Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-01-04 / 9-10. szám
Ez pedig nem lehetséges. Mindig rózsákon nem járhatunk, tövisek is vannak a rózsák kozott THOMAY JÓZSEF, A kis libapásztor. Gödrösön, az öreg Fecske János egyszerű fóldmives volt. — Háza szomszédunkban feküdt, s én naponként elmentem udvarába játszani unokájához.—Sokszor hallottam tőle: „dicsőség legyen Istennek, hogy földmivesnek teremtett! Mindig örömemre szolgált életemben, hogy a legszebb mesterséget folytathattam. — Szereztem kenyeret a nagy uraknak, s a szegény éhezőknek“. Azonban, gyermekkoromban, már tetterejét elhordták magukkal az évek. — Sötét éjszaka borongott felette — a vénség kedvetlensége — mely megzsibbasztotta erejét, munkára tehetetlenné tette. — Azt tartotta ugyan: a munkás ember él, és pedig boldogan; a henye, a dologtalan olyan mint az alvó: elrepülnek felette a napok a nélkül, hogy hasznukat venné; de már szomorú szívvel kellett néznie, midőn a munkabíró emberek, munkálkodni mentek szántóföldre, rétre, kertbe, szőlőbe; mert alig mozgó csontvázzá soványult. De azért még sem akarta magát hagyni. — Vett egy kis széket, letette a favágó tuskó elé, és egy kis baltácskával vagdosta apróra a száraz fagalylyakat. — Neki már az is nagy munka volt. — Ilyenkor játszótársaimmal körülültük. — Egy- ideig néztük munkáját, s úgy tetszett, mintha minden vágásnál mint viharban a százados tölgyek, csikorogtak volna csontjai. — Néztük, hogy sűrűn emelkedett a melle, s nagy veritékcseppek gördültek alá ránczos arczain. — Majd kértük, hogy beszéljen a régi időkről, s mi hallgatni fogjuk. — Egyideig vonakodott: „nem érek rá; dolgom van“ szólott röviden; de ismervén már, hogy ha megjön a kedve: kifogyhatlan a beszédben, addig kértük, unszoltuk, hogy letette baltácskáját, s beszélt a lúdlábon forgó várról, a földet tartó sasról, a napos ruhájú királyleányról s egyebekről, s mi nem is pillantva hallgattuk; gyönyörködtünk előadásában. Még most is sokat tudok a tőle hallottakból és mivel meg vagyok győződve, hogy a régi dolog arra való, hogy: „irattassék meg a következendő nemzetségnek hasznára“; a hallottak közűi „a kis libapásztor“-ról, egy történetecskét mondok el. — Nem Hí* — 103 —
