Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1918. január-december (16. évfolyam, 1-49. szám)
1918-04-04 / 14. szám
142 bérbe (albérletbe) nem adható. A törvényhatóság első tisztviselőjének határozata ellen a köz- igazgatási bizottsághoz lehet felebbezni. A 7. §. i) pontjának szövege a következőképpen állapittatik meg: Abban az esetben, ha a vevő szerződési kötelezettségeinek pontosan eleget nem tenne, különösen ha vételár törlesztési részleteit pontosan nem fizetné, továbbá, ha a munkásház karbantartása körül nagymérvű és káros mulasztásokat követne el, az alispánnak joga ennek teljesítését a törvényes eszközök igénybevételével követelni, a jókarbantartás körüli mulasztások esetén a vevőt 6. §. g) pontja-értelmében szoríthatja, vagy jogában áll az adás-vételi szerződéstől elállani s a munkásházat a vevő kárára és veszélyére kizárólag más gazdasági munkásnak eladni. Elállás (kimozditás) esetén a vevő a törlesztett vételárrészieteket elveszti a munkásház minden tartozékaival együtt, az eladó szabad tulajdonába megy át s a vevő az eladó törvény- hatósággal szemben semmiféle kártalanítási igényt nem támaszthat. A vevő által eszközölt befektetéseknek bírói becsű alapján kiszámított értékét pedig az eladó csak az esetben köteles a vevőnek megtéríteni, ha a vevő ezen befektetéseket az eladó törvényhatóság előzetes jóváhagyása alapján tette. Vitás esetekben a közigazgatási bizottsághoz és a határozatok egybe nem hangzása esetén a m. kir. földmivelésiigyi Miniszter Úrhoz van felebbezésnek helye. A 7. §. j) pontjában levő »özvegyeinek“ szó helyébe »özvegyének“ Írandó. A szabályrendeletnek helyes szövege tehát a fentebb részletezett módosításokkal állapittatik meg. Ezen véghatározat a Vármegyei Hivatalos Lap I. rovatában közzéteendő, jogerőre emelkedés esetén jóváhagyás végett az 5 egyező példányban kiállított szabályrendelet, az esetlegesen beadott íelebbezések kapcsán, — az utóbbiak elbírálás végett — am. kir. Belügyminiszter Úrhoz felterjesztendők. Miről a vármegye alispánja az ügyiratok kapcsán és a vármegyei Hivatalos Lap szerkesztője értesittetnek. Jegyezte és kiadta: * Dr. Tengler s. k. Vasvármegye tb. aljegyzője. Kivonat. Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen, 1918. február 18-án és folytatva tartott évnegyedes rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 3950—1918. sz. Tárgy: Vasvármegye alispánja jelenti, 1 hogy a nagyobb mérvben fellépő járványos betegségek elterjedése elleni óvintézkedések ellenőrzése céljából szükségesnek tartja, hogy a vármegye tiszti főorvosa által az elmúlt években tartott ellenőrző vizsgálatok, melyek a közegészségügyre nagy eredménnyel jártak, különösen a jelen háborús időben várható nagyobb járványokra való tekintette! az 1918. évben is telje- sittessenek, amely vizsgálatok ez alkalommal is nemcsak a községek köztisztasági viszonyaira, hanem az összes közegészségügyi intézményekre, de különösen a járványok elleni intézkedésre, kórszobák felállítására és azok berendezésére stb. lennének kiterjesztendők. Javasolja, hogy a vármegye t. főorvosa ezen ellenőrző vizsgálatokkal az 1918. évben is megbizassék s részére rendkívüli napi és fuvaráltalány folyósittassék. Véghatározat. Vasvármegye törvényhatósági bizottsága az alispán előterjesztését helyeslőleg tudomásul veszi s a rendkivüli községi közegészségügyi ellenőrző vizsgálatok folytán felmerülő költségek fedezésére a vármegyei tiszti főorvos részére az előfogati alap 1918. évi költségvetése terhére 300 (háromszáz) korona rendkivüli napidij és fuvaráltalány folyósit.