Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)

1885-11-22 / 3. szám

48

S hozzá egy hang dörögve igy kiáltott:

„lm itt halomban a sok szenvedés,

Válassz keresztet s járd be a világot!“

Habozva indul és sietni nem mer,

Egyik kereszttől a másikhoz megyen;

Tapintja kézzel és vizsgálja szemmel.

Ez nagy, az ott nehéz s mindnél keményebb; Emitt ez nem nagy és nem oly nehéz,

De éles széle vág és a testbe mélyed.

Amott egy, mint arany csillogva fénylik, Csábítja szörnyen: „itt vagyok, fényiek!“ Sújját sokalja s nem kívánja fényit.

Emelni ezt, azt fogni jobb s közűle Egyet sincs kedve elválasztani.

Neki való még mindig nem kerüle.

Átnézte s megvizsgálta már a hány volt, Hiába fáradott, haszontalan !

Elől kell kezdeni, talál talán jót?!

S im észrevesz egyet; előbb nem látta. Ez a kereszt legjobb! Jó lesz neki.

Megáll előtte s nem mozdul a lába.

Nem könnyű s nem nehéz keresztje állt ott; Erőhöz mért, nem is nagy s nem kicsiny. „Uram! ezt add nekem“: fel igy kiáltott.

De nézi nézi gondosan, jobban,

S megismeri saját keresztjét s ime Elégedetten szive megdobban ; Fölvészi újra s nem eped már szive.

NAGY IMRE.

A vakmerő.

Bevett szokás az faluhelyen, hogy nyáron Vasárnap, két istenitisztelet után, a családok nagyjai, kicsinyei kiülnek a házkeri- tésén kiviil levő lóczára beszélgetni, tréfálózni és mesélni, s olykor a jó szomszédok is átlépvén szomszédjuk háza elé: némely ház