Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1910. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-27 / 4. szám

24 — megélhetésük veszélyeztetve van. Tekintettel arra, hogy a trachomás betegeknek a kórházi ápolástól a fentem- litett okból való idegenkedése nemcsak az illető beteg­nek meggyógyulását hátráltatja, hanem a betegségnek az illető környezetében való tovaterjedését is elősegítve a trachoma elleni védekezési eljárások sikerességét is károsan befolyásolja, szükségesnek tartom, hogy az idé­zett szabályrendelet rendelkezéseiről úgy az ápolási di­jak behajtására hivatott elsőfokú hatóságok, illetőleg a községi elöljáróságok, valamint mindazon orvosi ren­deletre kórházba küldendő trachoma betegek is, akik­nek megélhetését az ápolási dijak behajtása veszélyez­tetné, tudomást szerezzenek. Ezért felhívom alispán urat, intézkedjék aziránt, hogy úgy a nevezett hatóságoknak, mint pedig a trachomás betegek gyógyításával megbí­zott orvosok figyelme a fentemlitett rendelkezésekre fel- hivassék. Budapest, 1909. deczember 27. A minister helyett: dr. Bezerédj sk., államtitkár. 496/910. sz. Valamennyi járási főszolgabiró, polgármester, köz­ségi és körjegyző uraknak, általuk a körletben lakó or­vos urakkal való közlés végett kiadom, oly hozzáadás­sal, hogy a 35000/902. számú B. M. rendelet 59. §. arról szól, hogy ily esetekben a gyógyköltségek az or­szágos betegápolási alap terhére átvehetők s igy félnek költségei nem lesznek. Szombathely, 1910. január 13. Alispán helyett: dr. RADÓ sk., főjegyző. Tárgy. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi Mi- nisteriumnak 1909. évi deczember hó 9-én 150000. sz. a. kelt rendelete a tanítói javadal­mat képező tan- és felvételi dijjak kárpótlása tárgyában. 4466/909. kib. szám. Valamennyi járási főszolgabiró és polgármester uraknak, valamennyi községi és hitfelekezeti iskolaszék­nek és a kir. tanfelügyelőségnek. (Külön is kiadatott). & A m. kir. vallás- és közoktatásügyi Ministerium 150000/909. sz. a. kelt rendelete másolatának csatolása mellett a járási főszolgabiró és polgármesternek utján felhivatnak az összes községi és hitfelekezeti iskolaszé­kek, hogy a tanítói javadalmat képező tan- és felvételi dijjak kárpótlása tárgyában az iskolaszéki elnökök az 1907. évi XXVII. t.-cz. 8. §-a értelmében felvett uj ja- vadalmi jegyzőkönyvek, illetve az 1893. évi XXVI. t.-cz. alapján már államsegélyt élvező tanítóknál az 1893. évben esetleg később felvett javadalmi jegyzőkönyvek, nemkülönben a tanítói dijlevelek alapján állapítsák meg azon összeget, amelyre a tanítónak a tan- és felvételi dij kárpótlása czimén igénye van. Az iskolaszéki elnökök az adatok helyességéért anyagilag felelősek. A kimutatásban feltüntetendő : 1. Az iskola székhelye; 2. az iskola jellege ; 3. hányadik tanítói állás; 4. a tanító neve ; 5. az 1893. évi 26. t.-cz. alapján a fizetéskiegé- szitő államsegély ? 6. az 1907. évi 27. t.-cz. alapján mennyi fizetés­kiegészítő és mennyi korpótlék államsegély utalvá- nyoztatott ? 7. mennyi a tandíj összege ? 8. mennyi a beiratási dij összege ? 9. az esetleges megjegyzések és felvilágosítások. Az 1907. évi XXV11. t.-cz. alapján már államse­gélyt élvező tanítókra nézve minden egyéb okmány mel­lőzésével csak az iskolaszéki elnök által szerkesztett kimutatás csatolandó az iskolaszék kérvényéhez. Az államsegélyt már nem élvező iskoláknál az 1907. évi XXVII. t.-cz. végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 25. §-a szerint felszerelt kérvény adandó be. A kérvények beadására a ministeri rendeletben ki­tűzött határidő pontosan betartandó. Amely iskolánál eddig az 1907. évi XXVII. t.-cz. 8. §-a értelmében uj javadalmi jegyzőkönyv eddig még felvéve nem lett volna, annak felvételét az iskolaszék az illetékes járási főszolgabírónál azonnal kérelmezze, s a főszolgabiró urak azt haladéktalanul vegyék fel és a három példányban felvett s okmányolt javadalmi jegyzőkönyveket terjesszék be. Amely iskolánál az 1893. évi 26. t.-cz. alapján már volt fizetéskiegészitő államsegély, ott uj javadalmi jegyzőkönyvet felvenni nem kell. Szombathely, 1910. január 3. BEZERÉDJ sk., főispán. Másolat. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi Mi- nistertöl. 150000. szám. Körrendelet. Az 1908. XLVI. t.-cz. 5. §-a külön választván azokat az eseteket, ame­lyekben a tan- és felvételi dijjak czimén befolyó össze­gek a tanító javadalmi tételeként vannak megállapítva, azoktól — ahol az e czimén befolyó jövedelem az is­kola dologi szükségleteinek fedezésére szolgál — egy­úttal jelzi, hogy ezen két egymástól eltérő alakulattal szemben a végrehajtási eljárás is különböző alakulatot nyer. Ezzel összefüggésben kívánok jelen körrendele- temmel azon tanítói állásokat érintőleg intézkedni, a melyek javadalmában a tan- és felvételi dijjak kifeje­zetten, mint a tanítói fizetés alkotó része szerepelnek és zavarok elkerülése végett hangsúlyozottan figyelmezte­tem a Bizottságot, hogy alábbi rendelkezéseim kizáró­lag a községi és felek, iskolai tanítók ezen csoportjára vonatkoznak. A másik csoportot illetőleg, ahol t. i. a tan- és felvételi dijjak czimén befolyó jövedelem az is­kola költségvetésébe volt, mint bevételi tétel felvéve — később fogok intézkedni. Mindenekelőtt figyelmeztetnem kell a Bizottságot, hogy egyrészt a hivatkozott törvény czélzatának megfelelőleg államsegélylyel csakis azon összegek pótolhatók, melyek a tanítói javadalom meg­állapítása alkalmával kifejezetten tandíj és felvételi dij czimén biztosíttattak és mint ilyenek a tanítói javadal­mazási jegyzőkönyvben és dijlevélben tényleg szerepel­nek és hogy másrészt a törvény 3. §-a értelmében csakis azon iskolák, illetve tanítók részesülhetnek a tan- és felvételi dijak kárpótlása czimén államsegélyben, a melyek az 1907. évi XXVII. t.-cz. föltételeinek minden tekintetben megfelelnek. Előre bocsátani kívánom azt is, hogy a kezelés könnyítése végett az államsegély jránti kérvények a Bizottság által két csoportra osztan- aók, a szerint t. i. hogy a folyamodók részére utalvá- nyoztatott-e már államsegély az 1907. évi XXVII. t.-cz. alapján, vagy sem. Igenlő esetben az iskolára és a ta­nítóra vonatkozó iratoknak újból való beterjesztése mel­lőzendő, s a tanítók kárpótlása iránt az ide mellékelt kimutatás rovatainak pontos kitöltése mellett a közigaz­gatási bizottságok az illető törvényhatóság területén

Next

/
Thumbnails
Contents