Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-10-18 / 1. szám
13 nokat hall ott, melyekről soha fogalma nem volt. A mi badarság van a világon, a falusi korcsmái beszélgetésben rövid idő alatt mind felismerheti. Hall ott a mesék világából borzasztókat, a hazugságokból a legképtelenebbeket. Mindent hallhat sajátságos észjárással előadva, csak olyant nem, mely az értelmet fejti, a szivérzelmeket nemesíti. A korcsmák a szellemi erkölcsi életnek a gyilkosai. — K. B.! Cs. J. te ugyan derék gyerek vagy, sokon átmentéi. Bátorságodnak is adtad elég jelét — szólalt fel Jancsik János, — de hogy most a temetőbe elmernél menni: azt nem hiszem. A temető, hol az elhunytak árnyai kisértenek, borzasztó hely. Nagyon helyén volna annak a bátorsága, a ki ily sötétben odamenni merészelne. Én minden világjártasságod mellett is nem tartalak oly bátornak. Nem ilyedek meg én sem a magam árnyékától; de a temetőbe való menetelnek csak gondolatától is borsódzik a hátam; mert az éjjel oda belépő, csak koporsókat, s azokból kikelő halottakat lát félelmében, s száraz kezeikkel mind feléje nyúlnak, hogy megfogják. — K. B.! nagyon gyermekes felfogásod van a temetőről. Szerintem ott a holtak nyugszanak csendesen. Nem háborgatnak senkit. Kísérteties alakban nem jelennek meg, hogy ijjeszszenek. Olyan az , mint egyéb hely. Csak a képzelet alkot rémképeket a félénknek; de én nem vagyok félénk, nem ismerek kisértetet. Ha úgy akarod, félakó borért mindjárt elmegyek a temetőbe, s hozok onnét olyan jelt, a milyent kivánsz. — Itt a kezem — kiáltott fel J. J. — szentül fogadom, hogy megadom a félakó bort, ha ezen bicsakkal a bejáratnál fekvő Gungyi András fejfájából vágsz egy darabot és elhozod ide. Majd reggel megvizsgáljuk a fejfát s ha abból hoztál: megadom a félakó bort. A fogadásnak örültek a társak, s örömmel kiáltottak fel: „no barátim, lesz potya bor!“ Cz. J. ott hagyta társait azon Ígérettel: „mindjárt visszajövök“. Neki indult a korom sötétnek, s csak úgy esze után, elérte a temetőt. Tudta hol fekszik Gungyi. Tapogatva eljutott sírjához, s a fejfához állván , kinyitotta bicsakját, hogy a szögletéből egy darabkát vágjon. Azonban a mint bicsakját a fejfához irányozta: hátulról nyakcsigájára oly ütést kapott, és pedig ismételten — a nélkül, hogy valakit látott volna — hogy egy ideig inogva rogyott össze a fejfa mellett.
