Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1907. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-05 / 49. szám
— 497 — jégnek, szélvésznek), mint inkább annak a temérdek hernyónak esik áldozatul, a mely a gyümölcsfák levelét, virágát elpusztítja s így a termést tönkre teszi. Pedig a törvény (az 1894: XII. t-ez. 50. § a) elrendeli, hogy „minden birtokos köteles a fák rügyeinek fakadása előtt, legkésőbben azonban márczius hó végéig, a belsőségekben, majorokban, szőlőkben, gyü- mö'csökben és kertekben levő fáit és bokrait a kárté- kony hernyóktól, illetőleg hernyófészkektől és lepketojásoktól megtisztítani és az összegyűjtött hernyókat, hernyófészkeket és lepketojásokat elégetni A később mutatkozó kártékony hernyók — megjelenésük alkal mával — pusztitandók“, mert a ki ugyancsak ezen törvény 95. §-ának idevágó (k) pontja szerint „a kártékony állatokat, a hatóság figyelmeztetése ellenére, a kitűzött határidőben nem irtja ki, az kihágást követ el és száz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő“ és ezen fölül az irtást a mulasztó tulajdonos költségén a község elöljárósága hajtsa végre“. A törvény — minta fentebbiekből látjuk — tulajdonképen nem a már kártékony hernyók irtását követeli, hanem üldözésüket télen rendeli el. És vájjon miért ? Azért, mert akkor az összes ivadék egy helyen vesztegel s irtása is sokkal könnyebben és kisebb munkával hajtható végre akkor, mint tavaszszal, mikor a sok hernyó szétvándorol s a fa koronájában annak lombozata között szerteszét széledez. Mielőtt e kártevők irtásával foglalkoznánk, lássuk előbb röviden, hogy milyen hernyókról van itt szó ? Miféle hernyókat irtsunk télen ? Ha ősz végén, vagy tél elején a szél letépte már a gyümölcsfáról az utolsó sárga levelet, a legtöbb gyümölcsfán mégis rajta marad annak egyik másik ághegyén csomóba összekötve egy vagy több száraz levél. Ászéi nem bir vele: hiába rázogatja tépegeti azt az egész télen-tavaszon át. az mégis rajta marad a fán. Hogy miért marad a fán, arról könnyen meggyőződhetünk, ha az ilyen száraz levelet fájáról levesszük és azt óvatosan szétfejtjük. Az ilyen levél szétteregetése után kiderül, hogy az finom pókszálszerü fonállal, valóságos selyemfonállal van összekötözve és hogy kellős közepén mákszemnyi nagyságú hernyócskák tanyáznak. E her- nyócskákat nem ölte meg és nem öli meg a tél fagya. Mert ha ilyen selyemfonalas száraz levelet öblösszáju üvegbe zárunk s azt a szoba melegének tesszük ki, az apró hernyócskák csakhamar felocsúdnak és szétmásznak az üveg falán. S ugyanezt teszik ők tavaszszal is, hogyha a nap melege téli álmukból felkölti őket: föléledeznek, idővel megnövekednek s egy két hét alatt tisztára lekopasztják a gyümölcsfa levelét, virágát. És aztán hogyan kerültek ezen hernyók a száraz levél belsejébe ? Ennek is meg van a maga módja! Anyjuk a szállongó pille, tojását a gyümölcsfa levelére tojta s a tojásból a kis hernyók még július havában vagy augusztusban keltek ki. S kikelésük után rögtön hozzáfogtak a rágáshoz, de nem úgy, mint a hogy azt tavaszszal az öreg hernyó tette, hogy tudniillik fölfalta az összes lombot, hanem oiyan módon, hogy ez a nyár derekán kibújó apró hernyó azon tömegesen és egy csapatban maradva, mint a hogy kikelt, meghámozza azt a levelet a melyen ö maga lett. Sőt nemcsak meghámozza, hanem egyebet is tesz vele! A sok apró jószág ugyanis a levélről annak csumáján (nye én) át a hajtásra és onnan megint visszafelé a levélre vándoro[ és minden egyes hernyócska minden ilyen vándorláskor e&y*egy szálat bocsát a szájából s azzal a levelet csu májánál fogva a hajtáshoz köti, sőt nemcsak hogy odaköti, hanem sokszor előbb összehúzza, mintegy összesodorja s csak azután köti azt oda a hajtáshoz. Tehát az a száraz levél, mely az egész télen at a fán zörög, azért nem hullhat le, mert oda van kötve. Ámde nemcsak egy levél lehet a hajtáshoz az ág hegyéhez kötve: lehet több is! Mert tudnunk kell, hogy egyik fáju hernyó csak egy két levelet, másik meg többet, olykor a hajtás összes levelét is összebogozza. Az a hernyó, a mely csak egy vagy két levelet köt össze, az a fehér galagonya lepke (Aporia crataegi) hernyója ellenben az, a mely az egész hajtás összes levélzetét fonta össze, úgy, hogy az összecsomózott száraz levél majdnem ökölnyi csomóban látszik meg a gyümölcsfa ághegyén, az a sárgafarku pille (Porthesia ehrysorrhoea) hernyójától származik. Mindkettő egyformán veszedelmes a gyümölcsfáinkra. Minthogy az az előbbi csak egy-két levelet fon össze s azt is any- nyira összehúzza, hogy néha alig látszik meg a nyoma, azért azt „kis hernyófészek“-nek, holott a másikat „nagy heruyófészek“-nek nevezzük. Ez a két hernyófészek nyáron át alig látszik meg a lombos gyümölcsfán, de ha levelét lehullatta, akkor könnyű dolog észrevenni, hogy a fán mi maradt meg belőle ? Hogy azonban minden hernyófészket megtalálhassunk, tanácsos bevárni a teljes lombhullást s akkor jól utána kell nézni, mert hiszen láttuk, hogy a „kis hernyófészek néha valóban nagyon kicsi is lehet s akkor felületes keresés esetében sok hernyófészek könnyen észrevétlen maradna. De vannak olyan hernyók is, a melyek a telet nem mint apró hernyók, hanem tojás alakjában húzzák ki. Hogyha egyik másik esztendőben az öreg gyümölcsfák cserepes héjkérgét meg-megnézzük, föltűnik, hogy azon néha sajátszerü foltok vannak. Olyanok a foltok, mintha valaki egy kis darabka tűzi taplót ragasztott volna oda. E foltnak legtöbbje csak olyan nagy, mint a régi négykrajezáros, de van nagyobb és kisebb is. E folt szine is olyan, mint a taplóé, tehát barnás-sárga. Hogy ha az ilyen foltot kissé megkaparjuk, meglátjuk, hogy az csak lazán van a kéreghez tapadva és hogy tulajdonképen finom szerből áll, mely tömött szőr azután temérdek sok és mákszem nagyságú sárgás-szürke tojást takar. Hát ez a furcsa taplódarab azután mi legyen? Biz az nem más, mint szintén egy igen kártékony lepkének, a gyapjas pillének (Ocneria dispar-nak) kitelelő tojása. A gyapjas pillének ilyen tojáscsomójával azonban nemcsak a fák törzsén hanem ágaikon is találkozunk, sőt a kerítés czölöpein, a fal kövein is bukkanunk rája; mert a lepke letolhatja tojását úgy ide, mint mindenüvé, a hol a tojás a megázás ellen védve van. Sokszor a fa e váladozó kérge alá is és ha az odvas, akkor odvába is. Egy e&y régi, négykrajezárnyi tojásfolton 3—500 darab tojás van. És ugyanennyi hernyó lehet belőle tavaszszal! Mert bizony minden tojásból, hogyha azt pedig valami csapás nem éri, nyár derekán ujjnyi hosz szu, igen szőrös és rettenetes falánk hernyó lesz, mely ha az egyik fát lekopasztotta átvándorol a másikra s egyik kertből ha már összes fáját megfosztotta lombjától, átmegy a második- és harmadikba . . . De a gonosz hernyók sora ezzel még nincs kimerítve. Ha a középtörzsü, vagy a fiatal gyümölcsfák vékony hajtásainak ághegyeit gondosabban megnéze getjük, fel fog tűnni egyik másik esztendőben, hogy
