Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1903. január-december (1. évfolyam, 1-53. szám)
1903-04-30 / 17. szám
— 155 dot nyújt nek1, hasznos újításoknak törvényes alapon való megszerzésére s azok gyakorlatba vételét is ellenőrizni, a gyakorlatba vétel hiányából pedig a törvényszerű következmények alkalmazását kérelmezni. A tapasztalat igazolja, hogy az érdekeltek ezen jogokat (felszólamlás, megvonás, megsemmisítés, meg állapítás, licentia megszerzés stb.) ritkábban veszikigénybe, mely körülmény arra enged következtetni, hogy az említett szabadalmi közlönyről az érdekeltek azért nem értesülnek, mivel talán a helyről és id'iről, ahol és amikor az emlitott hivatalos nyomtatványt olvashatják, nincsenek kellőleg tájékozva. Czélszerünek tartom ennélfogva, ha a czim az érdekelteket megfelelő módon figyelmeztetné, hogy a szabadalmi közlönyt az alispáni irattárban a hivatalos órák alatt tekinthetik meg tanulmányozás végett. Szombathely, 1908 április hó 19 én. Bezerédj István s. k., alispán. Honvédelmi miniszteri utasítás a cs. kir. osztrák honvéd legénység tartózkodási jelentkezési lapjának kezelése tárgyában. Másolat. M. kir. honvédelmi minister. 1371/elnöki szám Körrendelet. Yasvármegye közönségének. Az osztrák honvédelmi minister ur utján hozzám érkezett jelentésekből arról értesültem, hogy több helyütt a sorozó járási tisztviselők (főszolgabirák, horvát szlavon- országi járási hatóságok, polgármesterek, illetve katonaügyi előadók) a magyar korona országainak területén tartózkodó nem tényleges állományú cs. kir. osztrák honvéd (Landwehr) legénység jelentkezéseiről szóló tartózkodási jelentkezési lapokat helyte’enül és az ebben a részben fönálló szabályok ellenére, a cs. és kir. had kiegészítési kerületi parancsnoksághoz teszik át. Minthogy a magyar korona országaiban tartózkodó nem tényleges állományú cs. kir. osztrák honvéd (Landwerhr) legénység a véderőtörvény végrehajtása tárgyában kibocsátott utasítás honvédségi III. része módosított 14. §-a 5. pontjában foglalt rendelkezés értelmében a nem tényleges állományú m. kir. honvéd legénységgel együtt tartandó nyilván, s igy az emlitett osztrák cs. királyi honvéd legénység jelentkezéseiről szóló és az előbb érvényben volt tartózkodási változási kimutatások he lyébe az 1902. évi 58200. számú körrendeletemmel rendszeresített tartózkodási jelenlkezési lapok is a nem tényleges állományú m. kir. honvéd legénység e részbeli tartózkodási jetentkezési lapjaival együtt küldendők a községi elöljáróságok részéről a sorozási járási tisztviselőkhöz ; minthogy másrészről a sorozó járási tisztviselők a községek részéről hozzájuk beterjesztett eme tartózkodási jelentkezési lapokat a mint az eddigelé az idézett utasítás honvédségi III ik része módosított 16. § a 6. d) pontja értelmében az érvényben volt tartózkodási változási kimutatásokkal is történt, — nem a cs. és kir. hadkiegészítési kerületi, hanem mindenkor az illetékes m. kir. honvéd kiegészítő parancsnoksághoz tartoznak beküldeni. Felhívom a törvényhatóságot, a községi elöljáróságok megfelelő utasítása mellett, az említett sorozó járási tisztviselőket figyelmeztesse, hogy a magyar korona országainak területén tartózkodó és a községek részéről a jelzett módon nyilvántartandó osztrák honvéd legénység jelentkezéseiről szóló tartózkodási jelentkezési lapokat ne a cs. és kir. hadkiegészítési parancsnoksághoz, hanem mindenkoron az illetékes m. kir. honvéd kiegészítő parancsnoksághoz küldjék meg. Budapesten, 1908. évi máreziu3 hó 28 án. A minister helyett: Gro mon s. k. államtitkár. 8153/903 szám Tudomásvétel, alkalmazkodás és megfelelő eljárás végett főszolgabíró, polgármester és rendőrkapitány urakkal, körjegyzőségekkel, nagy és kisközségi elöljáróságokkal közlöm. Szombathely, 1903 április 14 én Bezerédj alispán. A mag-y. kir. vallás- és közoktatásügyi minister 7877/1903. sz. körrendeleté a „Mapa Ausztró-Ugarszke“ elkobozása tárgyában. A „Mapa Ausztró-Ugarszke, Boszne i Hercze- govine, Szrebije i Czrne Gore Naczratao F. Handtke Szrpszki Priredila i Szobala, Knyizsara Bratye Jovano - vityan Panosevu“ czimet viselő a törvényes, közjogi állapotnak meg nem felelő térképet az ország valamenyi népoktatási intézetében való használatától ezennel eltiltom. Miről — hivatkozással az 1876 évi XXVili. tör- vényczikk 5. § ának rendelkezésére — értesítem és utasítom valamennyi törvényhatósági közigazg bizottságot, hogy a jelzett térképet — amennyiben az mint taneszköz valamely iskolában használatban áll — azonnal koboztassa el s amennyiben ez 1903 évi junius hó 1 én túl történik meg, az illető tanítóval szemben a hivatkozott törvényszakasz értelmében járjon el. Budapesten, 1902. évi mározius hó 14, Wlassics Gyula s. k 970/903. kib. Ezen körrendeletre valamennyi járási főszolgabíró urnák, különösen pedig a muraszombatiénak figyelmét felhívom. Szombathely, 1903. évi április hó 21-én. Reiszig s. k. főispán, a kib. elnöke. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. A vármegye területén uralkodó állati betegségek. Lépfene: Alsó-Telekes 1 udvar, Kis-Sitke 1 udvar. Veszettség : Szécsenykut 1 udvar, Koroüg 1 udvar, Muraszombat 1 udvar. Ivarszervi hólyagos kiütés ■■ Széplak 2 udvar, Alsó- Beled 1 udvar, Német Lő 1 udvar, Páosony 1 udvar, Bozsok 6 udvar. Bühkór : Alsó-Szolnok 1 udvar. Sertésvész : Rába-Gyarmat 3 udvar, Kondorfa 1 udvar. 2278/903. Körözés. Horvát Ferencz vépi illetőségű czipészsegéd munkaadója Hegedűs Antal vépi csizmadia kárára 19 kor. 60 fillért elsikkasztván, tőle megszökött. Felkéretnek a hatóságok, hogy nevezettet körözni, feltalálása esetén alulírott hivatalához tolonczoltatni szíveskedjenek. Szombathely, 1903 ápril 20-án. Dr. RADÓ sk., szolgabiró.