Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1907. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-12 / 50. szám

— 510 — II. Vámtulajdonosnak a vámszedési jog gyakorolhatá savai járó felelősséget, kötelességeit és feladatát a következőkben határozom meg: 1. Vámtulajdonos az 1890. évi I törvényczikkben foglalt határozatok szerint és büntetések terhe alatt semmi oly dologért, amelyre a vámdijak fentebbi jegy­zékében kötelezettséget nem állapítottam' meg, úgy­szintén azoktól sem, akik az alábbi pont szerint vám­mentesek, sem pénzt, sem pénzértéket nem követelhet és nem fogadhat el 2. Az 1890. évi I. törvény értelmében köteles a vámtulajdonos a vámtárgyat kiépíteni és állandóan jó karban tartani, ellenkező esetben ellene az idézett törvény határozatai fognak alkalmaztatni. 3. Mini hogy a vámszedési jogot a közforgalom érdekéből engedélyezem, feladatává teszem a vámtulaj­donosnak, hogy a vámtárgy fenntartása által ezt az érdeket szolgálja; végből kötelessége lesz: a) a közforgalom akadálytalan gyakorolhatása céljából a vámtárgyat mindig kifogástalan jó és forga­lomképes állapotban tartani. b) a közbiztonság szempontjából mindenkor szük­séges intézkedéseket megtenni. 4. A befolyó vámjövedelem másra, mint a vám­tárgy kiépítésére, fenntartására és helyreállítására, valamint kezelésére nem fordítható, miért is a vám­bevételekről és kiadásokról számadás vezetet dő és évenkint a vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűléséhez bemutatandó, biztosíttatván úgy ennek, mint az 1890 évi I. tör énycikk 102 §-ában megjelölt alsófoku hatóságoknak nemcsak az ellenőrzési, hanem az a joga is hogy szükség esetén a vámdijak leszállí­tása, illetve újbóli megállapítása iránt a kellő intézke déseket megtehessék III. Az engedélyezett vámszedési jog érvényesítésénél a vámmentességet az 1890. évi I. törvénycikk 99. §-a alapján következő eg állapítom meg : A vámdijak fizetése alól mentesek: 1. a kir. uralkodóház minden tagjának és udvar­tartásaiknak szállítmányai; 2. a kir. udvarhoz, annak közvetlen kíséretéhez tartozó szállítmányok ; 3. az idegen hatalmasságok követeinek, képvise­lőinek szállítmányai; 4 a fegyveres erő szükségleteire, valamint hadi és honvédelmi célokra szolgáló összes szállítmányok. Ha a szállítmányok katonai minősége, illetve vámmentes jellege külsőleg felismerhető nem lenne, megfelelelő hatósági bizony it ványnyal kell biruiok; 5. Az állami javak, általában só, dohány, stb. 6. a m. kir posta-távirda (távbeszélő) összes szállítmányai; 7. az állami vasutak, állami, törvényhatósági, vasúti állomáshoz vezető községi, közlekedési, vagy községi (közdűlő) közutak és azokon levő műtárgynak építésére és fenntartására, továbbá az árvédelem biztosítására, nemkülönben az állami, vagy középületek építésére, helyreállítására szükséges anyagok, szállít­mányok; 8. a templom, iskola és papiak építésére, helyre­állításához szükséges anyagok, szállítmányok; 9. közveszély, (hófúvás, árvíz, tűz, stb.) esetében az elöljáróság által az 1886 évi XXII. törvénycikk 136. §-a alapján kirendelt közerő, tűzvész, árvíz, vagy háború idején a mentők, menekülők szállítmányai; 10. a vaspályának saját szükségleteire szolgáló szállítmányai; 11. emberi hullák; 12. átviteli szállítmányok; 13 azon lovak és hor.dállatok, melyek katonai szo’gálatra való besorozás, vagy az 1873 évi XX. t.-c. értelmében osztályozás végett az állítási helyre és onnan vissza szállíttatnak ; továbbá a fegyveres erő élelmezése czéljából beszerzett marhák, melyekre nézve a hajtóknak katonai hatóság által kiállított igazolványt kell felmutatniok; 14 a vámtulajdonos által önként vámmenteseknek elfogadott szállítmányok, ideértve mindazon vámmen­tességeket is, melyek magárjogi szerződéseken, vagy egyezségeken alapulnak. Mindazon szállítmányoknak, melyek a fentebbi pontok szerint vámmentesek, amennyiben azoknak vám­mentes jellege különben megállapítható nem volna, megfelelő hatósági igazolványnyal kell bírni, melylyel a vámmentességi igény beigazoltatik. IY. A vámtételek minden kártérítés nélkül leszállit- hatók, ha a jövedelem az 1890. évi I. t.-c. 85. §-a éttelmében több, mint a mennyi szükséges. V. Közérdekből különösen hadászati szempontból szükséges hasonló létesítmények államköltségen való megépítését és forgalomba helyezését vámtulajdonos kártérítési igény nélkül tűrni tartóz k VI. A vámtulajdonos mindazt, amit az 1890. évi t.-c- és annak alapján a kereskedelemügyi minister rendel esetleg amennyiben az idézett térvény más büntetés, nem határozna, rendbüntetésnek (mely alapján eseten­ként 200 koronánál nagyobb nem lehet) terhe alatt foganatos.tani tartozik. VII. Jelen engedélyokirattal megállapított vámdijsza- bályzat a vámszedés helyén hatóságilag hitelesített példányban láthatóan és olvasható alakban állandóan kifüggesztendő. (1890. I törvénycikk 144. § a) VIII. Az 1890. évi I. törvénycikknek a vámokra vonat­kozó minden egyéb határozata a jelen vámra is kiterjed. Budapest, 1906. május hó 5-én. A minister helyett: P- h- STERÉNYI, s. k. államtitkár. Másolat hiteléül: Czelldömölk, 1907. november hó 3-án. TAKÁCH, főszbiró. 20683/907. szám. Az engedélyokiratot azzal teszem közhírré, mi­szerint a m. kir. kereskedelemügyi minister ur, az engedélyokirat szerinti kövezetvámszedési jog ideiglenes gyakorlását f. október hó 26-án kelt 77690/1. B. számú leiratával engedélyezvén, az f. november hó 6-án tényleg megkezdetett. Szombathely, 1907. november 29 HERBST GÉZA, alispán-

Next

/
Thumbnails
Contents