Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)

1885-11-22 / 3. szám

53

sedett rajta a bölcs mondása: „mint az eb megtér az okádásra: ügy a bolond megbettó'zteti az ő bolondságát“. Megtér az ő bűnére , melyet elébb gyakorolt. Az évekig elnyomva tartott indulatok fölszabadultak, s mint medrét áthágott folyam hullámai az elébe akadt tárgyakat, ragadták a szilaj dévajság, a duhajkodás útján, s ő, a ki elébb közszeretetnek örvendett, lett közmegvetésnek tárgya. És pedig azért, mert minden korcsmái mulatság alkalmával csendzavaró volt. Csak úgy látszó okért is haragra lobbant, s vakmerőn rontott társainak és iitötte-verte, kit eló'l-utol talált. Olyan volt, mint a bőszült állat. Dühében nem ismert senkit. Bicskájával szúrt, döfött mindenkit. Neki ment a ezimbalomnak, hegedűnek. s apró darabokra törte. A tánez- nézó'k szaladtak haza s ijedve kiabálták: „Nyúlás András meg van bolondulva*. Pedig a mint kialudta magát, s a bor és pálinka kigó'zölgött fejébó'l: nem volt semmi baja; de volt a szegény apának; mert busásan fizetni kellett a czimbalomért, hegedűért s a sok összetört üvegért.

Szegény szülék csak úgy sirtak bánatukban, ő pedig fel sem vette az egész csínt. Csak ezt mondta: „legény dolog“.

A tánczmulatságokat be kellett szüntetni az elöljáróságnak; mert András miatt sohasem lett jó vége. Már nagy és kicsiny félt és remegett tőle. Elnevezték vakmerőnek. Az is volt, mert neki ment húsz legénynek is, s bár olykor jól elnadrágolták, de vakmerőségét nem törhették meg.

Mikor eljött a „katona-fogdosás“ ideje: kérte Nyúlás az elöljáróságot, hogy András fiát fogják meg katonának s szabadítsák meg őt és a falut rémétől, mert úgymond — nincs nyugalmam miatta sem nappal, sem éjjel. Testvéreivel is kegyetlenül bánik; sőt ellenem is felemelte már kezeit.

András neszét vette a „fogdosásnak“ s annak is, hogy őt katonának szánták; de nem bujt el mint más ifjak.

Elment a biróhoz, és igy szólott:

— Biró uram ! nem akarom , hogy a „fogdmegek“ utánam fáradjanak. Jelentem: „katona akarok lenni“.

— Jól van öcsém! helyesen cselekszel. — Most menj haza. Majd szólok mikor menni kell. Nézd itt van: felírtam a nevedet.

Kevés idő múlva András három társával kocsin nagy dalolással ment a kitűzött hadfogadói hivatalhoz katonának, s az apa és falu megszabadult a nyugtalanító rémtől. És lett csendesség Nyúlás házában és a faluban. Megnyíltak a tánczmulat- ságok s nem zavarta senki. Nagy és kicsiny örült, s örömében