Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1904. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-21 / 3. szám
— 80 Tárgy: A gépmunkásoknak az országos gazdasági munkás és cselédsegély pénztár által általány biztosítása. Országos gazdasági munkás és Cselédsegélypénztár Budapest, V., Alkotmány-utcza i6. szám. Budapesten 1904, Január hó 5-én. Nagyságos Alispán ur! Az 1900. XVI. és 1902. XIV. t.-czikknek végrehajtása tárgyában 6531/902/eIn. szám alatt kiadott m. kir. főldmivelésügyi ministeri rendelet 16. § a második pontja értelmében igazgatóságunk múlt évi deczember hó 18-án tartott ülésében a gazdasági gépmunkások átalány biztosítására vonatkozó feltételeket megállapítván, kimondotta, hogy további intézkedésig ugyanazokat a feltételeket és díjtételeket tartja fenn, a melyek az 1903. évben érvényben voltak. A midőn erről Nagyságodat [szives tudomásvétel végett értesítenénk, van szerencsénk egyben tisztelettel jelezni, hogy a gépmunkások biztosítására vonatkozó hirdetményünket az idézett rendeletszakasz értelmében megfelelő utasítás kíséretében a községi elöljáróságokhoz múlt évi deczember hó 31-én már közvetlenül szétkül- döttük. Fogadja Nagyságod kiváló tiszteletünk őszinte nyilvánítását. Fáy Gyula s. k. ügyvezető igazgató. 425/904. szám. Ezen átiratot hiteles másolatban tudomásvétel végett járási főszolgabíró és polgármester urakkal közlöm. Szombathely, 1904. január 12. Bezerédj István 8. k. alispán. Utasítás a faiskolák állapotáról készítendő nyilvántartás tárgyában. 791/904. szám. Járási Főszolgabíró Uraknak. Tekintettel arra, hogy a faiskolákról és fásításról szóló vármegyéi szabályrendeletnek a faiskolák létesítésére és berendezésére vonatkozó része a vármegye legtöbb községében már végrehajtást nyert, tekintettel továbbá arra is, hegy a létesített faiskolák kezelésének és fenntartásának könnyebb ellenőrzése okából elsősorban olyan kimutatásnak kell úgy a vármegyei központban, mint a járási székhelyeken létezni, mely a tényleges állapotoknak megfelelő képét nyújtja a történt intézkedéseknek : ez okokból készítettem a csatolt nyilvántartást, melyet azon utasítással adom ki •]. alatt, hogy Czim annak rovatait valamennyi községre nézve a valóságnak megfelelőleg kitöltvén, azt hozzám a kitűzött határidőig felülvizsgálat czéljából terjessze be, azután pedig őrizet alá vevén, kellőleg tartsa nyilván, a változásokat jegyezze be és ezekről hozzám is jelentést tegyen. Megjegyzem, hogy a kimutatás “Jegyzet,, rovatában fel kell tüntetni minden egyes] faiskolára nézve azon járási faiskola felügyelő nevét és székhelyét is, a k'nek felügyelete alá a faiskola tartozik. Utasítom egyúttal a Czimet, hogy a járási faiskola felügyelőket hívja fel, hogy a folyó évtől kezdve a faiskolák állapotáról szóló jelentéseket tavaszi és őszi látogatásuk megtörténte után a Kőszegen székelő gyümölcsfatenyésztési ministeri biztosnak pontosan küldjék el, egyúttal a látogatások alkalmával személyesen tapasztalt vagy egyébként tudomásukra jutott hiányokról melyek a szabályrendelet értelmében orvoslandók, a ! járási főszolgabíró urakhoz tegyenek jelentést. A szederfa tenyésztésre vonatkozólag pedig ugyancsak félévenkint a szegzárdi selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak tartoznak jelentést tenni oly módon a mint azt tőlük a ministeri meghatalmazott kívánja, Minden más jelentés alól a járási faiskolafelügyelők fel vannak mentve. A czimet végül még csak arra figyelmeztetem hogy a még létesítendő faiskolák felállítása, bekerítése, berendezése, kezelés dijainak megállapítása körül stb teendőket mielőbb befejezésre juttassák, hogy a faiskoláknak ügye egyszer már végleges rendezést nyerhessen. Szombathely, 1904. január hó 13. Bezerédj István s. kalispán. Budapesten megjelenő „Uj Lap“ utczai el- árusitása engedélye érvényének meghossza- bitása tárgyában. ; 692/904. sz. A magyarországi kath. egyesületek orsz. szövetsége laptulajdonos képviseletében dr. Zlinszky János ügyvivő alelnöknek kérelme a kiadásában Budapesten megjelenő „Uj Lap* utozai elárusitása 18218/903. sz. alatt adott engedély érvényének meghosszabitása iránt VÉGHATÁROZAT. Az „Uj Lap“ czimü politikai ^napilap utczai elá- rusitására múlt évi október hó 10-én kelt 18218/903. számú véghatározattal megadott és f. évi január hó 15-én lejáró engedélyt a 11287/902. sz. belügyministeri rendeletben előirt feltételek pontos betartásának kötelezettsége mellett további három hóra, vagyis bezárólag 1904. évi április hó 15 ig meghosszabitom. Miről dr. Zlinszky János ügyvéd urat Budapesten (VII. József-körut 31/a sz. alatt) ezen véghatározatommal, valamint az összes járási főszolgabíró, városi polgármester és rendőrkapitány urakat a vármegyei hivatalos lap utján értesitem. Szombathely, 1904, január 14 Bezerédj István s. k., alispán.