Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-06-21 / 33-34. szám
396 küdtem. Ő nem látott engemet, mert mindig háttal volt felém. Mikor a fürdőbe beült, egy kissé magasabb hangon igy kiáltott fel: „juj beh hideg! “ Fürdés után átöltözött, lefeküdt és hirtelen mélyen elaludt. Én kibújtam az ágy alul és kinyitottam — álkulcs segélyével — az iroda ajtaját. Az Íróasztalból kivettem a 2000 frtot, szerte hánytam az irományokat s a szobaleány ruháit, s mivel belülről voltak becsukva az ajtók, saját kulcsaikkal kinyitottam és kimentem. — Hát a pénzt hová tetted? szólott a biró. — Annak már több mint öt éve, hogy a pénzt el vittem; nagyon természetes dolog tehát az, hogy annyi idő alatt -el is költöttem; mert hát: „Szegény legény vagyok én. Csikót, tinót loptam én Csak úgy éldegéltem én“. — Majd gondoskodik arról a törvény, hogy ne légy az emberiség nadálya. Vezessétek hűsre. Annyi bűntény bizonyult ellene, hogy halálig hordozta az a rablánczot. Ilona ártatlansága napfényre jővén: megszabadult a búbánat szivét mardosó férgétől. Tisztán állott erkölcsi élete, mint fellegtelen égen a nap. A nagyhatalmasság, a közvélemény, mely őt bűnösnek tartotta s szenvedésre kárhoztatta, nem láthatván át a titok fátylán: most ismervén a valódi bűnöst, hozzá fordult s egyrészt szánakozott rajta, hogy ártatlan létére annyit szenvedett, másrészt szives szeretet, részvét karjaival ölelte, mint olyant, ki az erkölcsére mázolt szennytől megszabadult. Különösen a B.-né örült annak, hogy Ilona ártatlansága napfényre jött; mert elébbi hite, meggyőződése valósággá lett s nem is mulasztotta el, hogy örömének kifejezést ne adjon, Ilona ártatlan szenvedéseiért való tettleges megjutalmaztatás Ígérete, sőt kötelezettségvállalás által. Egy reggel ugyanis a B. behivatta Ilonát szobájába, hol a családtagok is jelen voltak és igy szólott hozzá: — Ilona! mindnyájan szívből fájlaljuk, hogy miattunk ártatlanul szenvedtél s erkölcsileg kötelezve érezzük magunkat, hogy szenvedéseidért kárpótoljunk. Ennek folytán egy okmányt adok át neked, melynek tartalmánál fogva, mig élsz, családunk — ha mi meghalunk is — évente 100 frtot fizetend életfentartásodra segélyül, még azon esetben is, ha netán férjhez mennél is: taka-
