Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-02-15 / 15-16. szám
187 sokkal rakott fészket. Lassan lóbálja ekkor magát a csüngő kötélen jobbra balra, mig az ingó kötél a fészkek közelébe hajtja, s ekkor a durva szikla nyílásába, vagy kiálló kövébe kapaszkodik, s itt tartja magát fenn mindaddig, migaz ott levő fészekből ki nem szedte s háti kosarába nem rakta a tojást. Vigyáznia kell nagyon, hogy a leeresztett kötelet el ne bocsássa, mert e nélkül menthetetlenül elvész. Ha háti kosarát megtöltötte, ismét felkúszik kötelén s hazatér zsákmányával. Egyszer csak az történt, hogy midőn egy merész tojásszedő, egy messzebb eső fészekig lóditotta magát kötelén, s ott egy keskeny szikla párkányra állott, hogy a fészek tartalmát kiürítse, vigyázatlanságból elszalasztá az oldalast húzott kötelet, mely az óraingához hasonló lengéssel hagyta el gazdáját, s himbálódzott a sziklafal előtt. Emberünk egy pillanat alatt belátta, mily veszélyben forog. Segélyére senki nem jöhet s kiáltását csak a madarak hallandják. Ha tovább is tétovázik, vagy éhhalállal kell ott, a hol van kimúlnia, vagy lebocsátkozni a szörnyő mélységbe s összezúzatva halni meg. A szükségben levő hirtelen jobbat gondolt. A kötél még ott lengett nem messzire tőle, de minden pillanatban távolodva. Vájjon nem jobb volna-e megkísérteni egy hatalmas ugrást, a mikor hirtelen elérhetné s megragadhatná ismét a mentő kötelet? Halálos aggodalmak közt látta, hogy egyetlen mentő eszköze mindig távolabb lesz tőle. Hirtelen elhatározta magát: vagy! vagy! Ez az egyedüli útja a szabadulásnak; nehány perez múlva már késő lesz, a kötél messze tőle, elérhetetlen távolban fog csiingeni. Most még közelebb van, s könnyebben elérhető, mint már a jövő pillanatban is. Előre bátran, szól magához biz- tatólag, „Istenem légy velem!“ Nagyot ugrott a szédítő mélységen át, szerencsésen megragadva lógó kötelet, fölkúszott rajta, s meg vala mentve. Nem remegnél-e atyámfia, ha e férfi helyzetébe jutnál? De ime nézd, a meg nem tért bűnöst ennél sokkal nagyobb s komolyabb veszély fenyegeti! Alatta ásít mindent elnyelő, láthatatlan sötét mélysége az örökkévalóságnak. Jelen helyzete változó , tarthatatlan; úgy a hogy van, ott a hol van, nem maradhat mindörökké. Az idő siet. Előtte áll még a menekvés, a szabadulás útja, mely által boldogsághoz, örök boldogsághoz juthat. Isten szeretetének mentő kötelét még elérheti, ott van előtte, csak meg kell ragadni, s szorosan magához ölelni Krisztust. Ez a szabadulásnak, a megváltásnak egyedüli útja. Ember! ma még közel, közelebb van hozzád, mint valaha lesz! Oh ragadd meg
