Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-12-12 / 4. szám
74 czéjének ajtaja s a jó Makos komával iiritgette a gyöngyödző poharakat, s Makos kifogyhatlan volt a jó tanácsban , melylyel komáját boldogítani törekedett. Mivel pedig mindenbó'l megárt a mi sok: a boritalhoz nem szokott István — előbb , mint komája hitte — az alacsony székről , részegen nyúlt el a földön. Fölüle a pinczés hajlékot is el lehetett volna hordani, oly mélyen aludt. Ez alatt Makos szemlét tartott a pinczében. Megnézte hány hordóban van bor, s tervet készített annak mielébbi elfogyasztására. 0 tudta mennyi idő alatt szokik komája a részegséghez. Csak addig lehet annak tartani, hogy a korcsmajárásra kerüljön a sor; mert csak akkor hajthatja végre tervét. Azután a zsebjeit vizsgálta meg, s az azokban levő pénzt magához vette, hogy ha reá fog emlékezni, visszaadja. Sötét este lett mire István felébredt s ballagtak hazafelé. Makos úgy intézte járását, kelését, hogy komájával minél gyakrabban találkozzék. Ily ember félre tett minden szégyent, s példázolódott jó boráról. Az elértette, s kihívta a pinczébe. Később annyira megszokta István a boritalt, hogy ő hivta komáját iddogálni, s az iddogálás most már gyakran történt, s minden alkalommal leitta magát és elaludt. Makos használta az időt. A bort, hogy fogyjon, edénybe eresztette s kívül a fák alá öntötte. A zsebeket mindig megnézte, azokból a pénzt mindig eltette ; de István sohasem kérte vissza. Olyan különös természete volt, hogy másnap nem lehetett elhitetni vele, hogy részeg volt. Emlékezete megtompult. Bármily hosszú a nóta; mégis vége van. István is elmondhatta már: „üresen áll már a hordó“, vége a pinczézésnek. Megitták komájával; de — a mit ő nem tudott — legtöbbet megivott a fák alja. — No Komám! elfogyott a bor. Ürességtől konganak a hordók. — Se baj Komám! ha elfogyott nem ihatunk új termésig. — Az kéne még! Most már abban nem hagyhatom. Van a korcsmában : elmegyünk oda inni. — Ha Komám úgy akarja: én nem bánom. És mentek a korcsmába. Eleinte csak úgy este; később napokat töltöttek ott. István széles kedvében itatott boldogot, boldogtalant. Volt mire inni. Az ipa mint fösvény ember, nagy összeg pénzt hagyott a láda fiókjában. Jutott abból mindennapra. Készpénzzel fizetett mindig az italért. Volt is becsülete a korcs- máros előtt. Mindig úgy szerette, hogy szép összeg pénz legyen nála. Dicsekedett is vele; sőt mutogatta is a vendégeknek, a
