Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1909. január-december (7. évfolyam, 1-53. szám)

1909-03-18 / 11. szám

98 igénybe veszi, ennélfogva, a muraszombati, felsölendvai és a tótkereszturi körorvosi állások fenntartásával az eredeti állapotnak a helyre állitását s a törvényhatósági határozatnak meg­felelően a vashidegkuti állásnak újból való felállítását s ennek keretében a községek fek­vése forgalmi és egyébb érdekeinek megfelelő beosztását a jegyzékben feltüntetett módon közegészségügyi szempontból szükségesnek mutatkozik. 10. A sárvári czelldömölki és felsööri járás­ban, — tekintettel ezen járások területi népe­sedési és közlekedési viszonyaira —• uj körök létesítésének szüksége nem forog fenn, miután az eddigi közegészségi körök száma mellett a közegészségügyi szolgálat lebonyolítása aka­dálytalanul s minden nehézségek kizárása nél­kül történt. A községek beosztása tekintetében csupán a felsőőri járásban levő Nagyszentmihályi kör­ben szükséges változást tenni, a mennyiben ezen körből mely jelenleg 18 községből áll, (mintegy 10800 lakossal); két községnek elvo­nása s a felsööri körhöz csatolása a szolgálat érdekében is előnyös volna. E két község Yasjobbágyi (1400 lak.) és Orisziget (400 lak.) a mely átcsatolás annál is inkább indokolt, mert a felsőőri kör csak 6 községből áll (mintegy 7500 lak.) s mert mindkét község a a vasvörösvári körjegyzőséghez tartozik, mely­nek székhelye Vasvörösvár már eddig is a felsööri körorvosi körhöz tartozott. Az egyes községek beosztása és uj körök létesítése tárgyában : Nagysimonyi, Yaskamját, Kemenesmagasi, Gércse, Pinkamiske és Pinka­keresztes községek részéről beérkezett kérvé­nyeket, a melybennevezett községek uj köror­vosi körök létesítéséért folyamodnak kéri a vármegye alispánja elutasítani, mert az általuk kérelmezett beosztás tekintve az egyes közsé­gek fekvését; és hozzáférhetőségét, a helyi és közlekedési viszonyokat, — a közegészségügyi szolgálat ellátása szempontjából semmi előnnyel nem járna. A külön orvossal biró községek létszámá­ban változásnak szüksége nem forog fenn, mert olyan község a melynek lakossága az 5000-et meghaladva Körmend kivételével körorvos nincs; Kisczell és Sárvár községek pedig a melyek 5000-nél kevesebb lakossal bírnak ön­ként tartanak orvost. Véghatározat A törvényhatósági bizottság a vármegye alispánjának az 1908. évi XXXVIII. t--cz. vég­rehajtása tárgyában kiadott belügyminiszteri körrendelet 1. §-ban nyert utasítás folytán, a községek és orvosi körök közegészségügyi beosztására vonatkozó előterjesztését, — mél­tányolva az abban felhozott indokát, — elfo­gadja s a községek közegészségügyi beosztá­sára vonatkozó jegyzékeket a jóváhagyási záradékkal elláttatni rendeli. Nagysimonyi, Vaskomját, Kemenesmagasi, Gércze, Pinkamiske és Pinkakertes községeket azon kérelmükkel, hogy uj orvosi körök léte- sittessenek s a körorvosi székhely ezen közsé­gekben helyeztessék el, az alispán! előterjesztés­ben felhozott indokok alapján elutasítja. Ezen véghatározat, a mely ellen 15 nap alatt a vármegye alispánjánál beadandó felebbe- zésnek van helye, a vármegyei Hivatalos Lapban szabályszerűen közhirré teendő s ennek megtörténte után a netán beadott felebbezések- kel együtt a m. kir. belügyminiszter úrhoz felsőbb jóváhagyás végett beterjesztendő. Miről a vármegye alispánja s a vármegyei hivatalos lap szerkesztője értesittetnek. jegyezte és kiadta: Dr. GUARY, aljegyző. Községi orvos tartásra kötelezett közsé­gek jegyzéke. Körmend lakosainak száma : 6329. 20734—1908. szám. »0 Jóváhagyatott Vasvármegye törvényhatósági bizottságá­nak Szombathelyen, 1909. évi február hó 15-én s folytatva tartott közgyűlésében. Jegyezte : Dr. GUARY, 1. o. aljegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents