Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1910. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-24 / 8. szám

52 — történnie, gondoskodjanak arról is, hogy ezen bizottság tagjai az oltás és újra oltás helyéről a kellő időben értesítve legyenek, s oda a bizottság minden tagja meg- hivassék, illetve amennyiben hatósági közeg oda kiren­deltessék annyival inkább, mert mint azt az eddigi ta­pasztalatok is igazolták, a bizottság tagjai az oltásokon soha részt nem vesznek, az oltásokkal egyáltalán nem törődnek, s az oltási szabályzatnak 10. és 11. §-ában körülirt kötelezettségeiknek eleget nem tesznek. 4. Az oltásokkal egyidejűleg a beoltottak nevei azonnal lajstromba iktatandók, s az erre vonatkozó táb­lázatnak valamennyi rovata már akkor kitöltendő, ezt annyival is inkább szükségesnek tartom, mert tapasz­talás szerint a himlőoltást jegyzőkönyveknek hiányos­ságai legtöbbnyire ezen beiktatások elmulasztása foly­tán keletkeznek. 5. Az oltások befejeztével az oltásra hozott gyer­mekek szülői, vagy kísérői felelősség és büntetés terhe alatt figyelmeztetendők, hogy a beoltott gyermekekre felügyeljenek s azokat kellő gondozásba részesítsék s hogy az ellenőrzési szemlékre a melyeknek határideje velük pontosan közlendő, bemutassák, s ahol az oltó orvosok részéről e tekintetben panaszok merülnének fel, őket eljárásukban a legerélyesebben támogassák. 6. Ügyeljenek fel arra is, hogy azok, a kik gyer­meküket magán orvos által akarják beoltatni, az oltásra kirendelt bizottságnak bejelentessenek, vagy pedig még nem oltattak be, akkor a bizottság vegye azokat jegy­zékbe, a melyben az oltásra kitűzött határidő is feltün­tetve legyen s a mely jegyzék főszolgabíró és polgár- mester urakhoz pontosan beterjesztessék, felügyelvén arra, hogy az illetők a kitűzött határidő alatt az oltást eszközöltessék. 7. Az egyéni indokból be nem oltottak, szintén jegyzékbe veendők s az a bizottság tagjainak névalá­írásával ellátva az oltási eljárásra vonatkozó egyéb ok­mányokkal együtt beterjesztendők. Ezen jegyzékről má­solat küldendő az illetékes községi elöljáróknak, akik az ilyen gyermekekről nyilvántartást vezetni s az oltásra kitűzött határidő elteltével a gyermeket az oltóbizottság elé rendelni tartoznak. 8. Különösen figyelmükbe ajánlom a vándor czi- gányokat, akik tapasztalat szerint a himlő ragálynak egyik legfőbb terjesztői, miért is azokat ott, a hol ta­láltatnak, a legközelebbi hatósági orvos által, ha náluk, az előre ment oltás nyomai ki nem mutathatók,. be- oltassanak. Hasonló figyelemben részesitendők, kültelkek és tanyák is, a hol az oltások nem egy ízben hiányosan, vagy egyáltalán nem hajtatnak végre. 9. A törvény 10. §-a alapján a törvényhatóság ál­tal elrendelt és a belügyminister által jóváhagyott ujra- oltások végrehajtására nézve, nevezetesen a lajstromok, az újra oltási eljárás ideje és helyének megállapítása, szóval az egész ujraoltási művelet a fentebbi pontok­ban előadott módozatok szerint foganatosítandó. 10. Az oltások és ujraoltások a belügyministernek 52423—94. számú rendelete értelmében csakis állati nyirkkal eszközlendők. A himlőanyag beszerzésére nézve a következőket rendelem. Minden év február havában az egyes községek, elöljárói által a beoltandók és ujraoltandók nem, évkor szerint pontosan összeirandók s ezen névjegyzékek feb- • ruár hó végéig főszolgabíró és polgármester urakhoz beküldendők, akik ezen névsort az illető oltóorvoshoz juttatják, akik minden egyes község részére a beoltan­dók számaránya szerint valamely megbízható és első. rangú (minő pl. a Pápai Vilmos és a dr. Incze Béla féle) anyagot megrendelik. A megrendelések akként eszközlendők, hogy az anyag mindig az oltás előtt néhány nappal érkezzék meg, hogy igy az oltások mindenkor friss anyaggal végeztessenek. Az oltóaayag árát oltóorvos az utószemle alkalmával a község pénztárából nyugta kiszolgáltatása ellenében veheti fel. Az oltóanyag beszerzéséért minden egyes gyer­mek után ^2 fillér számítandó. Olcsóbb anyag beszer­zése nem előnyös, mivel annál a fogamzás százalék, tapasztalás szerint csekélyebb. 11. A himlőoltáshoz és ujraoltáshoz szükséges nyomtatványokat kellő mennyiségben oly felhívással küldöm meg, hogy azokat az oltóorvosok között mi­előbb szétosszák. Felhívom főszolgabíró és polgármester urakat, hogy ezen rendeletemet az oltótyvosokkal s a községek elöljáróival közöljék s őket sz^oruan utasítsák, hogy ezen rendeletemet pontosan és lelkiismeretesen hajtsák végre, az elöljárókat pedig figyelmeztessék, hogy az oltóanyag költségét az egyes községek fogják viselni, s hogy minden gyermek után járó 12 fillér oltási dijat pontosan beszedjék. Szombathely, 1910. január 27. HERBST GÉZA s. k. alispán. Tárgy : Tenyészapaállat szükségletek fedezése állami közvetítéssel. Magyar királyi földmivelésügyi minister. 4700/11. B. 1910. szám. Valamennyi vármegyei törvényhatóság­nak. Felhívom a vármegye közönségét, miszerint az ér­dekelteket azonnal utasítsa, hogy amennyiben a köz- tenyésztésben mutatkozó bika, kan és kos szükségletü­ket állami közvetítéssel a bikák kárbiztositása, esetleg részletfizetés és méltánylást érdemlő esetekben bizonyos százalék árengedmény elnyerese mellett óhajtanák fe­dezni, ily irányú kérelmükkel forduljanak mielőbb az illetékes magyar királyi gazdasági felügyelőséghez. Egyidejűleg értesítem a vármegye közönségét, hogy adományként apaállatot nem engedélyezek, - hasonlóan nem vagyok hajlandó az állami közvetítéssel elhelye­zett apaállatok vételára fejében elvállalt fizetési kötele­zettségeket sem egészben, sem részben elengedni, sem pedig a fizetési határidő meghosszabbítását engedé­lyezni, miért is ily értelmű kérvények felterjesztése a jövőben mellőzendő. Budapest, 1910. február 4-én. — Gróf Serényi sk. 2800/910. sz. Valamennyi községi elöljárósággal tudomás és mi­heztartás végett közlöm. Szombathely, 1910. február 14. HERBST GÉZA s. k., alispán. Tárgy: Mersevát községnek, Horváth Mihályné tüzőrségi váltságdíj ügyében hozott m. kir. köz- igazgatási bírósági határozat. 2908—1909. K. sz. Ő Felsége a Király nevében a m. kir. közigazgatási bíróság Mersevát község képvi­selőtestületének a Horváth Mihályné született Pletnits Teréz,ől követelt tüzőrségi váltságdíj ügyében Vasvár-

Next

/
Thumbnails
Contents