Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1911. január-december (9. évfolyam, 1-51. szám)

1911-06-08 / 23. szám

— 264 Szombathely kiviteli piaca, ahol mindezek leg­előnyösebben értékesíthetők, főleg Bécs. Viszont a belföldön nem kapható ipari- és kereskedelmi cikkek legnagyobb részének beszerzési íon'ása szintén Bécs. Úgy a kivitel, mint a behozatal szempontjá­ból téh|át érdekében áll a vármegyének, és pedig ügy a gazda, valamint az iparos és kereskedő, sőt a fogyasztó osztályának is, hogy Szombathely és Bécs közt lehetőleg rövid és olcsó vasüti öszeköt- tetés létezzék, mely ,a drága déli vasúttal szemben rövidebb és olcsóbb versenyvonalat képezzen; élő- hyös helyzeténél fogva a versenyvonalat :s díjsza­básának mérséklésére kényszeráithesen, sőt az ellenséges osztrák tarifarendszer hátrányait is el­lensúlyozhassa. Ezen véghatározat a vármegye hivatalos lapjá­ban közzéteendő azzal, hogy ellene megjelenésének 8-,iik napjától számított 15 napon belül a várme­gye alispánjához benyújtandó és a m. kir. keres­kedelemügyi miniszter úrhoz intézendő felebbe- zésneSk van helye. Közzététel után ezen véghatározat, netán! fe- lebbezésekkel együtt felsőbb jóváhagyás végett az 1888. évi IV. t.-c. 7. §. alapján a m. k,ir, kereskede­lemügyi miniszter úrhoz felterjesztendő. Miiről (a vármegye alispánja, a vármegyei hiva­talos lap szerkesztője és a Kőszeg—szombathelyi h. é. vasút részvénytársaság érteaittetik. Jegyezte és (kiadta: Dr. Radő Gyula, főjegyző. ségenkint kimutatásba foglalva, f. évi junius hó végéig a járási főszolgabíró urakhoz terjesszék be. A járási számvevő urak által érvényesített kimu­tatásokat járási főszolgabíró urak azon felhívással ad­ják ki, hogy a megállapított járulékok az illetékes m. kir. adóhivataloknál lehetőleg községenként egy összeg­ben, sürgősen fizessék be. A kivetésről kiállított összesítéseket járási főszolga­bíró urak hozzám f. évi julius 15-ig feltétlenül terjesz- szék be. Szombathely, 1911. május 13. Alispán helyett: Dr. Rádió Gyula s. k., főjegyző. ezen alapon előálló összeghez a helyiérdekű vasút vonala utjain a m. kiír. államvasutak és a kezelésé­ben levő helyiérdekű vasút íájlomjásalival valő for­galomban 100 klilogrammonkint 3 fillér, egyéb for­galmakban pedig b fillér kezelési illeték és az eset­leges szállítási adó hozzá adandó lesz. A megszavazott segélyösszeget, a törvényha­tósági bizottság hosszabb lejáratú törlesztées köl­csönnel fedezi olykép, hogy a kamat és tőke tör­lesztés a 3936—910. $z. véghatározattal megsza­vazott • vármegye® vasúti pótadó alapból fede­zendő. Amennyiben a pótadó megszavazását kimondó tőrvényhatpsági bizottsági véghatározat felsőbb jóváhagyást nem nyerne, az esetben a véghatározat hatályát veszti. Ezen véghatározat érvénye felsőbb jóváha­gyástól számított 3 évig terjed, illetve a megsza­vazott segély csak az esetben fizettetik ki, ha a vasút tényleges építése ezen időn belül megkez­detik. Utasittatik a vármegye alispánja, hogy a köl­csön felvétele iránt annak idején előterjesztést te­gyen. Indokok:. A kőszeg—országhatár vasút nemcsak helyi, hanem vármegyei, sőt országos érdekű jelleggel bir. Vasvármegye központi piaca, ahova a kivi­telre alkalmas nyers terményeket és iparcikkeket az egész vármegyéből összegyűjtik, kétségtelenül II. To/ábbi intézkedést igénylő, altalános jellegű rendeletek. Tárgyi/Tüzrendészeti járulék fizetésére köteles házak j / összeírása. 1^*0841—911. sz. Járási főszolgabíró, általuk a járási számvevő, községi és körjegyző uraknak. (Főszolgabíró uraknak külön mellékletként is csatoltatik). Az 1911. évi tűzrendészed járulék kivetésének ideje bekövetkezett, felhívom azért a községi és kör­jegyző urakat, hogy a járulék fizetésére köteles háza­kat, az előző évi alakban, mielőbb írják össze, jegyző-

Next

/
Thumbnails
Contents