Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1907. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-22 / 34. szám

— 365 Tárgy: Az adómentes motorbenzim mérsékelt eladási árának szabályozása. Kereskedelemügyi m kir. minister. 56551-VI c. 907. szám. Valamennyi Il-od fokú iparhatóságnak. A benzinmotorral dologzó kisiparosok és kisgazdák ré­szére szükséges adómentes benzin piaczi és mérsékelt eladási árának szabályozása tárgyában az 1905. évi deczember hó 3-án ad 67749. szám alatt kelt itteni rendelet kapcsán értesítem alispán urat, városi tanácsot, hogy a fentemlitett adómentes motorbenzin mérsékelt eladási ára folyó év augusztus hó 1-é‘ől a folyó évi november hó 3o-ig terjedő időszakra, illetőleg további intézkedésig métermázsánként 24 (huszonnégy) koroná­ban állapítottam meg, a mit a benzin piaczi árának tekintélyes emelkedése tett szükségessé. Mindazonáltal a most megállapított mérsékelt eladási ár a benzin je­lenlegi piaczi árával szemben lényegesen és pedig mint­egy 5—6 korona engedményt képez. Egyben értesítem, hogy a szóban íorgó egyezményt újabban két petro- leumfinomitó gyárra kiterjesztettem, úgy, hogy a fent jelzett rendeletben megállapított arak mellett a kis­iparosok és kisgazdák részére adómentes motorbenzint mérsékelt áron a következő gyárak fogják szállítani: 1 Köolajfinomitó gyár részvénytársaság, Fiume és Brassó, 2. Budapesti ásványolajgyár részvtrs. Budapest, 3. Magyar petroleum ipar részvényt. Budapest, 4. Bihar —Szilágyi olajipar részvénytársaság, Me- zőtelegd, 5. Szab. oszt. magy. államvasuttársaság magyar bányái, huttái és uradalmainak oroviczai köolajfinomitó gyára, Oravicza, 6. Apolló köolajfinomitó gyár részvénytársaság Pozsony, 7. Orsovai petroleumfinomitó gyár részvénytársa­ság, Orsóvá, 8 Barneh Jeremiás petroleum gyáros, Maros- vásárhely, 9. Felsömagyarországi köolajfinomitó részvénytár­saság, Turóczszentmárton, lu. Első sátoraljaújhelyi petroleumfinomitó rész­vénytársaság, Sátoraljaújhely, 11. Hazai kőolajipar részvénytársaság, Budapest. Felhivom alispán urat, a városi tanácsot, hogy erről az elsőfokú iparhatóságokat és a községi elöljáró­ságokat haladéktalanul értesítse. Budapest, 1907 julius 11-éu. A minister helyett: Szterényi sk., államtitkár. 14009—907 szám. Hivatkozva a kereskedelemügyi m. kir. minister urnák a motorbenzin mérsékelt eladási árauak szabá lyozása tban 67749-IIi 3 1905. szám alatt kiadott és a vm hivatalos 19». 5. évi 53 ik számában megjelent rendeletére valamennyi 1. fokú iparható.-ággal, továbbá nagy és kisközségi elöljárósággal tudomás és tözhirré tétel végett közlöm. Szombathely, 1907 augusztus 2. Alispán h. dr. RADÓ, sk., főjegvző. Tárgy: Községek részéről honvédségi czélokra átengedett laktanyák, gyakorló vagy lőterek stb. használatáért teljesített bérfizetésekről szóló nyugták mikénti kiállítása. M. kir. belügyminister. Szám 2373—907. IV. a. Tárgy: A községek részéről honvédségi czélokra áten­gedett laktanyák stb. használatáért teljesített bérfize tések nyugtáinak kiállítása Valamennyi vármegye kö­zönségének. Felmerült kételyek eloszlatása végett érte­sítem a vármegye közönségét hogy a községek részé­ről honvédségi czélokra átengedett laktanyák, gyakorló vagy lőterek stb. használatáért a honvédcsapatok által teljesített bérfizetésekről szóló nyugták mikénti kiállí­tása tárgyában 1889. évi julius hó 16-én 46432. itteni rendelet csakis az állandó beszállásolás alkalmával felmerülő bérfizetésekre vonatkozik, ellenben az ideig­lenes (átvonuló/ beszállásolásnál fizetendő megtéríté­sekre nézve az 1879 XXXVI. t. cz. 54. §-ában fog­laltak az irányadók, mihezképest. az idézett rendelet első bekezdésében „községek részéről“ szavak után : „az állandó beszállásolás czéljaira“ szavak beszuran- dók. Budapest, 1907. évi julius hó 1-én. A minister helyett: Hadik sk., államtitkár. 13517 — 907. szám. Valamennyi főszolgabíró és polgármester, községi és körjegyző úrral, úgy a községi elöljáróságokkal közlöm. Szómba hely, 1907. augusztus 2 Alispán helyett: Dr. Radó, főjegyző. Tárgy: Vármegyei pótadó és útadó főkönyvek előirási és ierovási oldalainak hitelesítés végett a kir. adóhivatalokhoz posta utján bemutatása. 14398/907. szám. Valamennyi járási főszolgabíró urnák és általuk a járási számvevő uraknak, az összes községi és kör­jegyző uraknak, valamint az összes kir. adóhivataloknak. Az egyes hatóságok és hivatalok jelentéseiből kivettem, hogy a jegyzők a vármegyei pötadó és útadó főkönyvek előirási és lerovást adatainak hitelesítés végett a kir. adóhivatalnál történt bemutatása alkal mával bár jogosan, de szükségtelen s elkerülhető fuvar és napidijakkal terhelik a községeket. Elkerülhető a kiadás, ha a főkönyvek bemutatása postán történik, mi annál is könnyebben keresztül vihető, mert eltérés esetén annak úgyis több időt igény ő átdolgozása válik szükségessé, amihez a kör­jegyző megjelenése nem szükséges, egyezés esetén éppen felesleges. Ennélfogva elrendelem, hogy a vármegyei pót­adók és útadó főkönyvek előírási és Ierovási oldalainak lezárása, illetve hitelesítése alkalmával a kir. adó­hivatalok a jegyzők megjelenését ne kívánják s a fő­könyveket posta utján küld ék be az illető adóhivatalhoz. Szombathely, 1907. augusztus 12. Alispán helyett : Dr. RADÓ GYULA sk., főjegyző. Tárgy: Gyermekeknek az eddigi környezetük­ben erkölcsi romlásnak vagy züllésnek indul­taknak az állami gyermekvédelem körébe bevonása. 14631/1907. szám. Valamennyi főszolgabíró, polgármester, rendőr- kapitány urnák, községi elöljáróságnak, mint kihágási büntető bíróknak. Felhivom figyelmüket a m. kir. Belügyminister 60000/1907. számú rendeletére, mely a Belügyi Köz löny f. évi 3 l-ik számában jelent meg és utasítom Czi- meket, hogy annak rendelkezéseihez alkalmazkodjanak. Szombathely, 1907. aug. 12. Alispán helyett: Dr. RADÓ GYULA sk., főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents