Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1911. január-december (9. évfolyam, 1-51. szám)

1911-05-04 / 18. szám

— 186 — teni, hogy pályázati folyamodványa,íknak mikénti mikénti elintézéséről idejekorán érthesíthetők le­gyenek. A (közös hadügyi tárcából javadalmazott) ikincstiári helyek adományozását kérő folyamodvá­nyok a hadsereg 'hadkiegészítő 'kerületi, tér- és hadtestparancsnokságai által 1911. évi május hő 15-éig fogadtatnak el. Folyamodványok, melyek nem az illetékes had­test (katonai területi) parancsnokság utján érkez­nek 'be, — bárhonnan jöjjenek is azok, — a folya­modóknak vissza fognak adatni; a fentebb emlí­tett hatóságokhoz a kitűzött határidő után elkésve beérkező folyamodványok pedig vissza fognak uta- sjttatni. B) Magyar állami alapítványi' helyekre. A katonai reáliskolákban és katonai akadé­miákban betöltendő magyar állami alapítványi he­lyekre a magyar korona orsziágaiban honossággal biró oly ifjak pályázhatnak, akik jó iskolai osztály­zatot felmutatni képesek és kiknek atyjai ma­gukat ez ország [érdekében bármely irányban kitün­tették és szerényebb a nyagi viszonyok között élnek. Felhivatnak azonban a pályázni szándékozók, hogy azon esetben, ha kincstári helyekre is igény- igényjogosultsággal bírnának, saját érdekükben a jelen pályázati hirdetmény III. fejezetének A) be­tűje alatt foglalt utasításokhoz képest járjanak el és fiaik részére ne magyar állami alapítványi, ha­nem a közös hadügyi tárcából javadalmazott kincs­tári helyek adományozását kérelmezzék, még pe­dig annál is inkább, mert ilyen helyek a jövő 1911 — 12-ik' tanévre is a katonai reáliskolákban és akadémiákban magyar honos ifjak részére jelen­tékeny számban vannak lentartva és kellőleg gon­doskodva van árról, hogy a benyújtott pályázati folyamodványok azon esetre, ha a kincstári hely adományozása iránti kérelemnek a pályázók nagy. szarna miatt hely adható nem volna, <* cs. és kir. hadügyminiszter .által a magyar állami alapítványi helyekre kiirt pályázatnál leendő figyelembevétel végett, a m. kir. honvédelmi miniszterhez még idejekorán át küldessenek. A magyar állami alapítványi helyek elnyeré­sét célzó és a kiskorú pályázók hozzátartozói (atya, anya. gyám) áltál ä 12-iiik [mellé ki étként csatolt minta szerint szerkesztendő pályázati folyamodványokat az állami vagy köztörvényhatósági szolgálatban lé­vők elöljáró hatóságuk utján, a honvédséghez tar­tozó személyek p zólgátlati ütőn, áriasrendüek pe­dig közvetlenül a honvédelmi minisztériumhoz legkésőbb folyó évi május hó 15-ig kötelesek be­nyújtani. A kitűzött határidő után elkésve beérkező, Vagy hiányosan felszerelt pályázati folyamodvá­nyok vissza fognak utasiittatni. Ezen magyar [állami alapítványi helyek elnye­rését célzó folyamodványokhoz a fentebb II. alatt említett lokmányokon kívül még melléklendő: egy hatósági bizonyítvány, melyben a szülők Vagyoni viszonyai és jövedelmi forrásai, valamint a pályázó fiú testvéreinek száma, neme és életkora és a; félfizetéses helyekre pályázóknál azon kö­rülmény is fgazoltatik, hogy az Illető a fél ellátási dijat fizetni képes; esetleg a szüléknek a közügyek terén vagy 'közszolgálatban szerzett érdemeiről szóló bizó- nyitványok. A pályázati folyamodványban felemlítendő az is, vájjon a pályázó ifjúnak valamelyik más testvére alapítványt vagy ösztöndíjat élvez-e, s egyszers­mind'kifejezés adandó annak is, hogy a pályázók hozzátartozói magukat a tandíj fizetésre kötelezik. Megjegyeztetik, hogy magyar állami alapit- ványi helyre való felvételre első sorban azok az igényjogosult pályázók fognak legfelsőbb helyen javaslatba hozatni, a betöltendő helyek aránya sz- rint, nebányan másod sorban is fognak kijelöltetni oly célból, hogy az első helyeken kijelölt, de fel­vételi vizsgát ki nem állott, vagy testileg alkalmat­lanoknak talált pályázók helyett pótlólag felvétet vizsgára bocsáttassanak és ennek sikere esetében felvétessenek. Miután azonban az említett pályázók felvétele biztos kilátásba nem ' helyezhető, a szültök gon­doskodjanak, hogy fiaik a felvételi vizsgára be nem idéztetésük esetében, tanulmányaik folytatha- tása céljából kellő időben beirattassanak. C) Magán alapítványi helyekre. A magán alapítványi helyekre' pályázók ré­széről az általános felvételi feltételeken kívül az is igazolandó, hogy a pályázó az alapitó oklevélben foglalt feltételeknek megfelel. A mellékelt kimutatásban A) alatt a m. kir. honvédelmi miniszter, B) alatt pedig a cs. és kir. közös hadügyminiszter felügyelete és kezelése alatt, álló magánalapitványi helyek vannak felsorolva s ugyanabban azon hatóságok is megneveztetnek, a /nelyekhez a folyamodványok legkésőbb folyó évi április 30-ig benyújtandók. Ezen fentebb említett hejyéken kívül vannak még magyar pénzügyőri, valamint osztrák1 állami tartományi, pénzügyőri és gróf Deblin-féle alapít­ványi helyek, amelyekre a pályázat kiírása és a helyek adományozása az illető minisztériumok, illetőleg állami és tartományi hatóságok által tör­ténik. D) Fizetéses helyekre. Fizetéses növendékek a katonai reáliskolákba és a katonai akadémiákba oly számban vétetnek fel, amint azt a meglévő férőhelyek megengedik. Az ellátási díj a katonai reáliskolákban évi 800 koronában, a katonai akadémiákban pedig évi 160Q koronában van megállapítva. Ezen összeg az intézet pénztáránál félévi rész­letekben előre fizetendő. Az ellátási díjnak már befizetett részlete az illető fizető növendéknek az intézetből való időelőtti kilépése esetében elvileg vissza nem téríttetik. Ezen folyamodványokhoz a fentebb 11. alatt említett jofcrpányokon kívül még küllőn hatósági bizonyítvány is csatolandó arról, hogy a pályázók hozzátartozói a fizetéses hely költségeit nem­csak a katonai reáliskolákban, hanem annak ide­jében a katonai akadémiákban is fedezni kéjiesek. A 28 koronában megállapított tandíj minden iskolai év kezdetével fizetendő. Ezen felül minden fizetéses helyen levő nö­vendék részére, a katonai akadémia utolsó évfo­lyamában a tiszti minőségben leendő kilépés ese­tére szükséges felszerelési költségek fedezésére az időnként meghatározott összeg, az ellátási díj utolsó részletévé) egyidejűleg lefizetendő.

Next

/
Thumbnails
Contents