Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1915. január-december (13. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-23 / 51. szám

590 ..... A 20." §. második bekezdése nem állván összhangban az 5. §-ban foglaltakkal törlendő, s ehelyett a következő rendelkezés lenne fel­veendő : »Az olyan ebek, melyek után birto­kosuk már másutt fizetett ebadót és a melyek igy a szabályrendelet 5. §-a értelmében újabb adófizetés nélkül tarthatók, uj ebbárczával lá­tandók el, melynek megérkeztéig az idegen helyen nyert ebbárcát hordják.« Ezek után harmadik uj bekezdésként fel­veendő a következő rendelkezés : »E szabály alól kivétetnek a vármegye egyik kis vagy nagy községéből a másikba átvitt ebek, amelyeket uj ebbárczával ellátni nem kell.« Ugyanezen szakasz harmadik bekezdésé­ben »a községben« szó törlendő s utánna a következő szavak veendők fel : »törvényható­ság vagy r. t. város területén.« Az uj 23 §-két felveendő a következő rendel­kezés : „Rendezett tanácsú városokban minden ebre, utcára s általában házon kívül levő helyre csakis a marás lehetőségét kizáró szájkosárral bocsájtható.« Ezen uj rendelkezés következtében a 31. §. ötödik sorában az »ebbárczával« szó után beszurandók »illetőleg a városokban szájkosár­ral : szavak. A 32. §-ában a »8 napon belül« szavak helyett a »48 óra alatt« szavakkal lesz helyet­tesítendő. A 33. §. első sorában a »község« szó után a „(város)« szó, az utolsó előtti sorban pedig a »községi« szó után a »(városi)« szó teendő. A 34, 36 és 37. §§-ban „A községekből“ szavak mindenütt »a kis- és nagy községek­ből« szavakkal helyettesitendők. A 39. §-ban a »községekből befolyt« sza­vak az előző szakaszokban foglaltak folytán törlendők s e helyett a »r. t. városokban léte­sült« szavak teendők. A szabályrendelethez az abban hivatkozott minták hozzáfüzendők, mely pótlások keresztül vezetése után a törvényhatóság következőkben állapítja meg a törvényhatóság ebtartási sza­bályrendeletét. Ebtartási szabályrendelet. I. Fejezet. Az ebadö megállapitása, kivetéáe és be­szedése. A vármegye területén levő felesleges ebek számának csökkentése és ezzel a veszettség előfordulásának korlátozása érdekében az eb­tartás adófizetés feltételéhez van kötve, mely kötelezettség az eb elválasztása napjától kez­dődik. Adómentesen csupán a katonai, csendőr­ségi vagy rendőrségi czélokra beoktatott vagy beoktatás alatt álló, hivatásuk gyakorlására szükséges ebek tarthatók. 2. §. Az ebadó egy-egy évre I. a kis- és nagy községekben tartott ebek után 3 korona ; b) kis- és nagyközségek kültelkein u. u. tanyákon, pusztákon, külső majorokban, vala­mint a kül- és belterületeken pásztorok és ju­hászok által tartott hivatásuk p-yakorlására szükséges ebek után 1 korona 50 fillér. II. A Szombathely és Kőszeg város kül­területén tartott házőrző eb után 2 korona, u pásztoreb és teherhordó eb után 4 korona vadászjegyet váltott ebtartóknak vadászatra használt ebei után darabonkint 10 korona, kedv­telésből tartott luxus eb után 15 korona. A házőrző, pásztor, teherhordó, vadász­eb és patkányeben kívül, minden más eb, úgy a mutatványos czélra szolgáló eb is kedvtelés­ből tartott ebnek tekintendő. Azon kedvezményes adótétel alá eső ebek melyek kétféle czélra használtatnak, mindig a nagyobb adótétel alá eső használatuk szerint adóztatandók meg. Az ugyanazon czélra (házőrzésre, teher­hordásra stb ) kettőnél* nagyobb számban tar­tott minden további eb után a luxusebekre meg állapított adótétel fizetendő, kivéve a vadá­szatra használt ebeket. 3. §. Azon községekre és városokra nézve, a melyek területén a veszettségi esetek sűrűbben fordulnak elő, az előző §-ban megállapított adótételek törvényhatósági bizottsági határo- rozattal a következő adóévtől kezdődő hatály- lyal felemelhetők. 4- §• Az adót az eb birtokosa tartozik fizetni, tekintet nélkül arra, hogy tulajdonosa-e annak, vagy sem. 5. §. Az adóév január'1-én kezdődik, és de- czember 31-ig tart. Az eb birtokosának változása esetén az

Next

/
Thumbnails
Contents