Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-09-20 / 45-48. szám
554 Csodás tó vizében fordétek ifjanta, . . . Szabadság szent tüze s hit vala dajkátok, . . . Földi anya nem szül mesebeli hőssé, És ti egytól-egyig, mindazok valátok. Nehéz kor, nagy idők! . .. Sokunknak csak rege; Frigyeit ajakatok ha előttünk festi, Annyi hihetetlent, csodást látunk benne, El se hinnők, ha más regélné és nem ti! De ha szót se szóltok . . . egyetlen tekintet, S mély tüzű szemetük menten meggyőz minket: Az a redős homlok s tar tető fölötte, Csodákat teremtő időnek szülötte! .. . Két sajkát bizott volt reátok a végzet, Hogy megmentenétek zúgó tenger árban; És mikor az egyik roncscsá, semmivé lett, Segélyt nyerétek a másik árboczában; Szigonyát a mélyre bocsátátok legott, Habtorlaszt és szélvészt mind visszaverétek, S a kisebb sajkával, elalélt hazánkat, Hullámsir öléből, életre keltétek. Akkor te valál már, tisztes veteránunk, Közkatona, mikor czimerünk porba hullt; S nem soká a tizenhárom*) között látunk, Állatván tenmegyéd vezérbajnokául. S ott fent a nagyokkal — te magad sem törpe — Csillagaként égnek mind magasbra törve, Ma fű, fa beszéli, szellő súgja, búgja: Hazaszerte tisztelt Kis-Namény ősz fia! .. . Tisztelet az ősznek, törvényünk őrének, — A „magister vitae“ hű tanítványának, — Vidám pacsirtával daliásra kelőnek, — Tisztelet szép lelked lobogó lángjának!... De . . . hát a kis patak, melynek csak egy csöppje Édességet adhat óczeán vizének, — Melylyel eddig annyi lelket vonzott hozzád, És annyi kesergő szomját enyhité meg!. . . *) Tizenhárom tiszántúli ev. ref. esperes.
