Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1904. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-23 / 25. szám
— 282 — adatszo'gáltatás ezen hibája a legtöbb esetben nem az első fokú iparhatóságok mulasztásából származik, hanem onnan ered. hogy az iparüzletek megszüntetéséről számos esetben különös utánjárás nélkül maga az iparhatóság sem szerezhet tudomást. Minthogy azonban úgy az iparlajstromok, mint az ipari törzskönyvek használhatósága érdekében az ipar körében előforduló minden változás feljegyzés' feltétlenül szükséges, kötelességükké teszem az I fokú iparhatóságoknak, hogy minden évben kutatás tárgyává tegyék a ható-águk területén előforduló iparüzlet mrgszünéseket. Az iparüzők álladékának ezen megállapítása, illetőleg az időközben megszűnt ipari üzletek kinyomozása főként az I. oszt. kereseti adófizető iparüzőkre terjesztendő ki s a nyomozás egyrészt a községi elöljáróságok igénybevételével, másrészt az I. osztályú kereseti adó kivetésére készült előző évi lajstromoknak az utóbbi év adólajstromaival való összehasonlítása utján hajtandó végre. Az ilyen módon megállapított parüzlet megszűnéseket az iparlajstromokban keresztül kell vezetni s a fenti 1. pontban körvonalozo't módon az illetékes kereskedelmi és iparkamarának tudomására kell hozni. Ez alkalommal jelezni kívánom azt is, hogy az ipari törzskönyvek legnagyobb pontosságára kiváló súlyt helyezek, miért is az adatgyűjtést végző kereskedelmi és iparkamarákat és a kerületi kir. iparfelügyelőket az első fokú iparhatóságok törzskönyvi adatszolgáltatásának fokozott mértékben való ellenőrzésére utasítottam s elrendeltem, hogy az adatszolgál atás terén mulasztást vagy pontatlanságot tanúsító iparhatóságokat 1 á'am esetről-es"tro jelentsék be, mely jelentések alapján az ügyet vizsgálat tárgyává teendem s a mulasztást elkövető hatóságok ellen a belügyminister úrral egyetértőleg szigorúan fogok eljárni Felhivom Czimet, hogy fentiekről az iparhatóságokat miheztartás végett megfelelően éitesitse s az iparhatóságoknak az ipari törzskönyvi adatszolgáltatásban való közreműködését jövőre fokozott figyelemmel kisérje. Budapest, 1904. május 31 én. HIERONYMI sk. 9693|901 szám. (Kü'ön mellékletként is csatoltafik.) Ezen miniszteri leiratot hiteles másolatban azon meghagyá-sal adón ki a járási főszolgabiró és polgár- mester uraknak, hogy azt gondosan tanulmányozzák át s annak minden egyes pontjához szigorúan alkalmazkodva hajtsák végre az ipar törzskönyvi adatoknak a kerületi kereskede'mi és iparkamarához, valamint a kerületi iparfelügyelőhöz való beszolgáltatását. Miután a rendeletnek egyes pontjai a követendő eljárást a legkörülményesebben körülírják és megmagyarázzák, azoknak ismétlésébe bocsátkozni nem akarok s e helyütt csakis főbb szempontokra akarok kiterjeszkedni, melyek a Czim által okvetlenül és leik ismeretesek belartandók. 1. ) Az adat szolgáltatások kizárólag az arra rendelt nyomtatványokon eszközlendők, ezen czé'ra semmiféle más a Czim által szerkesztett jelentés, vég'és határozat vagy más egyébb értesítő alak és forma fel nem használható. 2. ) Miután a törzskönyvi adat szolgáltatási nyomtatványok tartalmának az iparlajjtromokkal mindenben egyezőnek kell lenniök a Czim figyelmét úgy az ■ miitett nyomatványoknak, mint az iparlaj^tromnak egyező kitöltésére és vezetésére felhívom, hogy az iparla'stromok az iparkamarák által vezetett törzskönyvekkel való összehasonlitása k nnyebben eszközölhető legyen, ennélfogva utasítom a Czimst, hogy iparlajs'romát minden év deozember 31 ével zárja le és az uj folyó számoz ist ja uár 1-ével kezdje meg. 3. ) Különösen tartsa szem előtt a Czim, hogy ne csak az újonnan keletkezett iparvá lalatok adatai szolgáltassanak be az iparkamarához és iparfelügyelőhöz, hanem az iparüzemekben az év folyamán beállott minden változás az előirt „Értesítés az ipar álladékában bekövetkezett változásokról“ czimü nyomtatványon, ezen változásnak az iparlajstromban való egyidejű bevezetés mellett — az ellenőrző hatóságokhoz bejelentessék. 4) Végül utasítom a Czimet, hogy az ipar üz e- tekben beállott megszűnése et mihelyest az tudomásukra jött a kereskedelmi és iparkamarához bejelenteni el ne mulasszák. Miután pedig az ilyen különösen a kisebbszerü kézművesek ip rüzésének beszüntetése a Czimnek nem hozatik mindig tudomásái'a az arra köteles magán egyének által, ennél fogva utasítsák a községi elöljáróságé kát. hogy minden egyes ilyen ipar l e3züntetési esetet, mely a község területén előfordul, s mely alig maradhat titokban a községi elöjáróság előtt, az iparhatóságnak kivétel nélkül és esetenkint jelentsék be. Ezen ipar megszűnések szintén bevezetendők az iparlajstromokba. Szombathely, 1904. junius hó 10. Bezerédj Istcán s. k alispán Tárgy: A siketnémák sopronvármegyei és városi intézetének kérő levele adományok gyűjtése tárgyában. A gyűjtésre a m. kir. belügyministeriumnak 1904. február 21-én kelt 11852 sz. rendeletével jóváhagyott szabályzat ad felhatalmazást. A siketnémák sopron vármegyei és Sopron városi áll. s’g. intézetének felügyelő bizottságától. 7698. gyüjtőkönyvi sz. kérőlevél. Hazánk sikelnétnáinak i agy száma és intézeteinek elégtelen volla arra indította Sopronvármegye és Sopron sz. kir. város (örvényhatóságait, hogy a sors által oly borzasz-