Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1910. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-10 / 10. szám
74 — rumi vasútvonal csonka volta s hogy ez okból mennyire kívánatos, miszerint a szombathely— rumi vonal kelet felé Türjéig folytatólagos kiépítést nyerjen. A vármegye ezen igen jelentékeny keleti része ugyanis az államvasutak györ—szombathelyi fővonalától délre csaknem teljesen nélkülözi a vasúti összeköttetést s úgy a megye székhelyével, mint a legfontosabb nyugati logyasztó helyekkel való forgalmában oly nagy kerülőkre van utalva, melyek a forgalom nagyarányú kifejlődését ma még teljesen lehetetlenné teszik. Ezzel szemben a rum — türjei vonal kiépítése egy csapással segítene az imént említett hátrányokon s e mellett Zala- és Somogymegyék nagy vidékét Vasvármegye és Szombathely városa gazdasági érdekkörébe vonná. A rum—türjei vasút jelentősége ugyanis nem szorítkoznék egyedül ezen vonal vidékének területére, hanem az által, hogy Rumtól Zalaegerszeg, Csáktornya, Tapolcza, Keszthely és Somogyvármegye felé már meglevő, de ma még más irányokban haladó vonalak Vasvármegye és Szombathely felé bekapcsoltatnának s alimentáló erejük is ide irányittatnék, ezen okokból a rum—türjei vonal kiépítésével nemcsak ezen vasút vidékének, hanem egy óriási háttérnek forgalmát és gazdasági összeköttetéseit lehetne Vasvármegye részére biztosítani. * A mai forgalmi viszonyoknak és kereskedelmi összeköttetéseknek ebből folyólag várható teljes megváltoztatása oly előnyökkel járna, melyeket előre kiszámítani nem is lehet, nyilvánvaló azonban, hogy rendkívüli nagyok azon gazdasági előnyök, amelyeket ilykép a rum—türjei vasút kiépítésével Vasvármegye javára keletkezni fognak. Ezen véghatározat a vármegyei hivatalos lapjában közzéteendő azzal, hogy ellene megjelenésének 8-ik napjától számított 15 napon belül a vármegye alispánjához benyújtható és a m. kir. kereskedelemügyi minister úrhoz intézendő felebbezésnek van helye. Közzététel után ezen véghatározat utáni felebbezésekkel együtt felsőbb jóváhagyás végett az 1888 évi IV. tcz. 7. §-a alapján a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz felterjesztendő. Miről a vármegye alispánja, a vármegyei hivatalos lap szerkesztője és a rum—türjei h. é. vasút végrehajtó bizottsága értesittetnek. Jegyezte és kiadta : Dr. RADÓ, főjegyző. III. Altalanos jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Tárgy: Közkórházi költségvetések szerkesztése. 16 18,400/VII/d/1910. B. M, számú körrendelet. A közkórházi költségvetések szerkesztése (Valamennyi törvényhatóságnak. (Abauj-Torna, Arad, Bács-Bodrog, Borsód, Fehér, Győr, Hajdu, Kolozs, Komárom, Krassó-Szörény, Liptó, Maros-Torda, Moson, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Sáros, Szepes, Turócz és Veszprém vármegyék, Valamint Budapest székesfőváros, továbbá Hódmező-Vásárhely, Kecskemét, Kolozsvár, Maros-Vásárhely, Pozsony, Selmecz- és Bélabánya, Újvidék, Versecz és Zombor városok kivételévelj Ez a körrendelet Fiúméra is kiterjed. A napi ápolási dijak megállapítása végett felterjesztett költségvetések felülvizsgálata alkalmával azt tapasztaltam, hogy egyes közkórházak az 1902. évi 35000 B. M. számú szabályrendelet 28. §-ának figyelmen kívül hagyásával költségvetésük összeállításánál úgy alak, mint különösen a beosztás szempontjából igen eltérő mintákat használnak és számos költségvetésből hiányzanak oly adatok is, melyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy az ápolási dij a helyi viszonyok figyelembe vételével a kórház valódi szükségleteinek megfelelőleg legyen kiszámítható és megállapítható. Hogy tehát jövőben alaki szempontból, de különösen hiányos adatok miatt ne legyek kénytelen egyes felülbírálásom alá jutó költségvetést helyesbítés, illetőleg pótlás végett visszaküldeni, ami időveszteség mellett felesleges és elkerülhető munkatöbblettel is jár, egy oly költségvetési mintát dolgoztattam ki, melynek beosztása az egyes kórházakra eső minden terhesebb munka kizárásával, egyrészt lehetővé teszi mindazon adatok közlését, melyek a költségvetések elbírálásánál amúgy is szükségesek, másrészt pedig az összehasonlító adatok könnyű áttekinthetősége folytán az alaposabb és gyorsabb elintézést elősegíti. Részletes magyarázat elkerülése czéljából ezen mintán egy teljes költségvetési tervezetet állíttattam ösz- sze, és ezen mintát oly felhívással küldöm meg a (Címnek), miszerint utasítsa a törvényhatósága területén levő közkórházakat, hogy jövőben, de már a fentebb idézett számú kórházi szabályrendelet 25. §. 1. pontja értelmében a f. év május hó végéig felterjesztendő 1911. évi költségvetést is, ezen mintának teljesen megfelelőleg állítsa össze, annál is inkább, mert a most közölt mintától eltérő költségvetést, mint szabálytalant, elbírálatlanul fogom visszaküldeni.