Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-02-15 / 15-16. szám
183 dett: „hol vegyünk vizet szomjúságunk eloltására?“ Mózes egy fának ágait szóratá a vizbe — a melynek nedve hihetőleg édes volt — s a viz mindjárt iható lett. A keserű források mellől Élim pusztájába vándoroltak az Izraeliták, a hol számos forrásra s pálmafára találtak, de itt meg már az Egyptomból hozott gabona elfogyott, s a nép zúgolódni kezdett Mózesre és Áronra, s igy beszéltek: „Inkább haltunk volna meg Egyptomban, mert bár sanyargathattunk nehéz fárasztó munkával, de azért húsos fazekak mellett ültünk, és elég kenyeret ettünk, és im most az egész népnek éhen kell elvesznie“. Mózes kijelentette a népnek, hogy az Isten ad nekik kenyeret. Még azon napon egy borzasztó sereg fúrj repült feléjük, a melyet ők nagy örömmel fogdostak el, a melyből azután igen jó eledelt készíthettek. (Az utazók bizonyitása szerint a fűrjek minden tavaszszal ily seregesen költöznek e tartományba.) De ez az eledel csak rövid ideig tarthatott volna, és ime másnap kora hajnalban más eledelt adott nekik az Isten. Kora hajnalban, a föld felszíne elborittatott fehér gömbölyű magokkal, ezen elcsudál- kozva, kérdezik egymástól, micsoda ez? ezen zsidószóval Manhu, s innen lett azután, hogy ez az eledel Mannának neveztetett. Mózes megmagyarázta nekik, hogy ez az a kenyér, melyet az örökkévaló ad eledelökre, s elmondá nekik, hogy miként éljenek azzal. Minden családnak kellett abból szedni annyit, a mennyi elegendő arra a napra. A hét utolsó napján annyit kellett szedni, a mennyi két napra szükséges, mert szombaton manna nem esett, s azon a napon nem szabad volt semmit sem dolgozni. A manna jelképezi mintegy az örökélet kenyerét, a mely soha el nem fogy. Erre vonatkozólag mondja János evangyélista, evangyélioma VI: 32-ben: „Az én atyám adja nektek, amaz igaz mennyei kenyeret“. így vándoroltak a Sin pusztában a sinai hegy felé, a hol Mózesnek megjelent az Isten az égő csipkebokorban. Azonban a kősziklás helyen megint nem találtak vizet. A szomjúságtól kinoz- tatva, hangosan panaszkodtak sorsuk ellen, de Mózes megintette őket, hogy az Isten majd csak gondjukat viseli. Végre csakugyan találtak vizet. Mózes a kősziklából egy darabot kiütött, s lett viz megint. Meg kell újólag említenem, hogy az ígéret földjére szándékoztak menni az Izraeliták, a melyet megígért az Isten még Ábrahámnak, de Mózes jól tudta, hogy egy oly népet, a mely a hosszú rabszolgaság alatt minden önállóságát elvesztette, igen
