Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-09-20 / 45-48. szám
547 lettem. Most látom már (a nyavalyák által kijózanított állapotban , hogy hasztalan volt minden törekvésem, (kovácsa voltam veszedelmemnek? Magam ástam meg magamnak a sírt. Azonban szorongattatásaim között is vigasztal annak hi- vése, hogy (czéltévesztett 9 testkinzó munkásságommal és ennek- folytán szomorú végemmel, mint intőpéldával, használni fogok embertársaim között azoknak, kikAi világi jók szeremret%í elesá-^cf' bitva, vagy hajlandók az Isten rendelése szerinti mértékletes 'munkásság útjáról letérni, vagy rósz példámat követve már letértek , hogy forduljanak vissza a józan okosság által is javait testiiditó' munka ösvényére. De nem . . . nem beszélhetek többet. Csak . .. azt. .. mondom: „lassan a testtel“, s megszűnt élni. Munkálkodjál Istenben bizva: A munka a jólét forrása; De tedd szabályul a mig csak élsz: Hogy lassan haladva tovább érsz; Mert ha eró'det nem kíméled: Szenvedés lesz jutalmad, béred. KISS KÁLMÁN. Azok a czifra papír-darabok. Édes anyja nem veszi le róla szemeit. A ringó bölcsó' minden egyes zökkenésénél attól fél, hogy hát ha igy még nagyobb fájdalmat okoz a szenvedőnek! De hát azt gondolta, hogy igy talán mégis csak rájön szegényre a jóltevő álom; óh az az álom Istennek angyala, mely ölelő karjai közt enyhíti a beteg fájdalmát. Milyen hiábavalóságnak bizonyult be a jó anya számítása, tervezgetése, igy okoskodván: Pistikám már két éves elmúlt, maholnap úgy is kinövi a bölcsőt, a múltkor is, hogy belefektettem, alig birt kinyujtózkodni; feje az egyik végén volt a bölcsőnek, lábai pedig a másik végét érintették; nem jó lesz többé igy hagyni. Felviszem hát, holnap lesz a napja, felviszem a padlásra azt a bölcsőt, úgy is kicsiny a szobánk, minek foglalja még az is itt a helyet, Pistikámat meg majd belefektetem az én ágyamba, úgy is sokszor kívánkozik hozzám a kis ártatlan, mint örül majd, ha mellettem fekszik, tudja ő, hogy igen szeretem, ha lerugdalja magáról a takarót, kezem ügyében, még közelebb lesz hozzám, majd csakhamar betakarom, hogy meg ne fázzék.
