Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1916. január-december (14. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-06 / 27. szám
249 Az egymás mellett fekvő béltelkek bekerítését illetőleg elsősorban is a községben dívó gyakorlat határoz. Gyakorlat hiányában minden tulajdonos a belső telkeknek a főbejárótól jobbra eső részét tartozik bekeríteni. Az egymással összefüggő és külön el nem keríthető kiözös beltelkek kerítései, valamint az egymáis háta mögött fekvő beltelkek kőkerítéseit az összefüggő. vagy egymás háta mögött fekvő telkek tulajdonosai közösen tartoznak elkészíteni. 61. §• Járdák. Oly utcákban, hol a község már rendes járdát létesített, a járda a tulajdonos költségén minden uj épület előtt folytatandó. A járdákból kiugrások, oszlopzatok, bolti, Vagy más lépes őzeteké úgyszintén kirakatok céljaira az építési vonaltól számított 30 cm.-nél többet e lfoglalni nem szabad. 62. §. Utcai bejáratok. • Belső telkek, házak utcai bejáratát s e célból az utáro'k felhasználását, Vagy áthidalásált illetőleg az 1890. évi I. t.-c. 136. és 127. §-iabán foglalt rendelkezések irányadók. III. Rész. Rendőri tilalmak. 63. §. Épületekben, utcasorok és beltelkeken a tűzzel és gyertyával való bánásmód, úgy robbanó, könnyen égő anyagok1, osztagok, szalmakazlak elhelyezése tekintetében a vármegyei tűzrendészeid szabályrendelet és a vonatkozó miniszteri rendeletek irányadók. Nagyobb mennyiségű takarmányt, termeszt- ménvt, tűz- és épületfát, vagy más, könnyen! gyulható anyagokat házak között elhelyezni nemi szabad. 64. .§. Cégérek, cégtáblák, vendéglők, kávéházak és boltok előtti csengők csali a közlekedésre gátló- lag nem ható magasságban s csak oly módon íüg!- geszthetők ki, illetve helyezhetők el, hogy a járókelők testi épségét ne veszélyeztessék. 65. §. Meglevő magtárakban, vagy száraz bejáróknál az utcára nyíló ajtókon át kirostálás tilos. Általában tilos a járdára rondaságot kiönteni, szemetet kihányni, ajtókból, ablakokból szilárd, vagy puha tárgyat kidobni s a járdákon állatokat hajtani, jármüvei, vagy talicskával közlekedni. 66. §. A járdák jókarbantartása, s ha síkossá Válik. hamuVal, fürészporral. vagy homokkal való behintése a t elektulajdonosokat terheli. A járdák naponként, a házak udvarai pedig hetenként egyszer kitisztitandók. Az utcák tisztántartásáról a községi elöljárók tartoznak gondoskodni. Gyárak és magtárok, termelőhelyek, gazdasági telepek, korcsmák. Vendéglők és boltok előtt a le- vágy felrakás, vagy az illető tulajdonosok, bérlők, Vagy fuvarosok lovai által okozott szenny feltisztitása és elhordása azonban a tulajdonosok, illetve a bérlőket terheli. 67. §. Kötelesek a háztulajdonosok a házi szemetet és konyhahulladékot az udvarnak e célra szánt részében elhelyezni és az összegyűlt szemetek, vagy más rodhadó anyagok legalább minden héten egyszer, ha pedig nagyobb mennyiségiben gyűlt össze, legkésőbb 3 nap alatt a község elöljárósága által kijelölt helyre kihordani. 68. §. A házban, vagy azzal összefüggő helyiségben. vagy közvetlen a ház, vagy helyiség előtt lelhullott állatot és undort okozó tárgyat a háztusok, vagy házfelügyelők 24 óra alatt elásatni tartózó ak. Az ut árkok és úttesten fekvő ily állati hullák és undort okozó tárgyak eltávolítása az 1890:1. t.-c. 122. §. értelmében a községi elöljáróság kötelességét képezi. 69. §. Árnyékszékek és pöcegödrök mindig kora tavasszal rendesen, azonkívül megteltük esetén legkésőbb 3 nap alatt kitisztitandók. A tisztítás nyáron csakis este 9 órától reggeli 6 óráig van megengedve, s az: ürüléket házakhoz és közutakhoz közel fekvő földekre hordani tilos.