Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1920. január-december (18. évfolyam, 1-53. szám)
1920-08-05 / 32. szám
— 282 bőrtakonykdrhoz hasonlók. (A test különböző részein lefutó nyirokerek feszes, kemény vaskos kőtegszerü meg- vastagodása, a nyirokcsomók megnagyobbodása s esetleg elgennyesedése, csomők képződése, mely utóbbiak ellágyulnak, feltörnek s ezek helyén egyenletes szélű, sima sarjadzó felületén fekélyek keletkeznek.) Az egészséges egypatás állatokat a beteg, vagy gyanús állattól el kell különíteni és a betegségről azonnal jelentést kell tenni a községi elöljáróságnak (városi hatóságnak), mely köteles az esetet az I. fokú hatóságnak és az illetékes járási (városi) m. kir. állatorvosnak késedelem nélkül bejelenteni. Addig is mig az I. fokú hatóság, illetve a járási (városi) m. kir. állatorvosa helyszínén megjelenik, a községi elöljáróság (városi hatóság) a takonykór elleni védekezése tárgyában kiadott 1917. évi 52000 sz. itteni rendelet 1. §-ának a), b), e), d), e) 03 f) pontjában előirt óvintézke déseket köteles haladék nélkül végrehajtani. 2. §. Mihelyt az I. fokú hatóság a járványos nyirokérgyulladás vagy ennek gyanújáról értesül, köteles a járási (városi) m. kir. á'latorvost azonnal a helyszínére kiküldeni és lehetőleg ugyanoda kimenni. A helyszínén megjelenő járási (városi) m. kir. állatorvos megvizsgálja a fertőzött és veszélyezteti udvarokban levő összes egypatás állatokat, a betegség nemét megállapítja és a betegség eredetét nyomozza, a betegség, vagy a betegség gyanújának fennforgása esetén az állatot malleines diagnosztikai eljárásnak kell alávetni. A malleinre nem reagáló állatokat vérvizsgálatnak is alá kell vetni s egyúttal az ellágyult csomók feltárásával nyert gennyet, ilyennek hiányában a fekélyek lehetőleg mélyebb rétegeiből vett kaparékokat a vérvételhez szánt egyik üvegbe kell összegyűjteni és azt a karbolos konyhasós oldatban (egy deciliter vízhez egy gramm konyhasó és 3—4 csepp tömény karbolsavat adunk), vagy glyce- rinnel összekeverve a vizsgálandó vérrel közös dobozban megviz-gálás végett az állatorvosi főiskola járványtani intézetbe kell felküldeni. Ha a járványos nyirokérgyulladás, vagy annak gyanúja, elhullott, levágott olyan állaton ál- lapittatik meg, amely az emlitett eljárásnak nem volt alávetve, az elváltozott beteg testrészekéit a 43000—907. számú itteni rendeletben előirt módon csomagba telül- vizsgálat céljából az állatorvosi főiskola járványtani vagy kórbonctani intézetbe kell küldeni. 3. §. Ha a megejtett vizsgá'at eredménye szerint járványos nyirokérgyulladás nem állapíttatott meg, akkor az elrendelt óvintézkedéseket azonnal hatályon kívül kell helyezni. Ha pedig nem járványos nyirokérgyulladás, hanem más hivatalból kimutatandó betegség forog fenn, az illető betegség esetére előirt intézkedéseket kell elrendelni. 4. § A járványos nyirokérgyulladás esetén az I. fokú hatóság, illetőleg az eljáró m. kir. állatorvos a községi elöljáróság (városi ha- tatóság) által elrendelt óvrendszabályok hatályon kívül helyezése mellett elrendelni, hogy a) a beteg és a betegségre gyanús állat más egypatás állatoktól (lovak, szamarak, öszvérek) elkülönittessenek és az elkülönített állatokat istállózár alá helyezni. Egyúttal felhívja az állatbirtokos figyelmét arra, hogy a betegség makacs, hosszadalmas lefolyású, alig gyógyitható, minek folytán a betegség terjedésének megakadályozása érdekében, valamint gazdasági szempontból is előnyösebb, ha a beteg állatot levágás utján húsra értékesíti, b) intézkedik, hogy a beteg és betegségre gyanús állatok marhalevele, ha még meg nem történt, bevonassanak és az ilyen állatokra engedély nélkül marhalevél ki ne adassák, c) a beteg és betegségre gyanús állatok istálló eszközeinek és szerszámainak, itató edényeinek és etető zacskóinak fertőtlenítés nélkül más egypatás állatokkal való használatát és a fertőzött udvarból, tanyából, majorból stb. kivitelét megtiljta, d) intézkedik, hogy a fertőzött istállóban a beteg és a betegségre gyanús állatok állásában és a jobbról, balról levő állásban összegyűlt trágyát, használt almot’és takarmányhulladékot, ha pedig az istállóban több állás is befertőződhetett, valamint kifutóban az összes trágyát, használt almot és takarmányhulladékot külön rakva gyűjtsék össze és lehetőleg égessék eh Ha az elégetés nem vihehető keresztül, az emlitett anyagokat szántóföldre kell szállítani és ott vagy azonnal alá kell szántani, vagy pedig az 1914. évi 98800. sz. föld. min. rendelet 10. §-ában előirt füllesztési eljárásnak kell alávetni és aközben arról is gondoskodni kell, hogy ahhoz egypatás állatok ne férhessenek, e) intézkedik, hogy az esetleg újabb megbetegedések azonnal bejelentessenek, az állatbirtokosok megfelelően kioktassanak Ó3 fertőtlenítés az 1914 évi 98800. sz. f. m. r. ben a takonykór esetére előirt módon pontosan végrehajtassák. 5. §. Ha betegség, vagy annak gyamija hajtás, vásárra felhajtás, vagy vasúti kocsiba (hajóba) való berakás, illetve abból való kirakás közben állapittatik meg, az állatokat ott kell zár alá helzezni, ahol a betegség, vagy annak gyanúja megállapittatott. A A származási hely I. fokú hatósága az eljáró m. kir. állatorvos á’tal a betegség vagy gyanújának megállapításáról azonnal értesítendő. Az I. fokú hatóság az állatbirtokos kérelmére megengedheti, hogy a beteg, vagy gyanús állat a betegség nemének megállapitása után kellő ellenőrzés mellett az állat származási helyére szállíttassák, ha útközben más egypatás állatok befertőzése elkerülhető, az ilyen állatokat a származási helyen kell zárlat alá helyezni. 6. §. A járványos nyirokérgyulladás megállapításáról az élj art m. kir. állatorvosnak az 1913. évi 58000. sz. f. m. r.-ben előirt portómentes levelezőlapon jelentést kell tenni a földmivelésügyi minisztérium állategészségügyi főosztályának, a kerületi állategészségügyi felügyelőnek, a törvényhatósági m. kir. állatorvosnak, ezenkívül értesíteni kell a fertőzött községben esetleg állomásozó katonai parancsnokságot és lovascsendőrséget. A betegség megállapitása alkalmával az eljárásról és a nyomozás eredményéről rövid jegyzőkönyvet kell felvenni és azt a malleinezésről szerkesztett kimutatással együtt az I. fokú hatóság a II. fokú hatáság utján soron kívül a földmivelésügyi minisztériumhoz felterjeszteni köteles. 7. §. A járványos nyirokérgyulladás, vagy ezen betegség gyanújában levő ál at az alábbiak figyelembevételével fogyasztásra levágható, ha a rajta végzett diagnosztikai eljárás eredménye negativ. A levágás oly helyeken, hol lóközvágóhid nincs, vagy az állat levágásra más község