely igazolja a gyermek ellátatlanságát, illetőleg, hogy a törvényes feleség a nyugdíjassal közös háztartásban él és jövedelme az évi 1200 koronát nem éri el. Az egyéb családtagok után engedélyezhető családi pótlék iránti kérelmekhez csatolandó helyhatósági bizonyítványnak igazolnia kell, hogy az illető családtagot a kérelmező nyugdíjas tartja el, annak háztartásában él, saját vagyonnal vagy jövedelemmel nem bír, s hogy a kérelmező nyugdíjasnak nyugellátásán kivül sem vagyona, se más jövedelme nincsen. 11. Az 1918. évi 6495. M. E. számú rendelet 7. pontjának második bekezdésében illetőleg az 1000 — 1919. B. M. körrendelet 10. pontjában foglalt az a rendelkezés, amely szerint a nyugalomba helyezett községi és körorvosok részére nyugalomba helyezésük után újabb családi pótlékot megállapítani vagy engedélyezni nem lehet 1921. évi január hó 1-től kezdődőleg hatályát veszti. 12. Az 5. pontban említett és a szóbanlevő havi drágasági segélyben részesülő nyugdíjasok a családi pótlék szempontjából egy tekintet alá esnek a jelen rendeletben említett nyugdíjasokkal. 13. A nyugalomba helyezett községi és körorvosok részére utalványozott családi pótlékok 1921. évi január hó 1-től kezdve az erre a célra nyitott külön alrovaton, a községi és körorvosok országos nyugdíjalapjánál nyernek adott előlegként elszámolást. III. Temetési segélyeg. 14. Az 1920. évi augusztus hó 1-je óta bekövetkezett haláleseteknél mindazoknak, akiknek az 1913. évi 147000. B. M. számú szabályrendelet 81. §-a alapján temetési járulékra igényük van, az idézett szákasz szerint járó temetési járulék összegén felül Egyezer (1000) korona temetési segélyt kell megállapítani. A temetési segélyek temetési járulék természetével bírnak s azok a temetési járulékokkal együtt nyernek elszámolást. IV. Utalással a 13. pontban foglaltakra, a nyugalomba helyezett községi és körorvosok részére utalványozott családi pótlékok egységes kezelése szempontéból felhívom a vármegye alispánját, hogy az 1919. évi 11460. B. M. illetőleg 1000. B. M. számú körrendelet alapján az 1918. évi november hó 1-je után nyugalomba helyezett községi és körorvosok részére folytatólagosan az orvosi alap terhére utalványozott családi pótlékokat 1920. évi december hó végével szüntesse be, s a beszüntetésekről szerkesztett jegyzéket a gyermekek nevének és születési idejének, továbbá a feleség és a családtag nevének pontos feltüntetése mellett — hozzám folytatólagos folyósítás végett — legkésőbb 1921. évi január hó 20-áig terjessze fel Az 1921. évi január hó 1-je után nyugalomba helyezendő községi és körorvosoknál pedig a nyugalnmba helyezésre vonatkozó törvényhatósági bizottsági véghatározat felterjesztésekor jelentse, hogy az illető községi körorvos által élvezett családi pótlék, mely időponttal szűnhetett be és csatolja az előbbi bekezdésben említett jegyzéket. Azoknak az özvegyeknek, akik az 1876. évi XIV. t. c 87. §-a, illetőleg az 1908. évi XXXVIII. t. c. 26. §-a alapján a tárca terhére élveznek őzvegyi nyugdijat a 8900—1920. M. E. számú rendelet alapján járó összegeket a tárca többi nyugdíjasainak járó összegekkel együtt külön fogom kiutalni. Budapest, 1920. december 27. Dr. Benárd sk. 307 1921. sz. Valamennyi főszolgabíró és polgármester urnák. Megfelelő eljárás céljából. Szombathely, 1921. jan. 13. Dr Horváth sk., főjegyző, alispán h. Másolat. Magyar királyi népjóléti és munkaügyi Miniszter 47400—1920. sz. körrendeleté. A nyugalomba helyozett községi és körorvosok, valamint ezek özvegyeinek és szülődén árváinak újabb háborús segélyben való részesítése. Valamennyi vármegye alispánjának a nyugalomba helyezett községi körorvosok, valamint ezek özvegyeinek és szülődén árváinak az 1920. évre járó háborús segélye tárgyában kiadott 1919. évi 37400. sz.