Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1910. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-21 / 29. szám

253 drb. milleniumi 1 koronás, 7—8 drb. milleniumi 5 koronás volt A pénzes szekrényben volt papírpénz valószinüieg a szekrénybe zárt téntától, mely szekrény forgatásakor az üvegből kiömlött, téntás lett. A tettesek a feltört pénzszekrényt, a köpenyt a buza- földön hagyták, mely körül 48 korona 57 fillér pénz, 1 drb. 5 kg. súlyú rövid nyelű kovács vagy molnár kalapács, 1 drb. ki­sebb kalapács és 1 drb. aczélrudból készült primitív véső talál- találtatott. Szemtanuk állítása szerint a tettesek hárman voltak, az egyik középtermetű, széles vállu erős, fekete dús bajuszu, fe­kete puha kalapot viselt, a másik kettő nyúlánk, személyleirásuk és ruházatuk ismeretlen. Mindkét helyen ugyanazon tettesek működtek, a lopások végrehajtásának módjából és a visszahagyott szerszámból követ­keztetve, valószinüieg kóbor czigányok. A lopások idején Kolompár Vendel, Csufó kóbor czigány két fiával és családjával együtt tartózkodott Szombathely kör­nyékén. Megkeresem a társhatóságokat és csendőrőrsöket, a tette­sek után nyomoztatni, siker esetén letartóztatni, és ezen rendőr­kapitányságot értesíteni szíveskedjenek. Szombathely, 1910. julius 4. Vörös sk., h. rkapitány. Árverési hirdetmény* Pinkamiske község elöljárósága ezennel közhírré teszi, hogy a község 894 kát. holdnyi vadászterületén gyalulandó vad&sKati jo§g 1910. évi augusztus hó 1-től kezdődő egymásutáni 6 évre 1910. évi julius hó 25-én délelőtt 8 órakor a körjegyzői irodában nyil­vános árverésen a legtöbbet ígérőnek haszonbérbe fog adatni. A feltételek a körjegyzői irodában mindenkor megtekint­hetők. Kelt Pinkamiskén, 1910. julius 15. Sagmeister sk-, kjegyző. Pomper sk., biró. Árverési hirdetmény. Ercsenye község képviselőtestületének 1910. évi julius hó 3-án hozott határozata alapján közhírré tétetik, hogy az említett község vadániatl joggá. 1910. évi aug. 1-től kezdődő 6 egymásutáni évre 1910. évi julius hó 24-én délután fél 4 órakor a községbiró házánál nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek bérbe fog adatni. Kikiáltási ár évi 30 korona. Kelt Gyanafalván, 1910. julius 13. Neubauer sk., körjegyző. 4—910. kgy. sz. Hirdetmény. Jákfa község képviselő testületének 4—910. kgy. sz. hatá­rozatával nyert megbízatás alapján ezennel közhírré tesszük, hogy a közbirtokossági tulajdont képező és mintegy 1550 kát. hold ki­terjedésű földbirtokon a vadászati jog gyakorlása f. évi augusztus hó 1-től 1916. évi augusztus hó 1-ig tartó időre e hó 28-án d. u. 3 órakor Jákfa községi biró házá­nál tartandó nyilvános árverésen bérbe fog adatni. Erről érde­keltek azzal értesittetnek, hogy az árverési feltételek Jákfán, a községbirónál és Felsőpatyon a körjegyzői irodában betekinthetők- Jákfán, 1910. julius 17. Fülöd sk., kjegyző. Kiss sk., biró. Körözés. Nyitravármegye alispánjától. 11445—910. sz. A nógFádme- gyei Miklósfalván 1860. körül született özvegy Hupcsik Józsefné (családi neve ismeretlen) lenne illetőségi viszonyaira meghallga­tandó, megkeresem az összes törvényhatóságokat, hogy nevezet­tet hatóságuk területén nyomoztatni és feltalálás esetén arról hi­vatalomat értesíteni szíveskedjenek. Özvegy Hupcsik Józsefnél keresztnevén Annának hívják, Kálmán és Gyula nevű két kiskorú gyermeke van, 1901. év körül Csehországban Rednic községben tartózkodott. Balasagyarmat, 1910. julius 1. Turchányi Ödön sk., alispán. 12937-910. sz. Megfelelő eljárásra kiadom. Szombathely, 1910. julius 9. Alispán helyett: Dr RADÖ GYULA sk., főjegyző. Körözés. Békésvármegye alispánjától. 11145—910. Valamennyi tör­vényhatóság első tisztviselőjének. Szíveskedjék a Jörvényhatóság Hivatalos Lapjában az alábbi körözést közzé tenni. A Lévai kis­korúak illetőségi ügyében atyját Lévai (régebben Vekerdi) Lajos volt nagyváradi lakos kőmivessegéd nyomozandó, feltalálása ese­tén illetősége tüzetesen kihallgatandó és a felveendő jegyzőkönyv Békésvármegye alispánjának küldendő. Gyula, 1910. julius |25. Ambrus Sándor sk., alispán. 12995-910. sz. Megfelelő eljárásra kiadom. Szombathely, 1910. julius 9. Alispán heiyett: dr. RADÓ sk., főjegyző. 5043-910. sz. Hirdetmény, F. évi junius hó 28-án a helybeli piaczon 4 korona kész­pénz találtatott, melyet az igazolt tulajdonos ezen rendőrkapi­tányságnál átvehet. Szombathely, 1910. julius 14. Vörös sk., h. rkapitány. 4015-910. sz. Körözés. 1888. évben Náraiban született Horváth János kocsis, Doma Dániel nárai lakos szolgálatából f. hó 3-án megszökött s ez idő óta ismeretlen helyen tartózkodik. Szefhélyleirása a kővetkező: termete közép, arcza kerek, szeme barna, szemöldöke fekete, orra szabályos, haja gesztenye­barna. Megkeresem a társhatóságokat, hogy nevezettet nyomoz­tatni s feltalálás esetén hivatalom elé vezettetni szíveskedjenek. Szombathely, 1910. julius 8. Fszb. h. Ettingshausen sk., szbiró. 3061—910. sz. Megsemmisítés. Bognár József tokorcsi lakosnak 1 darab 7 éves pej he­réit lováról 73—910. sz. alatt a tokorcsi biró által kiállított és vevőként Klein Izidor ismeretlen helyen tartózkodó egyénre átirt lólevelét megsemmisitem. Czelldömölk, 1910. julius 12. Takách sk,, fszbiró. \

Next

/
Thumbnails
Contents