Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1904. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-23 / 25. szám

— 290 — utasítom Czimet, hogy jelen rendeletem vétele után a törvényhatóság területén levő összes állami és tör­vényhatósági, valamint vasúti állomásokhoz vezető köz­utakon előfordulandó bármiféle forgalmi akadályról közvetlenül az illetékes cs. és kir. hadtestparancsnok­sághoz az akadály megszüntethetésére szükséges idő­tartam megjelölése mellett haladéktalanul pontos jelen­tést tegyen és ennek megtörténtéről a vármegye alis­pánját mindenkor értesítse. A mennyiben a czim • kezelése alá községi közlekedési kő utak is volnának beosztva, a fentebb jelzett jelentés a hadtestparancsnok­sághoz ezekre vonatkozólag is Czim által teendő meg és arról az alispán szintén Czim által értesítendő. Vé­gül kötelességévé teszem Czimnek, hogy a fentebbiek értelmében a hadtestparancsnokságokhoz bejelentett for­galmi akadályok megszűntével ezen körülményt is hala­déktalanul jelentse be a nevezett parancsnokságoknak. Jelen rendeletem pontos végrehajtására Czim figyelmét különösen felhívom. Budapest, 1904. évi május 5-én. A minister helyett: gróf Serényi Béla s. k. államtitkár. 29470|II. a. 904. BM. számú körrendelet. Az elő­forduló forgalmi akadályoknak az illetékes katonai parancsnokságoknak leendő bejelentése tárgyában. Vala­mennyi vármegyei törvényhatóság első tisztviselőjének. A kereskedelmi minister ur a törvényhatóság területén lévő összes állami és törvényhatósági valamint vasúti állomásokhoz vezető közutakon előforduló bármiféle forgalmi és közlekedési akadályoknak az illetékes cs. és kir. hadtestparancsnoksághoz leendő azonnali bejelen­tése tárgyában a másolatban idezárt körrendeletét in­tézte az államépitészeti hivatalokhoz. Amennyiben azon­ban a törvényhatóság területén oly községi közlekedési és közdűlő utak is vannak, melyek nem tartoznak az államépitészeti hivatalok felügyelete alá, de közvetlenül a törvényhatóság által kezeltetnek, ezen fentebb jelzett utakra vonatkozólag felhívom a Czimet, hogy saját hatáskörében intézkedjék, bogy az ezen utakon elő­forduló forgalmi és közlekedési akadályok a főszolga- birák vagy más az utfelügyelettel közvetlen megbízott közegek utján a Czimnek azonnal tudomására hozassa­nak s a Czim azokat haladéktalanul közölje az illetékes cs. és kir. hadteslparancsnokságokkal. Az ekként be­jelentett forgalmi akadályok megszűnte szintén azonnal közlendő az illető hadteslparancsnokságokkal. Budapest, 1904. május 21-én. A minister meghagyásából: Kaffka László s. k. ministeri lanácsos. 10l39j904. szám. Hiteles másolatban tudomás és alkalmazkodás végett főszolgabíró, polgármester uraknak és a községi elöljáróságoknak k'adom. Szombathely, 1904. junius 15. Bezeródj István s. k. alí-pán. Tárgy: A módosított bérkocsi szabályren­delet ministeri jóváhagyása. Járási főszolgabíró, uraknak körjegyzőségeknek, nagy és kis községi elöljáróságnak. Tudomás vétel és mihez tartás végett közlöm a ozimmel hogy a kereskedelemügyi m. kir. minister a 19598/903- szám alatt módosított vármegyei bérkocsi szabályrendeletet teljes szövegében jóváhagyta. A jóváhagyási záradékkal ellátott módosított sza­bályrendeletet külön mellékletként csatolom. Szombathely, 1904. junius 11-én. Bezerédj István s. k. alispán. 9937/904. sz. 96801904. szám. Tárgy: Az acetylen ipari szabályrendelet végrehajtása. A járási főszolgabíró és polgármester urak figyel­mét a belügyi közlönyben folyó évi 75 folyó szám alatt megjelent 41082,904. számú Belügyministeri rendeletre azzal hivom fel, hogy ezen ministeri rendelet pontos és szabályszerű végrehajtását tartsák szigorú kötelessé­güknek. Szombathely, 1904. junius 8. Bezerédj István 8. k. alispán. Tárgy: Mezei munkásoknak Poroszországba szerződtetése, 34428)904. Híja B. M. számú körrendelet. Valamennyi törvényhatóságnak. Újabb időben egy ,,Centralstelle zur Beschaffung Deutscher-Ansiedler und Feldarbeiter“ czimü berlini ügynökség, illetve annak magyarországi megbízottai főleg az országnak német ajkú lakossága körében mezei munkák végzésére Német­országba munkásokat és telepeseket loborzanak. Mint­hogy az eddig már szerzett tapasztalatok, de a német- országi gazdasági munkaközvetítő hivataltól nyert érte­sítés szerint a fent említett ügynökség megbízhatatlan, a munkásokat rendesen magas munkabérekkel kecseg­teti, s a kiesábitolt munkások közül már számosán csalódva és minden pénzüket elköltve kénytelenek vol­tak hazatérni. Felhívom ennélfogva a czimet, hogy a mennyiben a törvényhatóság területén a Németországb a mezei munka teljesítése végett való kiutazásra mozgalom észlelteinek, az ügynököket nyomoztassa ki, az illetők ellen a megtorló eljárást 1899. évi 11180. etn. sz. a. kiadott főldmivelési ministeri körrendelet illetve az 1903.

Next

/
Thumbnails
Contents