Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1919. január-december (17. évfolyam, 1-34. szám), A Vasvármegyei Forradalmi Kormányzótanács Hivatalos Közlönye, 1919. április-július (1-18. szám)

1919-02-20 / 8. szám

XVII. évfolyam. 8. sz. Előfizetési ár: Egész évre 11 korona. Hivatalos hirdetések a lap szerkesztőjéhez (vármegyeház) küldendők. II. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. Másolat. 162938/1918. B. M. számú kör­rendelet. XI. b. Polgári beteg egyének, helyőr­ségi és csapatkórházakba való felvétele. Vala­mennyi vármegyei és városi törvényhatóság első ■bztviselőjének.f A köz- és nyilvános jellegű kórházakban az utóbbi időben a túlzsúfoltság állandóan oly nagy, hogy a betegek további felvétele nagy nehézségekbe ütköaik. Ennek az állapotnak a megszüntetése céljábó^a hadügy­miniszter ur a köztünk létrejött előzetes meg­állapodás alapján valamennyi kerületi katonai parancsnoksághoz 724854/5-b. 1918. szám alatt intézett rendeletében úgy intézkedett, |_hogy az összes helyőrségi és csapatkórházakban az ed­digi szabályok értelmében is felvehető polgári egyéneken kívül minden, a férfinemhez tartozó s 4 éves koron túl levő jelentkező polgári egyén, ha betegségénél fogva kórházi ápolást igényel, ide értve a fertőző betegeket is, felveendő és ott kezelendő A helyőrségi és csapatkórházakba a rendelet alapján ily módon elhelyezett polgári betegek azonban az ápolási költségek szem­pontjából a helybeli, illetőleg a legközelebbi köz- vagy nyilvános jeliegü kórház betegeinek tekintendők s a hadügyminiszter ur a betegek után felmerült ápolási dijak elszámolása és meg­térítése céljából hozzájárulásommal azt is elren­delte, hogy a helyőrségi és csapatkórházak a helybeli, illetőleg a legközelebbi köz- vagy nyilvános jeliegü kórházak legcélszerűbben az előzetesen kölcsönkért felvételi nyomtatványok (felvételi jegyzőkönyv, értesítő, fejlap-másolat stb.) kitöltésével és megküldésével minden pol­gári egyén felvételéről azonnal értesíteni tartoz­nak. A hónap végén a felgyógyult és elbocsá­tott betegekről szóló számlákat az eredeti fej­lapok kíséretében kifizetés végett ugyancsak az illető polgári kórháznak megküldik s a polgári kórházak az ápolási költségeket a részükre folyósított ellátmányból kiegyenlítik. Felhívom az alispán, polgármester urat, hogy a katonai és polgári kórházak zavartalan együttműködése végett a vezetésére bízott törvényhatóság terü­letén levő köz- és nyilvános jellegű kórházakat a fentiekről azonnal értesítse és utasítsa, hogy a számlákat a rendelkezésre bocsátott ellát­mányból a katonai kórházaknak azonnal fizes­sék ki és a fizetőképességre vonatkozó tárgya­lások szabályszerű letárgyalása után az országos betegápolási alap, illetőleg a belügyi tárcza terhére a kórházi rendes számadás során szá­molják el. Budapest, 1919. évi január hó 22. Miniszter helyett Bosnyák s. k., államtitkár. 3467—1919, szám. Tárgy: Polgári beteg egyének helyőrségi és csapatkórházakba felvétele. Valamennyi járási főszolgabíró, polgármester és rendőrkapitány urnák. Valamennyi községi elöljáróságnak! Szombathely, 1919. február 20. Hirdetési dijak: 1—50 szóig 2 korona, minden további 100 szóig 2—2 korona. Megjelenik minden csütörtökén, VASVARMEGYE HIVATALOS LAPJA Szerkeszti : Dr. RADO GYULA főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents