Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1906. január-december (4. évfolyam, 1-53. szám)
1906-07-26 / 30. szám
219 — hat. — A törvény ezen szakaszában megadott jogot az oklevéllel nem bíró gazdatisztek érdekében, mint eddig, úgy a jövőben is gyakorolni óhajtom mindazon esetekben, midőn ezt a méltányosság kívánja és a törvény szelleme megengedi. Az utóbbi időben a ónban a hozzám intézett felterjesztésekből azt látom, hogy sem a közigazgatási bizottságok, sem a vármegyei gazdasági egyesületek nem foglalkoznak kellő részletességgel e kivételes jogkedvezményekért hozzájuk beérkezett vagy véleményezés végett leadott kérvényekkel és sok oly kérvényt terjesztenek fel hozzám pártolólag, amelyek benyújtói egyáltalán nem felelnek meg azon kellékeknek, amelyek alapján a törvény szelleméből kifolyólag a fementés nekik megadható volna. — Felhívom ennélfogva a czimet, hogy ezentúl a hasonló tárgyú kérvényeket beható vizsgálat tárgyává tegye különösen abból a szempontból, hogy amennyiben folyamodó a szakirodalom terén nem működött, valóban oly tevékenységet fejtett-e ki a gyakorlati mezőgazdaság terén, hogy ezáltal gazdatársai között tényleg kitűnt s az egész vármegyében vagy legalább a saját vidékén, mint kitűnő gazda ismeretes, ki részt vesz a vármegye s a vidék gazdatársadalmi mozgalmaiban s a reábizott gazdaság vezetésében is például szolgálhat. Folyamodó ezen működésének megítélésénél figyelembe veendő még különösen a gazdatiszti pályán eltöltött évek száma, amelyekből megítélhető, hogy folyamodónak módjában állott-e a törvény életbelépte előtt koránál fogva a gaz latiszti oklevelet megszereznie, illetve az 1905 és 1906. években megtartott gazdatiszti gyakorlati vizsgálatokon részt vennie az a körülmény azonban, hogy valaki már hosszabb ideje szolgált a gazdatiszti pályán egymagában még nem elég alap ahhoz, hogy az alaki képesítés hiánya alul való felmentésre igényt tarthasson. Végül figyelembe veendő e kérelmek tárgyalásánál, folyamodó előképzettsége, végzett tanulmányai stb. Felhívom a Czimet, hogy a jövőben mindezen szempontok figyelembe vételével készitse javaslatait s felterjesztésében, úgy pártoló, mint elutasító javaslatait részletesen indokolja meg. Megjegyzem még, hogy a hason tárgyú kérvények ügyében a gazdasági egyesületnek csak igazgató választmányi ülésén hozott határozatai vehetők figyelembe, — s nem elég ha, m nt az több egyesületnél történt, egyszerűen csak az egyesületi elnök, vagy a titkár mond ez ügyben véleményt. Budapest, 1906. évi junius hó 22-én. A miniszter helyett: Mezőffy s. k, államtitkár. 11844/1906. szám. A járási főszolgabíró és r. t. városi polgármester uraknak. Tudomás és miheztartás végett kiadom. Szombathely, 1906. julius 13. Alispán helyett: Horváth Dezső e. k., főjegyző. Tárgy : Német birodalommal kötött állategészségügyi egyezmény életbeléptetése. M kir. föídmivelésügyi miniszter 50,000/111. 3. Körrendelet. Vasvármegye alispánjának Szombathely. A Németbirodalommal Berlinben 1905. évi január 25-én kötött állategészségügyi egyezmény, az 1906. évi IJ1. t.-cz. 2. §-a alapján, a m. kir. minisztériumnak 1906. évi junius 27-én kelt 3177 M. E. számú rendeletével (lásd a Budapesti Közlöny folyó évi junius 28-iki 149. számában) 1906. évi márczius 1-től számítandó hatálylyal életbe léptette.tvén, fent irt szám,alatt egyúttal kiadott 711. számú „Állategészségügyi Értesítődben közzétettem az egyezményben és az ennek zárjegyzőkönyvében foglalt rendelkezéseket a vasúti kocsik fertőtlenítéséről az egyezmény 8. czikkéhez tartozó külön határoz- mányokkal együtt s az egyezménynek a magyar korona országaiban való végrehajtására egyúttal ,kiadott rendelkezéseimet. Ezen „Állategészségügyi Értesítő“ külön 10 példányát idemellékelve megjegyzem, hogy az egyezmény 5. czikkéhez tartozó I. és II. számú mellékletek is közzététettek a „Budapesti Közlöny“ folyó évi junius 28-áu megjelent 149. számában. Az árjegyzékkönyv 10. pontjára nézve, amely a vágósertéseknek kontingentalt mennyiségben a Németbirodalomba való vitelét biztosítja s amerre vonatkozó végrehajtási rendelkezések a fémjelzett 711. számú „Állategészségügyi Értesítő“ V. fejezetének 20. pontjában foglaltatnak, a törvényhatósági m. kir. állatorvosokhoz a részletekre bővebben kiterjedő ismertető és útmutató külön rendeletet intéztem. Az említett „Állategészségi Értesitö“- ből elegendő készlet előállításáról gondoskodván, ez a nyomtatvány az érdeklődőnek portómentesen meg fog küldetni, ha ez iránt ezen minisztérium III/3. ügyosztályába a czimzett levélben vagy levelezőlapon idefordul és pontos czimét közli. Felhívom a Czimet, hogy a fentieket kellően tegye közhírré. Megemlítem, hogy az egyezmény 5. czikkéhez tartozó fémjelzett II. számú melléklet b) pontjában Szombathely rendezett tanácsú város neve tévedésből kéthelyen és pedig az 58. és 59. számú zárlati területbe besorozva fordul elő: minthogy azonban a Szombathely rend. tan. város területét teljesen körülvevő szombathelyi járás az 58. szánni zárlati területbe tartozik, kétségtelen, hogy a nevezett rend. tan. város is az 58. számú zárla'i területbe tartozónak tekintendő. — Budapest, 1906. junius 30-án. Darányi s. k, 12365/906. szám. Valamennyi járási főszolgabíró és rend. tan. város polgármesterének. (Külön kőnyomatos példányok an is kiadatott.) Ezen miniszteri rendeletit közhírré teszem és az egyezményt tartalmazó Állategészségügyi Értesítő 1 —1 példányát a járási főszolgabíró uraknak kiadom. Szombathely, 1906. julius 18. Alispán helyett: Horváth Dezső, főjegyző. Tárgy : Olaszországgal kötött állategészségügyi egyezmény életbeléptetése. (Külön kőnyomatos példányokban is kiadatott.) M. kir. föídmivelésügyi miniszter. 51,000/111.-3. Körrendelet. Valamennyi vármegye alispánjának és valamennyi tbj. f város tanácsának s a fiumei m. kir. tengerészeti hatóságnak. Az Olaszországgal Rómában 1906. évi február 11-én kötött állategészségügyi egyezmény az 1906. évi III cziklc 2 § a alapján a m. kir. minisz'eriumnak 1906. évi junius 27-én kelt 3177 M. E. számú rendeletével (lá-d a Budapesti Közlöny folyó junius 22 iki 149. számában) 1906. évi márczius 1 tői számítandó hatálylyal életbeléptetvén, a fentirt szám