Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1911. január-december (9. évfolyam, 1-51. szám)

1911-11-30 / 48. szám

569 — Gyermek szanatórium Egyesület» karácsonyi gyűj­tési akciójának ajánlása, illetve támogatása iránt. Az .'Őfensége Hohenberg (Zsófia hercegnő leg­felsőbb védnöksége alatt álló «Országos Gyermek- szanatórium Egyesület», melynek 144607/1911. sz. rendeletemben -perselyek felállításával és gyűjtő- ivek ki bocsa jtiásával egy évre szó Sió országos gyűj­tési .engedélyt adtam, azzal a kérelemmel fordult fíjozzám, hogy üdvös működése érdekében kará­csony napján rendezendő gyűjtési akcióját a folyó évben js ajánljam a törvényhatóságok támogatá­sába. Ez a legnemesebb emberbaráti pélok szol­gálatában jáillő: egyesület JBalotonalmádiban épített «Zsófia Gyérmekszanatlórium»-iáiban már js1 számos elhagyott gyermek ápolásáról gondoskodik, hogy pedig áldásos gyermekvédő jnunkálkodását a jelen­leg .szervezés alatt álló második intézetében, a székesfővárosban annak budai részén építendő Oyermekszanatóriiumban is minél teredménvesebben folytathassa ,s a melegen érző szivek minden rész­vétére méltó szegény plhagyott beteg gyermekek kényeit felszántva, a jövő nemzedék megerősi- tését (és gyarapítását, — úgy, mint a múltban már oly ‘ritka szép predménynyel tette — továbbra is (hathatósan munkálhassa, a közigazgatási tisztvi­selőknek ezen magasztos pél érdekében kifejtendő fáradozására állandóan nagy $ulyt helyezek. Ennélfogva felhívom címedet, hogy hatósága terü­letén a nevezett egyesületet ezen újabb gyűjtési munkájában a legmesszebb menő támogatásban ré­szesítse lés a közigazgatási (hivatalok vezetőit ily irányban utasítsa. Budapest, 1911. évi október hó 27-én. Gróf Khucn-Héderváry ,sk. 23354 1911. szám. Valamennyi járási íőszolgabiró urnák és polgár- mester uraknak ! Valamennyi községi elöljáróság­nak ! (Főszolgabíró és polgármester graknak külön mellékletként is psatoltatik.) Az Országos gyerméks'zanatórium Egyesület átiratának közlése mellett utalással a gr. kir. belügyminiszter urnák 144607/1911. VI a. szám alatt kelt és gzen emberbaráti pélt szolgálói egye­sület támogatását elrendelő s egyidejűleg közölt rendeletére felhívom, hogy a megkereső egyesület pártfogását ,az alantas hatóságok figyelmébe ajánlja. A közvetlenül megküldött igyüjtőívek meg­felelő utasítás kapcsán p községeknek kíadandók, (illetve |a városokban szétoszt an dók azzal, hogy záros határidőig a (gyűjtött összeggel .együtt be vá­ratnak. Beérkezés után a gyűjtött összeg a gyűjtőivel kapcsán rendeltetés ihelyére elküldendő, a befolyt összegről pedig egy: községen kin ti kimutatás hiva­talomhoz beterjesztendő. Szombathely, 1911. november 22. Alispán helyett: Dr. Radó sk., főjegyző. ül. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Tárgy: (Külföldre intézett hivatalos levelek fel­adása. Magyar királyi Belügyminiszter. 83706/1911. IV—a. szám. Valamennyi törvényhatóság első tiszt­viselőjének. A wieni bajor kir. követségnek, a cs. és |dr. közös külügyminiszter úrhoz intézett s a m. kir .miniszterelnök gr által a kereskedelem­ügyi miniszter úrral közölt jegyzéke szerint gyak­ran (előfordul, hogy a müncheni rendőr igazgató­sághoz Magyarországból portóm entes jelzésű bér- mehtetlen, vagy elégtelenül bérmentesített levelek érkeznek. A rendőrigazgatőság/e miatt az ily leve­leket a feladó hatóságoknak felbontatlanul vissza­küldi, (miből azonban adott körülmények közt, kivált (sürgős természetű ügyekben pl. .elfogatási ügyekben súlyos (hátrányok származhatnak. Mint­hogy a fent .említett levelek főként a vezetésemre bízott belügyminisztérium felügyelete alá tartozó' hatóságoktól és hivataloktól eredhetnek, annak egyébként! előrebocsájtása mellett, (hogy ä külföldi hatóságokkal való közvetlen levelezésnek külön­ben is csak kivételesen t. j. sürgős rendőri ter­mészetű ügyekben van helye — felhívom, hogy a hatósága területén levő hatóságokat és hivatalokat a bajor kir.h atós ágokhoz,intézett levelezés) portó- kötelezettségére es arra js figyelmeztesse, hogy a’ külföldbe intézett hivatalos leveleket — ha a fel- ajdókönyvbe be is vannak vezetve, a többiektől elkülönítve kell a felvevő postaközeg kezeihez adni, hogy ennek módjában legyen a díjmentességet vagy dijkiötelezettsége't azonnal jnegallapitani és a levelet a bérmentesítés esetleges pótlása végett * mindjárt visszaadni. Budapest, .1911. november hő 3-án. A miniszter helyett: Jak ab ily sk., ‘államtitkár. 23892/1911. szám. Valamennyi járási íőszolgabiró és rt. városi pol­gármester ps rendőrkapitány graknak. Jövőbeni alkalmazkodiás végett kiadóm. Szombathely, 1911. november 14-én. Herbst Géza sk'., alispán.

Next

/
Thumbnails
Contents