Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1915. január-december (13. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-18 / 7. szám
VASVARMEGYE HIVATALOS LAPJA Szerkeszti: dr. B AD Ó GYULA, főjegyző. I. Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok. Kivonat Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen, 1914. évi november hó 30-án és folytatva tartott évnegyedes rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 21498—914. sz. Tárgy. Olvastatott a m. hír. kereskedelemügyi minister urnák 94003—913. H VI. sz rendeleté, melyben a m. kir. belügyminister úrral egyetértőleg felhívja Vasvármegye törvényhatóságát, hogy a fogadó, vendéglő, kávéház és kávémérési iparról szóló 3091—912. sz. vármegyei szabályrendelet a következő §§-okkal egészitessék ki : 1. a nyilvános (étkező helyiségek, vendéglők, kávéházak, kávémérések stb.) tulajdonosai helyiségeikben a vendégek számára köny- nyen hozzáférhető helyen kézmosásra használható lehetőleg folyó csappal ellátott mosdó készüléket felállítani kötelesek. 2. Az alkalmazottak az evő és ivó eszközöket tisztán kezelni tartoznak, kifejezetten eltiltván attól, hogy a poharakba azoknak vízzel való megtöltésénél és a tálczákra való elhelyezésénél ujjaikkal belenyúljanak; en: ek kapcsán a vármegye alispánja előterjesztést tesz, hogy a 3091—912. sz. vm. szabályrendelet 4. §-ában a járási székhelyek, valamint nagyközségekre nézve megszabott éjjel 12 órai záróra érvénye Borostyánkő, Léka Szentelek, Felsőlövő, Városszalónak, Nagy-- szentmihály, Vaskomját, Vasfarkasfalva, Lődös, Alhó, Gyanaíalva, Öriszentpéter, Radaíalva, Rábakeresztur, Vasszentmihály, Csörötnek, Nagycsákány kisközségekre is kiterjesztessék, tekintettel eme felsorolt községeknek nagyobb lélekszámára, részint pedig a határszéli jellegekre, előterjesztést tesz továbbá, hogy a szabályrendeletbe a következő köztisztaságot ezé lzó intézkedés felvétessék : £0 »A közönség czéljaira szolgáló poharak , használat előtt nemcsak egj^közös öblitő edényben tisztogatandók kJ, hanem ezután lehetőleg egy folyó csapból elfolyó tiszta vízzel vagy pedig ahol ez nem lehetséges, egy készen tartott és állandóan tiszta vízzel megtöltött edényből, kancsóból minden egyes esetben ki és le- öblitendők. V éghatározat. Vasvármegye törvényhatósági bizottsága tárgyalván a kereskedelemügyi minister urnák fentnevezett 94003 — 913. VI. számú rendeletét valamint a vármegye alispánjának előterjesztését, melynek eredményeként elhatározza, hogy a fogadó, verdéglő, kávéház és kávémérési iparról szóló vármegyei szabályrendeletét 16 és 17. §-ként a következőkkel egésziti ki. 16. §, A nyilvános étkező helyiségek (vendéglők kávéházak, kávémérések stb) tulajdonosai Jhe- lyiségeikben a vendégek számára könnyen hozzáférhető helyen kézmosásra használható, lehetőleg folyó csappal ellátott mosdókészülékeket felállítani kötelesek. 17. §. Az alkalmazottak az evő és ivóeszközöXIII. évfolyam. 'S Szombathely, 1915. február 18. Előfizetési ár: — Egész évre 8 korona. — Hivatalos hirdetések a lap szerkesztőjéhez — i vármegyeházba — küldendők. Hirdetési dijak: 1—50 szóig 2 Korona, minden további 100 szóig 2—2 Korona. Megjelenik minden csütörtökön